ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2019. augusztus 22. (csütörtök) 07:51

Eredményt hirdettek „A legszebb virágos előkert, erkély és ablak” pályázaton

Pályázat
Sajószentpéter Városi Önkormányzat az idén tavasszal pályázatot írt ki „A legszebb virágos előkert, erkély/terasz és ablak” címek elnyerésére. A pályázatok benyújtási határideje 2019. július 31-e volt. A pályázat céljaként lakókörnyezetünk ápolása, szépítése, valamint a környezettudatos szemlélet erősítése került megfogalmazásra. A pályázatok beérkezését követően a szakértő zsűri nem csupán a fotók alapján döntött a helyezési sorrendről, hanem helyszíni bejárás során alkotott képet a pályázók kreativitásáról, igényességéről, a kertek, erkélyek, ablakok rendezettségéről. Az eredményhirdetésre az augusztus 20-i, városi ünnepség keretében került sor, ahol kiderült, ki tudhatja magáénak Sajószentpéter legszebb előkertjét vagy éppen erkélyét. Az előkert kategóriában az első helyezést Szitankó Éva, a második helyezést Egyed-Gönczi Viktória, míg a megosztott harmadik helyet a SKNOÓ Semmelweis Utcai Tagóvodája és Rácz Mária kapta. Abszolút más sorrend alakult ki a legszebb erkély kategóriában. A győztes itt Medve Krisztina, az ezüstérmes Czapné Szalai Magdolna, míg a harmadik helyezett Egyed-Gönczi Viktória lett. A dobogós helyezettek értékes tárgyjutalmakban (akkumulátoros fűkasza, akkumulátoros sövényvágó, permetező, műtrágya) részesültek, míg a többi pályázó emléklapot és Sajószentpéter logójával díszített vázát kapott. Minden résztvevőnek gratulálunk! Vissza