35 év - 35 pillanat(kép) (31.)

Egy szakma halála

A nagy reményekkel kecsegtető rendszerváltási kísérlet félresikerült döntéseinek következtében az új évezred küszöbén az utolsó lábat is kirúgták Sajószentpéter város alól: bezárták a legnagyobb helyi foglalkoztatót, az egy évszázadot, így két világháborút túlélt - és a dolgozók szerint most a piaci egyeduralom érdekében felvásárolt - Sajószentpéteri Üveggyárat. Ezzel egy tollvonással reménytelen helyzetbe taszították a várost: a munkahelyek megszűnésével nem csupán egy szakma – amelynek emlékét ma már csupán egy szobor őrzi a főút mellett - halt ki a Sajó partján, hanem a település léte forgott kockán: a munkanélküliek száma drámai mértéket ért el, az önkormányzat pedig – amelytől a bajba jutottak a segítséget várták volna, legnagyobb adóbevételétől esett el. 

A település negyedszázad múltával is egyfolytában ezt a politikai baklövést igyekszik kiheverni. Több-kevesebb sikerrel. Miközben az üvegfúvó szobra minden nap az értékeink kiárusításának tragikus következményeire figyelmeztet. 

Sajnos nem sok eredménnyel…  

A gyár szomorú sorsáról akkor szinte minden lap beszámolt, mint ahogyan tette ezt 1999. január 6-i számában az Észak-Magyarország is:

„Demonstráció a 105 éves gyárért. 

Demonstrációval tiltakoztak tegnap munkahelyük bezárása ellen a Sajószentpéteri Üveggyár dolgozói. 

A gyülekezés ideje alatt gyászzene szól a hangszórókból. Az előre elkészített táblákon „A Sajószentpéteri Üveggyár 105 éves, továbbra is üzemelni akar”, illetve „A gyár 500 dolgozója és családja kerül kilátástalan helyzetbe” felirat. Az persze valószínű: véleményük kinyilvánításával már elkéstek. Többen meg is jegyezték: nem várnak semmilyen eredményt, a bezárás, az elbocsátás már megváltoztathatatlan tény. 

Demonstráció a 105 éves üveggyárért 

Napokon belül leáll az utolsó kemence is a sajószentpéteri üzemben 

Mára világossá vált, hogy az amerikai Owens Illinois cég piacszerzés céljából vette meg a Sajószentpéteri Üveggyárat - hangzott el tegnap az üveggyári demonstráción. A gyár igazgatója Simon István lapunk érdeklődésére viszont cáfolta ezt az állítást. 

- Nem leszünk sokan, majd meglátják - mondja a hidegben toporgó kis csoport egyik tagja, mikor csatlakozunk hozzájuk. 

- Az emberek félnek - toldja meg kollégája véleményét egy másik. 

- Mitől félnének? - kérdezünk vissza. - Ettől már nem jöhet rosszabb, az utcára kerülésnél nincs nagyobb fenyegetés. 

Ebben egyetértünk, de szerintük az itteniek már beletörődtek sorsukba. Engedik, hogy csak úgy megtörténjenek velük a dolgok. 

A vég ellen.

Aztán ahogy közeledik a két óra kiderül, mégsem mindegy a dolgozóknak. 

Deák László, a gyár üveges szakszervezetének elnöke lép a mikrofonhoz. Emlékezteti a jelenlévőket december 10-re, amikor a tulajdonos bejelentette: az orosz piac összeomlása miatt kénytelen bezárni a gyárat. Az eladás, mint lehetőség szóba sem került, az újraindítás pedig belátható időn belül nem várható. Az elnök hangsúlyozza: már az amerikaiak megjelenésekor, 1997-ben jelezték a Gazdasági Versenyhivatalnak, hogy csak foglalkoztatási garancia megléte és technológiai fejlesztés esetén tudják elképzelni az eladást. A hivatal ezt figyelmen kívül hagyta. Az elmúlt év nyarán már több mint 300 dolgozót bocsátottak el. Szeptemberben ez a szám 1000 fölé emelkedett. Mára pedig világossá vált: az amerikai cég - amelynek tulajdonában van a hasonló profilú orosházi üveggyár is - piacot vásárolt. 

Lehet-e túlélni? 

Az elnök ezek után ismerteti azérdekképviselet „túlélési” javaslatát, amely szerint a még üzemelő kemencét nem szabad leállítani, korszerűsítését be kell fejezni, és a dolgozói létszámot az egykemencés üzemre kell beállítani. De ha ez a koncepció nem lehet tárgyalási alap, úgy az elbocsátottak számára egy újrakezdési csomag kidolgozását tartják szükségesnek. A két javaslatot tartalmazó levelet faxon küldik el a tulajdonos képviselőjéhez. Bíznak a mielőbbi válaszban, igaz - mint kiderül korábbi megkereséseikre mindeddig semmilyen reagálást nem kaptak. Pedig elkeseredettségükben - a tulajdonos mellett - már a miniszterelnökhöz és a gazdasági miniszterhez is levelet juttattak el.

- A munkanélküliségi ráta 25 százalékra emelkedik az üveggyár bezárását követően a városban - mindezt már Samu István, Sajószentpéter polgármestere jelenti ki a demonstrálok előtt. A város első embere felolvassa azt a levelet, amelyben Chikán Attila gazdasági miniszterhez fordult segítségért. 

A hangulat - ezt követően - a gyári dolgozók hozzászólásai alatt egyre szenvedélyesebbé válik, néhányan felelősöket neveznek meg, mások- tapsolnak helyeslésként.

 Mikor eljövünk, még halljuk: már megszületett a döntés: kedden vagy szerdán leáll az utolsó kemence is Sajószentpéteren. 

*

Nem számottevő a tavalyi veszteség - állítja az igazgató 

Simon István, aki 1995 májusa óta a Sajószentpéteri Üveggyár igazgatója, nem volt jelen a demonstráción, de mint megtudjuk, a hangosítás jóvoltából fültanúja volt a történteknek. 

Az elhangzott, személyét érintő negatív véleményekről annyit mond: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy így értékelje az eseményeket, és nézeteit ki is fejtse. Az én lelkiismeretem nyugodt. Amióta betettem a lábam ebbe a gyárba, munkámat a cég érdekében végzem. Azt hiszem, ezt alátámasztják az eredmények. Bár még végleges számaink nincsenek, az látszik, hogy 1998-ban nem volt lényeges a veszteség. Más kérdés az, hogy a kintlévőségek nem folynak be. A termékeladás megállt. Az, hogy egy-két kamion még most is feltűnik a gyárban, már nem nevezhető kiszállításnak.” 

Az igazgató cáfolja, hogy az elmúlt év márciusában piacot vett volna meg az amerikai Owens Illinois. Véleménye szerint ugyanis ezzel nem egyeztethetők össze a megkezdett beruházások: a számítógépes rendszer kiépítése, a telefonhálózat korszerűsítése, egy teljes épületszárny felújítása, illetve az 5-ös kemencénél megkezdett 2 millió dolláros rekonstrukció, amelyet 30-40 százalékos készültségi szinten hagytak abba. 

- Minden nap nehéz szívvel jövök dolgozni. Hiszen most le kell bontani azt, amit eddig felépítettünk...”

Kiss B.