ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2024. január 29. (hétfő) 10:08

35 év – 35 pillanatkép (4.)

Történelem
news/2490/2490_0.jpg

4. A Sajószentpéteri Nagyközségi Tanács első ülése

Az 1970. évi adatok alapján 13.992 lakost számláló Sajószentpéter nagyközségi címének elnyerése után nem sokkal (1971.) a Hazafias Népfront - a társadalom minden rétegét összefogó sajtos társadalmi szervezet - szervezésével országos tanács-választásokat tartottak. Ezen Sajószentpéteren először választottak nagyközségi tanácstagokat és vezetőket - valamint azok személyét, akik a megyei tanácsban képviselik majd a következő időszakban a nagyközséget. A névsorban az újonnan választottaké mellett természetesen sok olyat találhatunk, amelynek gazdája már a korábbi évek községi vezetésében is részt vett. A tanácsülések közötti időszakban a helyi közigazgatás operatív munkájának irányítását is egy, az alakuló ülésen megválasztott szűkebb grémium, a végrehajtó bizottság (vb) látta el, élén a vb titkárral. A nagyközségi tanács első üléséről a Borsodi Bányász 1971. május 12-i száma tudósított:   

Ünnepi tanácsülés Sajószentpéteren Mosolygó arcú úttörők sorfala között érkeztek az újonnan megválasztott tanácstagok május 5-én Sajószentpéter nagyközség első tanácsülésére. A himnusz elhangzása után Stibor Antal, a választási bizottság elnöke tájékoztatta a tanácsülést a választások lefolyásáról: 12 körzetben 8715 szavazatot adtak le a sajószentpéteriek, s ezzel 70 tanácstag került megválasztásra. A tagság összetételére jellemző néhány adat: 30 éven aluli 8, MSZMP-tag 36, régi tanácstag 41, munkás 33, tsz-tag 1, értelmiségi 12, alkalmazott 23, egyéb 4. Főiskolai végzettséggel rendelkezik 13 fő, középiskolai végzettségűek pedig 17-en vannak. A többiek az általános iskola 8 osztályát végezték el. A továbbiakban sor került a mandátumok felülvizsgálatára, majd a tanácstagok ünnepélyes keretek között átvették megbízólevelüket. Ezt követően Soltész Béla, a Hazafias Népfront sajószentpéteri elnöke javaslatára megválasztották a vb-tagokat, valamint a tanács elnökét és elnökhelyettesét. Az elnök dr. Nagy Sándor lett. Elnökhelyettes: Mester Károly, az I. sz. Általános Iskola igazgatója. Vb-tagok: Andrékó Lajos, Dubovinszki Béláné, Jáni Gyula, Juhász Elemér, Lakatos Józsefné, Sasvári Alfonz, D. Kiss József és Zelena János. A megválasztottak esküt tettek, hogy a magyar dolgozó nép érdekeit képviselik, s népi államunk törvényeit megtartják és másokkal is megtartatják. A járási tanács kiküldöttének javaslatára a tanácsülés Jakkel Béla elvtársat nevezte ki a nagyközség tanácsának titkári teendőinek ellátására. A továbbiakban dr. Nagy Sándor rövid beszédben köszönetet mondott a bizalomért és ígéretet tett, hogy minden tudásával és erejével azon munkálkodik, hogy Sajószentpéter fejlesztésének távlati terve megvalósulásra kerüljön. Munkájához kérte a tanácstagság és a nagyközség valamennyi lakójának segítségét és támogatását.  

Tanácsülés BorsodiBanyasz_1971-1-1675457359__pages110-110_01.jpg

Az első tanácsülés programjához tartozott az egyes albizottságok megalakítása, tagjainak megválasztása. (Számvizsgáló, szabálysértési, községfejlesztési, közművelődési, egészségügyi albizottságok alakultak.) Az ülés utolsó napirendi pontja a megyei tanácstagok megválasztása volt. A jelölő bizottságok javaslatára Jáni Gyula, a Bükkaljai Bányaüzem igazgatójának és Kulcsár Sándorné, a Petőfi Sándor Művelődési Központ művészeti előadójának jelölését a tagság egyhangúlag elfogadta és a titkos szavazás eredményeképpen mindkét jelöltet szavazattöbbséggel megyei tanácstagnak választotta.

Kiss B.

Képek forrása: Borsodi Bányász újság

Vissza