2022. október 13. (csütörtök) 09:08
A bányaművelés fejlődése
A bányaművelés a kezdetektől az egyik legnehezebb, és legveszélyesebb munkák közé tartozott. Különösen a bányászat „hőskorában”, amikor hozzá nem értő vállalkozók is számolatlanul nyitottak - inkább kisebb, mint nagyobb – bányákat. Szemükben ugyanis egyetlen cél lebegett: minél több szenet kitermelni – bármi áron. A cél elérése érdekében ugyanis a minden nap föld alá leszálló bányászok vitték leginkább vásárra a bőrüket, sokszor bizony nem is megfelelő bérezés ellenében. Mégis ők voltak azok, akik a háború alatt is megvédték a pusztulástól a bányákat. Nagyrészt később ez tette lehetővé, hogy az országot viszonylag hamar újjá lehetett építeni. Köszönetképpen (és talán az erős érdekérvényesítő képességüktől is tartva), - de természetesen a termelés fokozásának gazdasági érdekeit sem tévesztve szem elől – egyre inkább javítani igyekeztek munkakörülményeiken. Ennek a fejlődésnek a kezdeti ívét rajzolta meg az 64 évvel ezelőtt Észak-Magyarország tudósítója a megyei lap 1958. október 14-én megjelent számában:
„Korszerű nagyüzemi bányászkodás az egykori borsodi „bicsakbányák” helyén
NEM OLYAN HOSSZÚ IDŐ az a tízegynéhány év, mely a bányák államosítása óta eltelt, hogy az idősebb bányászok megfeledkeztek volna róla, hogyan is dolgoztak egykor az akkori »bicsakbányákban«. Mert így nevezték azokat az üzemeket, melyek a Pitypalaty völgyben, a Szuha mentén és másfelé kialakultak, ahol egyszer szenet találtak. Egy vállalkozó kellett csak hozzá, aki lemélyített egy aknát, aztán néhány bányász — s már kezdődhetett is a termelés. Bányász mindig akadt, mert nagy volt a munkanélküliség, pénzes vállalkozó is, ha üzletet szimatolt. Így aztán nem csoda, ha egy időben háromszáznál több bányának mondott lyukban dolgoztak az emberek. De még hogy Barossaknán néhány éve még élt olyan nyugdíjas bányász, aki emlékezett arra, hogy fiatal korában, úgy hatvan-hetven évvel ezelőtt, még bödönökben húzták a felszínre a szenet. Lent a bányában pedig lefektetett száldeszkákon talicskán tolták.
Ilyen volt a borsodi bányászkodás. Talán a kincstári üzemek voltak csak kivételek. Ott már valamivel jobban szervezett volt a termelés, s imitt-amott már gépeket is használtak, melyek valamennyire megkönnyítették a bányászok munkáját. Ezt a bányászkodást azonban még mindig nem lehet összehasonlítani azzal, ami azóta kialakult a borsodi szénmedencében. Azok, akik az első évtizedet töltik csak a borsodi bányákban, észre sem vették, hogy szemük előtt korszerű, gépesített nagyüzemi bányászkodás alakult ki az egykori »bicsakbányákból«.
A BORSODI SZÉNBANYÁKBAN megváltozott az élet. Más lett a termelés, más a bányászok munkája. Hajdan a szűk vágatokban, karbidlámpák fényénél kellett megrakni a csillét, s 6-8 mázsa szenet kitolni a töltőállomásra, ahonnan aztán a végtelenköteles szállítógép húzta a felszínre. Emberfeletti, nehéz munka volt ez, nem egy bányász megrokkant. Ma már ez a bányamunka gyakorlatilag megszűnt. Ahol csak lehet — vékonytelepekben is — gumi szállító- és kaparószalagok hordják a szenet a csillékbe, A bányásznak legfeljebb egy-két lapát lerobbantott szenet kell a szalagra dobnia, hogy aztán a gép vigye azt. Mennyivel más ez, mint órákat görnyedni! Ma már 143 gumi és csaknem 200 különböző típusú kaparószalag szolgálja a jobb, gyorsabb szállítást. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy ma már alig egy-két munkahely van a borsodi tröszt üzemeinél, ahol kézi- erővel tolják a csillét. Rövidesen ez is megszűnik, mert a gépesítés fejlesztésével megvalósítják a teljesen automatizált szállítást.
JELENLEG SIKERESEN oldják meg a szállítógépek önműködő indítását és leállítását. A szállításvezető működteti a gépet, s ezzel 300 dolgozó szabadul fel, hogy a szénfal mellett termeljen. Ámde a szállítás gépesítése csak egyik fejezete a korszerű bányászkodásnak. Hátra van még a nagyobb munka: a szénfejtés gépesítése.
Hosszú évek óta folynak már ezzel kísérletek. A bányászok még emlékezhetnek arra az időre, mikor az első Donbasz-kombájn, az első F. 4-es fejtőgépek megjelentek a bányában. Ezek a gépek a Terv-táróban, Sajókazán kezdték meg a munkát. Eleinte nehezen ment, nem volt kellő gyakorlat, s egyesek ellenszenvvel fogadták, mert azt hitték a gépek majd kiszorítják őket a bányából, s nem lesz rájuk szükség. Azonban hamar meggyőződtek róla, hogy nem így van. A gépek mellé is kell az ember és sokkal gyorsabban, eredményesebben, könnyebben lehet dolgozni velük. Ma már senki sem emel szót a fejtések gépesítése ellen, sőt egyre türelmetlenebbül várják az időt, mikor kerülnek már a bányákba azok a fejtőgépek, melyekkel meggyorsul és könnyebbé válik a munka.
Egyelőre már 24 különböző típusú fejtőgép dolgozik a borsodi bányákban. Legtöbb az elővájásokon, de a sajószentpéteri II-es aknán már különböző fejtőgépekkel folynak a kísérletek, hol, milyen körülmények között lehet a leggazdaságosabban alkalmazni. A Gomyák-kombájnnal végzett kísérletek azt igazolják, hogy számos azonos geológiai adottságú borsodi bányában van jövője, s a tervek szerint még az idén újabb öt bányában készítik elő a munkahelyet, hogy a hároméves terv során ezekben az üzemekben is megoldják a széntelepek gépi művelését.
UGYANCSAK a sajószentpéteri II-es aknában rövidesen a magyar
bányákban eddig még nem alkalmazott gép, a széngyalu kísérleti üzemeltetését kezdik meg. Magyar mérnökök szerkesztése alapján a magyar munkások, a DIMÁVAG dolgozói állították össze és gyártatták, s most már rövidesen az előkészített munkahelyen megkezdik vele a próbaüzemelést. Ha a gép beválik, új fejezethez érkezik a borsodi vékonytelepi szénmezők fejtésének gépesítése.
Amíg azonban mindenütt — ahol a geológiai viszonyok megengedik — gépek fejtik majd a szenet, egy pár év még eltelik. Addig a jövesztés robbantással történik. De mennyivel más ez a robbantás, amit villamos fúrógépekkel készítenek elő. Azelőtt stangákkal, kézi fúrókkal készítették elő a robbantólyukat, s háromnegyed-egy óra is eltelt, míg aztán a töltetet behelyezhették. Most a gép 4-5 perc alatt elvégzi a munkát.
MINDEZ csak néhány adat arról a hatalmas fejlődésről, melyet a Borsodi Szénbányászati Tröszt a felszabadulás óta elért. Néhány adat mégis azt bizonyítja: az egykori »bicsakbányák« helyén most korszerű és egyre inkább a fejlett bányászattal rendelkező országok színvonalát elérő bányamunka folyik. A fejlődést elsősorban a bányászok tudják, lemérni. De azok is, akik végigutaznak ezen a tájon, mert külsőségeiben is láthatják: megváltoztak a bányák, megváltozott a környékük is.
És az a szénvagyon, mely a borsodi földek alatt húzódik, meg is érdemli, hogy az elkövetkező években tovább fejlődve, könnyebbé, gyorsabbá tegyük a bányamunkát, a széntermelést.”
Tweet
Megosztás Facebook-on
Megosztás LinkedIn-en
Vissza
Sajószentpéter anno (30. rész)
A bányaművelés fejlődése
A bányaművelés a kezdetektől az egyik legnehezebb, és legveszélyesebb munkák közé tartozott. Különösen a bányászat „hőskorában”, amikor hozzá nem értő vállalkozók is számolatlanul nyitottak - inkább kisebb, mint nagyobb – bányákat. Szemükben ugyanis egyetlen cél lebegett: minél több szenet kitermelni – bármi áron. A cél elérése érdekében ugyanis a minden nap föld alá leszálló bányászok vitték leginkább vásárra a bőrüket, sokszor bizony nem is megfelelő bérezés ellenében. Mégis ők voltak azok, akik a háború alatt is megvédték a pusztulástól a bányákat. Nagyrészt később ez tette lehetővé, hogy az országot viszonylag hamar újjá lehetett építeni. Köszönetképpen (és talán az erős érdekérvényesítő képességüktől is tartva), - de természetesen a termelés fokozásának gazdasági érdekeit sem tévesztve szem elől – egyre inkább javítani igyekeztek munkakörülményeiken. Ennek a fejlődésnek a kezdeti ívét rajzolta meg az 64 évvel ezelőtt Észak-Magyarország tudósítója a megyei lap 1958. október 14-én megjelent számában:
„Korszerű nagyüzemi bányászkodás az egykori borsodi „bicsakbányák” helyén
NEM OLYAN HOSSZÚ IDŐ az a tízegynéhány év, mely a bányák államosítása óta eltelt, hogy az idősebb bányászok megfeledkeztek volna róla, hogyan is dolgoztak egykor az akkori »bicsakbányákban«. Mert így nevezték azokat az üzemeket, melyek a Pitypalaty völgyben, a Szuha mentén és másfelé kialakultak, ahol egyszer szenet találtak. Egy vállalkozó kellett csak hozzá, aki lemélyített egy aknát, aztán néhány bányász — s már kezdődhetett is a termelés. Bányász mindig akadt, mert nagy volt a munkanélküliség, pénzes vállalkozó is, ha üzletet szimatolt. Így aztán nem csoda, ha egy időben háromszáznál több bányának mondott lyukban dolgoztak az emberek. De még hogy Barossaknán néhány éve még élt olyan nyugdíjas bányász, aki emlékezett arra, hogy fiatal korában, úgy hatvan-hetven évvel ezelőtt, még bödönökben húzták a felszínre a szenet. Lent a bányában pedig lefektetett száldeszkákon talicskán tolták.
Ilyen volt a borsodi bányászkodás. Talán a kincstári üzemek voltak csak kivételek. Ott már valamivel jobban szervezett volt a termelés, s imitt-amott már gépeket is használtak, melyek valamennyire megkönnyítették a bányászok munkáját. Ezt a bányászkodást azonban még mindig nem lehet összehasonlítani azzal, ami azóta kialakult a borsodi szénmedencében. Azok, akik az első évtizedet töltik csak a borsodi bányákban, észre sem vették, hogy szemük előtt korszerű, gépesített nagyüzemi bányászkodás alakult ki az egykori »bicsakbányákból«.
A BORSODI SZÉNBANYÁKBAN megváltozott az élet. Más lett a termelés, más a bányászok munkája. Hajdan a szűk vágatokban, karbidlámpák fényénél kellett megrakni a csillét, s 6-8 mázsa szenet kitolni a töltőállomásra, ahonnan aztán a végtelenköteles szállítógép húzta a felszínre. Emberfeletti, nehéz munka volt ez, nem egy bányász megrokkant. Ma már ez a bányamunka gyakorlatilag megszűnt. Ahol csak lehet — vékonytelepekben is — gumi szállító- és kaparószalagok hordják a szenet a csillékbe, A bányásznak legfeljebb egy-két lapát lerobbantott szenet kell a szalagra dobnia, hogy aztán a gép vigye azt. Mennyivel más ez, mint órákat görnyedni! Ma már 143 gumi és csaknem 200 különböző típusú kaparószalag szolgálja a jobb, gyorsabb szállítást. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy ma már alig egy-két munkahely van a borsodi tröszt üzemeinél, ahol kézi- erővel tolják a csillét. Rövidesen ez is megszűnik, mert a gépesítés fejlesztésével megvalósítják a teljesen automatizált szállítást.
JELENLEG SIKERESEN oldják meg a szállítógépek önműködő indítását és leállítását. A szállításvezető működteti a gépet, s ezzel 300 dolgozó szabadul fel, hogy a szénfal mellett termeljen. Ámde a szállítás gépesítése csak egyik fejezete a korszerű bányászkodásnak. Hátra van még a nagyobb munka: a szénfejtés gépesítése.
Hosszú évek óta folynak már ezzel kísérletek. A bányászok még emlékezhetnek arra az időre, mikor az első Donbasz-kombájn, az első F. 4-es fejtőgépek megjelentek a bányában. Ezek a gépek a Terv-táróban, Sajókazán kezdték meg a munkát. Eleinte nehezen ment, nem volt kellő gyakorlat, s egyesek ellenszenvvel fogadták, mert azt hitték a gépek majd kiszorítják őket a bányából, s nem lesz rájuk szükség. Azonban hamar meggyőződtek róla, hogy nem így van. A gépek mellé is kell az ember és sokkal gyorsabban, eredményesebben, könnyebben lehet dolgozni velük. Ma már senki sem emel szót a fejtések gépesítése ellen, sőt egyre türelmetlenebbül várják az időt, mikor kerülnek már a bányákba azok a fejtőgépek, melyekkel meggyorsul és könnyebbé válik a munka.
Egyelőre már 24 különböző típusú fejtőgép dolgozik a borsodi bányákban. Legtöbb az elővájásokon, de a sajószentpéteri II-es aknán már különböző fejtőgépekkel folynak a kísérletek, hol, milyen körülmények között lehet a leggazdaságosabban alkalmazni. A Gomyák-kombájnnal végzett kísérletek azt igazolják, hogy számos azonos geológiai adottságú borsodi bányában van jövője, s a tervek szerint még az idén újabb öt bányában készítik elő a munkahelyet, hogy a hároméves terv során ezekben az üzemekben is megoldják a széntelepek gépi művelését.
UGYANCSAK a sajószentpéteri II-es aknában rövidesen a magyar
bányákban eddig még nem alkalmazott gép, a széngyalu kísérleti üzemeltetését kezdik meg. Magyar mérnökök szerkesztése alapján a magyar munkások, a DIMÁVAG dolgozói állították össze és gyártatták, s most már rövidesen az előkészített munkahelyen megkezdik vele a próbaüzemelést. Ha a gép beválik, új fejezethez érkezik a borsodi vékonytelepi szénmezők fejtésének gépesítése.
Amíg azonban mindenütt — ahol a geológiai viszonyok megengedik — gépek fejtik majd a szenet, egy pár év még eltelik. Addig a jövesztés robbantással történik. De mennyivel más ez a robbantás, amit villamos fúrógépekkel készítenek elő. Azelőtt stangákkal, kézi fúrókkal készítették elő a robbantólyukat, s háromnegyed-egy óra is eltelt, míg aztán a töltetet behelyezhették. Most a gép 4-5 perc alatt elvégzi a munkát.
MINDEZ csak néhány adat arról a hatalmas fejlődésről, melyet a Borsodi Szénbányászati Tröszt a felszabadulás óta elért. Néhány adat mégis azt bizonyítja: az egykori »bicsakbányák« helyén most korszerű és egyre inkább a fejlett bányászattal rendelkező országok színvonalát elérő bányamunka folyik. A fejlődést elsősorban a bányászok tudják, lemérni. De azok is, akik végigutaznak ezen a tájon, mert külsőségeiben is láthatják: megváltoztak a bányák, megváltozott a környékük is.
És az a szénvagyon, mely a borsodi földek alatt húzódik, meg is érdemli, hogy az elkövetkező években tovább fejlődve, könnyebbé, gyorsabbá tegyük a bányamunkát, a széntermelést.”
Tweet
Megosztás Facebook-on
Megosztás LinkedIn-en
Vissza