2022. május 3. (kedd) 08:49
A település kulturális élete Sajószentpéter történelmének szinte minden korszakában szolgált témával az aktuális diskurzusnak. Többször előfordult, hogy jó példaként messzi tájakra is vitték hírét. A közösségi média hatalmas térnyerése ezt a közbeszédet napjainkban különösen felerősíti. Szerencsére. Ha beszélünk róla, akkor az is kiderülhet, ha kisebb kátyúba kerül a szekér, és talán arra is találunk közösen megoldást, hogyan lehetne abból kirángatni.
Érdekességként álljon itt a jó példák közül egy, igaz nem mai, néhány napja múlt 88 éves.
A Budapesti Hírlap 1934. április 28-án, szombaton, megjelent számában az akkori Sajószentpéterről, a település életéről (annak meghatározó szegmenséről, a kultúráról) olvashatott az ország – és most sokat megtudhatunk mi is - Losonczy Zoltán tudósításából:
„A színházi katonazenekar nyomában Sajószentpéteren
SAJÓSZENTPÉTER, április.
(A Budapesti Hírlap munkatársától.) Miskolcon hallottam, hogy a színházban játszó honvéd-zenekar másnap csak félerővel fog játszani, mert Sebestyén Mihály, a színigazgató kölcsön adta Sajószentpéternek a zenekar felét. Mi lesz Sajószentpéteren: szobor-avatás, hadgyakorlat? Operett-előadás, helybeli műkedvelőkkel, katona-zenekarral. Nem népszínművet, nem falusi életképet, hanem komplikált rendezést és énektudást kívánó zenés darabot játszanak Sajószentpéteren, — mondják — mert ott híres műkedvelő társulat van, amelyet más vidékre is meghívnak előadásra. Mert Sajószentpéteren kultúra van, félszázadnál öregebb kaszinó, polgári iskola, amely a maga erejéből tartja fenn magát. így beszélnek Sajószentpéterről, amelyről valaha ez a mondás volt ismeretes:
— Ha Hejőcsabán meg nem lopnak, ha Szentpéteren meg nem vernek, elmehetsz a világ végére.
Nézzük csak meg ezt a Sajószentpétert, melyik jellemzésnek van igaza? Úgy látszik, mind a kettőnek. A jelent a kastélynak beillő, pompás községháza szimbolizálja, amelyben együtt van a főszolgabíróság és járásbíróság is, meg a szépen művelt Hősök Ligete a műemlékként védett, romantikus hatású református templom és a Ragályi-kastély előtt, meg a sok szép fa, sűrűn épített, modern közkút az aszfaltos utcákon, s az egész csín és rendezettség, amely mindenekelőtt Martoncsik József főjegyző agilitását dicséri. Ám a múltra emlékeztet a vendéglő groteszk fenyegetésként ható címe: „Sodomához”, megmaradva még abból az időből, amikor a fogadó a község szélén állott, vásáros kocsikkal az udvarában, s a szentpéteri legények itt itták teli magukat bátorsággal a bicskázáshoz. Messze vidéken híresek voltak a bicskázásról ezek a legények.
Ma megszelídült Szentpéter (Hejőcsaba reputációja érdekében kijelentjük, hogy ott sem lopnak már) s a legnagyobb probléma, amely a község kedélyét izgatja, az iskola. Nem ok nélkül, mert valami csodálatos véletlen folytán, éppen az iskolák ezreit építő kormány idején Sajószentpéter nagyon mostoha helyzetbe került. Megcsillogtattak előtte 100.000 pengős tételt a költségvetésben, mire 20.000 pengőt fektetett egy szép nagy telekbe s az iskolát nem kapta meg. A teleken két vedlett, öreg épület állott, mint a munkáskolónia tartozéka, lebontásra ítélve. Ezek egyikébe költöztették be az elemi iskolát, a másikat pedig oda adták a magán polgári iskolának. A hatosztályos elemi két felső osztálya pedig az üveggyár egyik épületébe került. A hat osztálynak 304 tanulója van s bizony ez a szám a szűkös helyiségekben túlmegy azon az igazságon, hogy sok ember megfér ott, ahol szeretik egymást. S most ennek tetejébe az történt, hogy a Borsodi Szénbányák Részvénytársasága a bányaiskolát nem tartja fenn tovább. Oda pedig 150 gyermek jár. Most azon törik a fejüket Sajószentpéteren, hogy szeptemberben hová fogják ezt a százötven gyereket elhelyezni?
A lakosság és a gyerekhad pedig imponálóan szaporodik. Tíz év alatt 1200 lélekkel lettek többen Sajószentpéteren, amelynek ma 6000 lakosa van. A bányatelep, a Hazai Mechanikai Palackgyár, a téglagyár, a föld, a szőlő itt munkaalkalmat ad, ezért sok a bevándorló. De sokan laknak itt munkások, akik a környékbeli szénbányákban dolgoznak. Bánya, bánya mindenütt. Gyakran olyan bányák, ahol még csak egy család kezdi a munkát s azután — ha a szerencse kedvez — a pincéből kikapart szénből komoly bánya lesz. Ezen a vidéken annyi a bányatulajdonos, mint másfelé a cipész és szabó együttvéve. Igazán stílusos tehát, hogy az Iparos Kör elnöke is bányatulajdonos legyen, Mánik Lajos személyében.
De ne tréfáljunk rajta, a nagy bánya és a sok kis bánya csinált itt kultúrát s helyezte át a hatalmat a csendőrök kezéből az iskolamesterekébe, akik — a polgáriban, az állami elemi iskolában és az ugyancsak zsúfolt református, katolikus és zsidó iskolában — majd csak kiküzdik a boldogabb napokat. Valahogyan a nehéz helyzetben is öröm, hogy ennyi gyerek jár iskolába Sajószentpéteren, amelynek kultúréletére mutat az is, hogy ötven éves múlt a kaszinója. Saját, szép hajléka is van, kilencven tagja és még több anyagi gondja.
Ebben a kaszinóban, amelynek Tersztyánszky Ferenc az elnöke, sűrűn tartanak előadásokat, ünnepségeket és ide vonult be Miskolcról a katonazenekar az operett-előadásra. A „Pillangó főhadnagy”-ot játszották a műkedvelők, akiknek itt a jó sors három kitűnő vezetőt adott. Az egyik Eckenberger István ny. százados, aki kiváló muzsikus, ő tanítja be az énekszámokat és vezeti a katonazenekart. Vágó Pál a rendező. Ma bányatulajdonos, de színész volt s pompás táncos komikus. A harmadik oszlop Farkas Mihály vendéglős, ám egyúttal nyugdíjas színigazgató. A szubrett Hauke Olga, aki zeneiskolát végzett, s Miskolcon is zajos estéi voltak nagy hangversenyeken. Színpadokon is komoly sikereket érne el koloraturájával Kirchmájer Béláné Dudra Ida, aki mutatós kadét volt, Nagy Ferenc, a bonviván főszereplő, Szabados József játszották a nagyobb szerepeket. De legyen itt a vidék egyik legjobb műkedvelőtársulatának teljes névsora: Rácz Erzsébet, Hauke Ilmi, Hauke Magda, Kálmán Gizi, Almássy Csibi, Waldman László, Magyar László, v. Feledi István, Heimlich László, Mánik Sándor, Waldman Miklós. Az előadások szervezője Mezey László dr. orvos, akit direktornak is lehetne nevezni.
A kis Sajószentpéter a sportban is szerepet visz, szép pályája is van és két sportegyesülete: a Horváth László elnöklése alatt működő SISE és az Iparos Körből alakult SISCs az északkerületi II. amatőr ligában vannak és bajnoki meccseken játszanak. Ma így verekednek a hajdan bicskázó szentpéteri legények, akiket és az itt élő kultúrát olyan felderítő volt megismerni ezen a szép áprilisi napon. De miért nőtt ki éppen Sajószentpéter a sok kis bányaközség közül? A Horthy Miklós-téren megállít egy emléktábla: „Itt született Lévay József.” Talán az ő szelleme sugározta be itt a szőlőhegyeket és a kertes otthonokat.”
Sajószentpéter anno
A település kulturális élete Sajószentpéter történelmének szinte minden korszakában szolgált témával az aktuális diskurzusnak. Többször előfordult, hogy jó példaként messzi tájakra is vitték hírét. A közösségi média hatalmas térnyerése ezt a közbeszédet napjainkban különösen felerősíti. Szerencsére. Ha beszélünk róla, akkor az is kiderülhet, ha kisebb kátyúba kerül a szekér, és talán arra is találunk közösen megoldást, hogyan lehetne abból kirángatni.
Érdekességként álljon itt a jó példák közül egy, igaz nem mai, néhány napja múlt 88 éves.
A Budapesti Hírlap 1934. április 28-án, szombaton, megjelent számában az akkori Sajószentpéterről, a település életéről (annak meghatározó szegmenséről, a kultúráról) olvashatott az ország – és most sokat megtudhatunk mi is - Losonczy Zoltán tudósításából:
„A színházi katonazenekar nyomában Sajószentpéteren
SAJÓSZENTPÉTER, április.
(A Budapesti Hírlap munkatársától.) Miskolcon hallottam, hogy a színházban játszó honvéd-zenekar másnap csak félerővel fog játszani, mert Sebestyén Mihály, a színigazgató kölcsön adta Sajószentpéternek a zenekar felét. Mi lesz Sajószentpéteren: szobor-avatás, hadgyakorlat? Operett-előadás, helybeli műkedvelőkkel, katona-zenekarral. Nem népszínművet, nem falusi életképet, hanem komplikált rendezést és énektudást kívánó zenés darabot játszanak Sajószentpéteren, — mondják — mert ott híres műkedvelő társulat van, amelyet más vidékre is meghívnak előadásra. Mert Sajószentpéteren kultúra van, félszázadnál öregebb kaszinó, polgári iskola, amely a maga erejéből tartja fenn magát. így beszélnek Sajószentpéterről, amelyről valaha ez a mondás volt ismeretes:
— Ha Hejőcsabán meg nem lopnak, ha Szentpéteren meg nem vernek, elmehetsz a világ végére.
Nézzük csak meg ezt a Sajószentpétert, melyik jellemzésnek van igaza? Úgy látszik, mind a kettőnek. A jelent a kastélynak beillő, pompás községháza szimbolizálja, amelyben együtt van a főszolgabíróság és járásbíróság is, meg a szépen művelt Hősök Ligete a műemlékként védett, romantikus hatású református templom és a Ragályi-kastély előtt, meg a sok szép fa, sűrűn épített, modern közkút az aszfaltos utcákon, s az egész csín és rendezettség, amely mindenekelőtt Martoncsik József főjegyző agilitását dicséri. Ám a múltra emlékeztet a vendéglő groteszk fenyegetésként ható címe: „Sodomához”, megmaradva még abból az időből, amikor a fogadó a község szélén állott, vásáros kocsikkal az udvarában, s a szentpéteri legények itt itták teli magukat bátorsággal a bicskázáshoz. Messze vidéken híresek voltak a bicskázásról ezek a legények.
Ma megszelídült Szentpéter (Hejőcsaba reputációja érdekében kijelentjük, hogy ott sem lopnak már) s a legnagyobb probléma, amely a község kedélyét izgatja, az iskola. Nem ok nélkül, mert valami csodálatos véletlen folytán, éppen az iskolák ezreit építő kormány idején Sajószentpéter nagyon mostoha helyzetbe került. Megcsillogtattak előtte 100.000 pengős tételt a költségvetésben, mire 20.000 pengőt fektetett egy szép nagy telekbe s az iskolát nem kapta meg. A teleken két vedlett, öreg épület állott, mint a munkáskolónia tartozéka, lebontásra ítélve. Ezek egyikébe költöztették be az elemi iskolát, a másikat pedig oda adták a magán polgári iskolának. A hatosztályos elemi két felső osztálya pedig az üveggyár egyik épületébe került. A hat osztálynak 304 tanulója van s bizony ez a szám a szűkös helyiségekben túlmegy azon az igazságon, hogy sok ember megfér ott, ahol szeretik egymást. S most ennek tetejébe az történt, hogy a Borsodi Szénbányák Részvénytársasága a bányaiskolát nem tartja fenn tovább. Oda pedig 150 gyermek jár. Most azon törik a fejüket Sajószentpéteren, hogy szeptemberben hová fogják ezt a százötven gyereket elhelyezni?
A lakosság és a gyerekhad pedig imponálóan szaporodik. Tíz év alatt 1200 lélekkel lettek többen Sajószentpéteren, amelynek ma 6000 lakosa van. A bányatelep, a Hazai Mechanikai Palackgyár, a téglagyár, a föld, a szőlő itt munkaalkalmat ad, ezért sok a bevándorló. De sokan laknak itt munkások, akik a környékbeli szénbányákban dolgoznak. Bánya, bánya mindenütt. Gyakran olyan bányák, ahol még csak egy család kezdi a munkát s azután — ha a szerencse kedvez — a pincéből kikapart szénből komoly bánya lesz. Ezen a vidéken annyi a bányatulajdonos, mint másfelé a cipész és szabó együttvéve. Igazán stílusos tehát, hogy az Iparos Kör elnöke is bányatulajdonos legyen, Mánik Lajos személyében.
De ne tréfáljunk rajta, a nagy bánya és a sok kis bánya csinált itt kultúrát s helyezte át a hatalmat a csendőrök kezéből az iskolamesterekébe, akik — a polgáriban, az állami elemi iskolában és az ugyancsak zsúfolt református, katolikus és zsidó iskolában — majd csak kiküzdik a boldogabb napokat. Valahogyan a nehéz helyzetben is öröm, hogy ennyi gyerek jár iskolába Sajószentpéteren, amelynek kultúréletére mutat az is, hogy ötven éves múlt a kaszinója. Saját, szép hajléka is van, kilencven tagja és még több anyagi gondja.
Ebben a kaszinóban, amelynek Tersztyánszky Ferenc az elnöke, sűrűn tartanak előadásokat, ünnepségeket és ide vonult be Miskolcról a katonazenekar az operett-előadásra. A „Pillangó főhadnagy”-ot játszották a műkedvelők, akiknek itt a jó sors három kitűnő vezetőt adott. Az egyik Eckenberger István ny. százados, aki kiváló muzsikus, ő tanítja be az énekszámokat és vezeti a katonazenekart. Vágó Pál a rendező. Ma bányatulajdonos, de színész volt s pompás táncos komikus. A harmadik oszlop Farkas Mihály vendéglős, ám egyúttal nyugdíjas színigazgató. A szubrett Hauke Olga, aki zeneiskolát végzett, s Miskolcon is zajos estéi voltak nagy hangversenyeken. Színpadokon is komoly sikereket érne el koloraturájával Kirchmájer Béláné Dudra Ida, aki mutatós kadét volt, Nagy Ferenc, a bonviván főszereplő, Szabados József játszották a nagyobb szerepeket. De legyen itt a vidék egyik legjobb műkedvelőtársulatának teljes névsora: Rácz Erzsébet, Hauke Ilmi, Hauke Magda, Kálmán Gizi, Almássy Csibi, Waldman László, Magyar László, v. Feledi István, Heimlich László, Mánik Sándor, Waldman Miklós. Az előadások szervezője Mezey László dr. orvos, akit direktornak is lehetne nevezni.
A kis Sajószentpéter a sportban is szerepet visz, szép pályája is van és két sportegyesülete: a Horváth László elnöklése alatt működő SISE és az Iparos Körből alakult SISCs az északkerületi II. amatőr ligában vannak és bajnoki meccseken játszanak. Ma így verekednek a hajdan bicskázó szentpéteri legények, akiket és az itt élő kultúrát olyan felderítő volt megismerni ezen a szép áprilisi napon. De miért nőtt ki éppen Sajószentpéter a sok kis bányaközség közül? A Horthy Miklós-téren megállít egy emléktábla: „Itt született Lévay József.” Talán az ő szelleme sugározta be itt a szőlőhegyeket és a kertes otthonokat.”
Kiss B.
Fotók: Péteri Páholy, Magyar Nemzeti Digitális Archívum Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza