2. Néhány szó a vízről

A víz az egykori európai filozófia tana alapján a világot felépítő őselemek (föld, tűz, víz és levegő) egyike. Színtelen, szagtalan, íztelen, folyékony vegyület. A természetben nagy mennyiségben előfordul, de a hidrogén megfelelő körülmények közötti elégetésével mesterségesen is előállítható. Két hidrogén- és egy oxigénatom alkotja, kémiai neve dihidrogén-monoxid, képlete: H2O. Olvadáspontja (szennyeződésmentes állapotban) 0 °C, forráspontja normál légköri nyomáson 100 °C. A jég sűrűsége kisebb, mint a vízé, 4 C0-os víz sűrűsége 1 g / cm3. Az egyetlen olyan anyag, amely a természetben mind a három halmazállapotában előfordul. Biológiai szempontból a víz az oxigén után az emberi élet második nélkülözhetetlen alapfeltétele.
Ezért is figyelmeztető jel az emberiség számára, hogy a szinte minden felhasználási területen tapasztalható pazarlás miatt rohamosan csökken a Föld vízkészlete. Az ivóvízhiány - napjaink egyik legnagyobb problémája - egyes országokban mára tragikus méreteket öltött.
A víz gazdasági szempontból is jelentős: a mezőgazdaság (az egyik legnagyobb vízfogyasztó), az erdő- és halgazdálkodás, az ipar, valamint a szállítás számára is nélkülözhetetlen. A fentiekből leszűrhetjük, hogy a víz az emberiség egyik legnagyobb kincse, becsüljük meg, és vigyázzunk rá ennek megfelelően! Gazdálkodjunk vele okosan! 

TOP-2.1.3-16-BO1-2021-00117
© Sajószentpéter 2022 - Minden jog fenntartva!

Start your own web page with Mobirise