ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2024. március 20. (szerda) 08:30

Várjuk a húsvéti nyuszit

news/2554/2554_0.jpg

A hagyományoknak megfelelően az idén is ünnepi díszbe öltözött a sajószentpéteri körforgalom, a Péteri Piac, a Dusnoki Közösségi Ház udvara, valamint a Fitt Liget melletti terület. A Sajószentpéteri Városgondnokság munkatársai már hetekkel korábban megkezdték az előkészületeket: szebbnél szebb húsvéti tojások, vidám húsvéti nyuszik és persze sárgarépák készültek az intézmény telephelyén. Néhány nappal korábban már kihelyezésre kerültek az ünnepi hangulatot megjelenítő figurák, így Sajószentpéteren is kezdetét vette a húsvétra való ráhangolódás. Olyannyira, hogy március 22-én, 14 órától a Tájház udvarán vehetnek részt az érdeklődők egy hamisítatlan húsvétváró programon, ahol a kézműves foglalkozások mellett táncház és kenyérlángossütés is színesíti a programot.

Vissza