2022. május 11. (szerda) 07:24
Az idei színházi évadnak éppen a derekán járunk, s hogy az effajta színházi előadások nem a mai kor jótéteményei, azt az Észak-Magyarország című megyei napilap éppen 70 évvel ezelőtt, 1952. május 11-én megjelent száma is bizonyítja. Abban az időben is igyekeztek minél több előadást helybe elvinni, még a legkisebb vidéki kultúrházakba is. Mint minden hasonló esemény, ez is egy lap Sajószentpéter kulturális életének történelemkönyvéből, a mai olvasók számára egyben egy kis magyar korrajz Hajdu Béla tudósító tollából. Csupán más kor, más ideák…
„Az Állami Falu Színházzal Sajószentpéteren...
Amíg az Állami Falu Színház társasgépkocsiján Sajószentpéter felé robogunk, szemem behunyva régi kép elevenedik meg előttem. A magyar színészet úttörőit látom ekhós szekerükön. Köröskörül pusztaság, mezők, itt-ott kis viskók, zsupfedeles házak, messze-messze tanyák egy-egy templomtorony, urasági kastély tünedezik fel. Amott valahol a bogáncsos szántóföldön a csőszkunyhó felől furulyaszó hangzik. A gödrös, hepehupás régi rossz úton nagyokat zökken a szekér s ilyenkor meg-megszakad a vándorszínészek vidám dala, a szép Déryné ifiasszony, Murányiné s a többiek kicsit dohognak, a nyugodt „direktor”, Benke József csendes káromkodást harap el: a nemjóját ennek az elmaradott magyar világnak…
★
Kinyitom a szemem, a látomás eltűnik. Köröskörül, amerre nézünk, mindenütt nagyszerű építkezés folyik, távol a szántóföldön traktor pöfög, a társasgépkocsi simán surran a betonműúton.
Vándorszínészek mennek most is, de gépkocsi kényelmes, párnázott ülésein, hogy felkeressék a falvak dolgozóit, gyönyörködtessék, tanítsák őket magasrendű művészetükkel. Igen, „vándorszínészek", úttörők ők is. De az ő úttörő munkájuk már sokkal könnyebb. Nem akadályozza, nem nehezíti — ellenkezőleg: segíti őket minden és mindenki.
A dolgozó nép államának kulturforradalmárai a Falu Színház művészei, a 26 tagú csoport Mikó Miklós vezetővel az élén. A színház többi csoportja az ország más vidékeit járja.
*
Néhány perc múlva ott áll a társaskocsi a sajószentpéteri bányász kultúrotthon előtt. Az együttes tagjai sietve szállnak le. Mikó Miklós, Magyart Péter karnagy, Orbók Endre rendező s még néhányan előbb terepszemlét tartanak a kulturház színpadán, öltözőiben. A takaros színpad s az öltözők kicsik a városiakhoz képest, no de a Falu Színház nincs elkényeztetve a méretek tekintetében. Játszottak már kisebb színpadokon is.
— Ez jó lesz kellékes szobának — állapítja meg az egyik méternyi széles helyiségségről Orbók Endre rendező.
Közben a társulat tagjai megkezdik a szedelőzködést a gépkocsiról. Nincs külön műszaki személyzetük, így a színészek maguk hordják be a díszleteket, az ötletesen összeválogatott kellékeket, maguk díszletezik be a színpadot, úgy, hogy a helyszűke ne legyen akadálya a mozgásnak és hiánytalanul adhassák elő a kis színpadra, kis zenei apparátusra átdolgozott „Aranycsillag” című zenés vígjátékot. A kitűnő hangú Bánkuti Magda és Kondor Ili s a többi nőtag ugyanúgy szorgoskodik, mint a férfiak, köztük a derék, jól megtermett, dinamikus tenorhanggal rendelkező Varga László, aki a darabban István szakaszparancsnok szerepét játssza.
Hat óra felé jár az idő, 8 órakor kezdődik az előadás. A nézőtéren egy-két sajószentpéteri asszony kíváncsiskodik.
— Kár, hogy nem vasárnap jöttek az elvtársak, hanem ma, hétfőn — mondja az egyik asszony. Ha tegnap jönnek, biztosan annyian lettek volna itt, hogy be sem fértek volna. Ma aligha lesznek sokan.
Más véleményen van [Feldbauer – a szerk.] Károly bácsi, a kulturotthonnal szemközt épült gyönyörű bányász sportklubház szertárosa, aki az udvaron nézi a szorgoskodó színészek munkáját.
— Tele lesz a nézőtér — állítja meggyőződéssel —, mert igaz, először úgy volt, hogy vasárnap jönnek az elvtársak, de azért a sajószentpéterieket, főkép a bányászokat hétfőn is csak érdekli a színház.
Károly bácsi nézetét osztja Garamvölgyi Sándor, a 2-es akna Szloboda-brigádjának tagja is, aki brigádjával legutóbb 181 százalékot teljesített, lelkes sportember és érdekli minden kulturesemény is. Csak azt sajnálja, hogy műszakban van és így nem lehet jelen az előadáson.
Nekik van igazuk. Az előadás kezdetére szépen megtelik a nézőtér.
Az előadás megkezdése előtt Mikó elvtárs köszönti a sajószentpéteri dolgozókat, elmondja, mi a rendeltetése kulturforradalmunkban a Falu Színháznak. Az előadást Szloboda Ferenc bányász brigádjának ajánlják.
Hámos György Kossuth-díjas író és Székely Endre zeneszerző művét új alakjában két felvonásra osztották és olyan rugalmasan, hogy szükség esetén három felvonásra is lehet tagolni.
Már az első jelenetek után megnyeri a dolgozók tetszését a darab, amelynek zenei részét részben Magyari karnagy zongorajátékával, részben harmonikakísérettel oldják meg.
A színészek játéka is tetszik. Julika tszcs-elnök (Bánkuti Magda) percek alatt kedvence lesz a közönségnek. És amikor Varga László, a daliás szakaszparancsnok megjelenik, már sejtik és úgy is kívánják, hogy ez a két remek emberpéldány egy pár legyen, ugyanúgy, mint Zsuzsi (Kondor Ili) és a hórihorgas kedves Gulyás őrvezető (Sugár László), vagy a mindig tréfás kedélyű Hoska fodrász (Németh László) és Lidi traktoros lány, akinek szerepét ez alkalommal Máthé Éva, a Miskolci Állami Nemzeti Színház tagja játssza.
„A népet szolgálom!” — ez a jelszó élő valóság néphadseregünk és a dolgozó nép viszonyában. Ezt domborítja ki az „Aranycsillag”. És a nézősereg a színpadon szereplő katonákban néphadseregünket, saját fiait öleli szívéhez lelkes tapsaival.
Ugyanakkor gúnnyal, gyűlölettel kacagja a reakció sötét figuráit, az „Amerikában", a szellemek segítségében reménykedő nyugalmazott horthysta ezredest, a vörösre duzzadt kulákot, zergetollas ostoba fiát s a valamennyiükkel kacérkodó, viszonyt szövő Viola társalkodónőt. Krémer Ferenc, Névery László, Csonka István és Sándor Anna játszotta ezeket a szerepeket. Egyik kacagásból a másikba esik át hallgatóság a kastélyban lejátszódó szellemidézési jelenet alatt. A zeneszámok sem tévesztik hatásukat. Bánkuti Magda, Kondor Ili, Varga László kitűnő hangú énekesek. Az együttes többi tagja is jó énekhanggal, fegyelmezettséggel járul hozzá a zeneszámok hiánytalan közvetítéséhez.
Az előadás azt bizonyítja, hogy az Állami Falu Színház együttese jól teljesíti hivatását. Igaz művészetet visz a falvak dolgozóinak. Segítséget nyújt nekik saját kulturmunkájuk fejlesztéséhez is, nemcsak előadásukkal, hanem az egyes kulturcsoportokkal való megbeszélésekkel, tanácsadásaikkal is.
Derék, eredményes munkát végeznek a Falu Színház dolgozói. Munkájuk legméltóbb, legszebb jutalma az a szeretet és megbecsülés, mellyel mindenütt fogadják őket.”
Sajószentpéter anno (2. rész)
Az idei színházi évadnak éppen a derekán járunk, s hogy az effajta színházi előadások nem a mai kor jótéteményei, azt az Észak-Magyarország című megyei napilap éppen 70 évvel ezelőtt, 1952. május 11-én megjelent száma is bizonyítja. Abban az időben is igyekeztek minél több előadást helybe elvinni, még a legkisebb vidéki kultúrházakba is. Mint minden hasonló esemény, ez is egy lap Sajószentpéter kulturális életének történelemkönyvéből, a mai olvasók számára egyben egy kis magyar korrajz Hajdu Béla tudósító tollából. Csupán más kor, más ideák…
„Az Állami Falu Színházzal Sajószentpéteren...
Amíg az Állami Falu Színház társasgépkocsiján Sajószentpéter felé robogunk, szemem behunyva régi kép elevenedik meg előttem. A magyar színészet úttörőit látom ekhós szekerükön. Köröskörül pusztaság, mezők, itt-ott kis viskók, zsupfedeles házak, messze-messze tanyák egy-egy templomtorony, urasági kastély tünedezik fel. Amott valahol a bogáncsos szántóföldön a csőszkunyhó felől furulyaszó hangzik. A gödrös, hepehupás régi rossz úton nagyokat zökken a szekér s ilyenkor meg-megszakad a vándorszínészek vidám dala, a szép Déryné ifiasszony, Murányiné s a többiek kicsit dohognak, a nyugodt „direktor”, Benke József csendes káromkodást harap el: a nemjóját ennek az elmaradott magyar világnak…
★
Kinyitom a szemem, a látomás eltűnik. Köröskörül, amerre nézünk, mindenütt nagyszerű építkezés folyik, távol a szántóföldön traktor pöfög, a társasgépkocsi simán surran a betonműúton.
Vándorszínészek mennek most is, de gépkocsi kényelmes, párnázott ülésein, hogy felkeressék a falvak dolgozóit, gyönyörködtessék, tanítsák őket magasrendű művészetükkel. Igen, „vándorszínészek", úttörők ők is. De az ő úttörő munkájuk már sokkal könnyebb. Nem akadályozza, nem nehezíti — ellenkezőleg: segíti őket minden és mindenki.
A dolgozó nép államának kulturforradalmárai a Falu Színház művészei, a 26 tagú csoport Mikó Miklós vezetővel az élén. A színház többi csoportja az ország más vidékeit járja.
*
Néhány perc múlva ott áll a társaskocsi a sajószentpéteri bányász kultúrotthon előtt. Az együttes tagjai sietve szállnak le. Mikó Miklós, Magyart Péter karnagy, Orbók Endre rendező s még néhányan előbb terepszemlét tartanak a kulturház színpadán, öltözőiben. A takaros színpad s az öltözők kicsik a városiakhoz képest, no de a Falu Színház nincs elkényeztetve a méretek tekintetében. Játszottak már kisebb színpadokon is.
— Ez jó lesz kellékes szobának — állapítja meg az egyik méternyi széles helyiségségről Orbók Endre rendező.
Közben a társulat tagjai megkezdik a szedelőzködést a gépkocsiról. Nincs külön műszaki személyzetük, így a színészek maguk hordják be a díszleteket, az ötletesen összeválogatott kellékeket, maguk díszletezik be a színpadot, úgy, hogy a helyszűke ne legyen akadálya a mozgásnak és hiánytalanul adhassák elő a kis színpadra, kis zenei apparátusra átdolgozott „Aranycsillag” című zenés vígjátékot. A kitűnő hangú Bánkuti Magda és Kondor Ili s a többi nőtag ugyanúgy szorgoskodik, mint a férfiak, köztük a derék, jól megtermett, dinamikus tenorhanggal rendelkező Varga László, aki a darabban István szakaszparancsnok szerepét játssza.
Hat óra felé jár az idő, 8 órakor kezdődik az előadás. A nézőtéren egy-két sajószentpéteri asszony kíváncsiskodik.
— Kár, hogy nem vasárnap jöttek az elvtársak, hanem ma, hétfőn — mondja az egyik asszony. Ha tegnap jönnek, biztosan annyian lettek volna itt, hogy be sem fértek volna. Ma aligha lesznek sokan.
Más véleményen van [Feldbauer – a szerk.] Károly bácsi, a kulturotthonnal szemközt épült gyönyörű bányász sportklubház szertárosa, aki az udvaron nézi a szorgoskodó színészek munkáját.
— Tele lesz a nézőtér — állítja meggyőződéssel —, mert igaz, először úgy volt, hogy vasárnap jönnek az elvtársak, de azért a sajószentpéterieket, főkép a bányászokat hétfőn is csak érdekli a színház.
Károly bácsi nézetét osztja Garamvölgyi Sándor, a 2-es akna Szloboda-brigádjának tagja is, aki brigádjával legutóbb 181 százalékot teljesített, lelkes sportember és érdekli minden kulturesemény is. Csak azt sajnálja, hogy műszakban van és így nem lehet jelen az előadáson.
Nekik van igazuk. Az előadás kezdetére szépen megtelik a nézőtér.
Az előadás megkezdése előtt Mikó elvtárs köszönti a sajószentpéteri dolgozókat, elmondja, mi a rendeltetése kulturforradalmunkban a Falu Színháznak. Az előadást Szloboda Ferenc bányász brigádjának ajánlják.
Hámos György Kossuth-díjas író és Székely Endre zeneszerző művét új alakjában két felvonásra osztották és olyan rugalmasan, hogy szükség esetén három felvonásra is lehet tagolni.
Már az első jelenetek után megnyeri a dolgozók tetszését a darab, amelynek zenei részét részben Magyari karnagy zongorajátékával, részben harmonikakísérettel oldják meg.
A színészek játéka is tetszik. Julika tszcs-elnök (Bánkuti Magda) percek alatt kedvence lesz a közönségnek. És amikor Varga László, a daliás szakaszparancsnok megjelenik, már sejtik és úgy is kívánják, hogy ez a két remek emberpéldány egy pár legyen, ugyanúgy, mint Zsuzsi (Kondor Ili) és a hórihorgas kedves Gulyás őrvezető (Sugár László), vagy a mindig tréfás kedélyű Hoska fodrász (Németh László) és Lidi traktoros lány, akinek szerepét ez alkalommal Máthé Éva, a Miskolci Állami Nemzeti Színház tagja játssza.
„A népet szolgálom!” — ez a jelszó élő valóság néphadseregünk és a dolgozó nép viszonyában. Ezt domborítja ki az „Aranycsillag”. És a nézősereg a színpadon szereplő katonákban néphadseregünket, saját fiait öleli szívéhez lelkes tapsaival.
Ugyanakkor gúnnyal, gyűlölettel kacagja a reakció sötét figuráit, az „Amerikában", a szellemek segítségében reménykedő nyugalmazott horthysta ezredest, a vörösre duzzadt kulákot, zergetollas ostoba fiát s a valamennyiükkel kacérkodó, viszonyt szövő Viola társalkodónőt. Krémer Ferenc, Névery László, Csonka István és Sándor Anna játszotta ezeket a szerepeket. Egyik kacagásból a másikba esik át hallgatóság a kastélyban lejátszódó szellemidézési jelenet alatt. A zeneszámok sem tévesztik hatásukat. Bánkuti Magda, Kondor Ili, Varga László kitűnő hangú énekesek. Az együttes többi tagja is jó énekhanggal, fegyelmezettséggel járul hozzá a zeneszámok hiánytalan közvetítéséhez.
Az előadás azt bizonyítja, hogy az Állami Falu Színház együttese jól teljesíti hivatását. Igaz művészetet visz a falvak dolgozóinak. Segítséget nyújt nekik saját kulturmunkájuk fejlesztéséhez is, nemcsak előadásukkal, hanem az egyes kulturcsoportokkal való megbeszélésekkel, tanácsadásaikkal is.
Derék, eredményes munkát végeznek a Falu Színház dolgozói. Munkájuk legméltóbb, legszebb jutalma az a szeretet és megbecsülés, mellyel mindenütt fogadják őket.”
Kiss B.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza