2022. június 19. (vasárnap) 18:14
Fájdalmas, és pótolhatatlan veszteség érte Sajószentpéter városát: 2022. június 19-én Egerben, életének 81. évében örökre lehunyta szemét Kopcsik Lajos, számtalan szakmai és állami kitüntetéssel elismert mestercukrász, a cukrászartisztika utolérhetetlen művésze, városunk szülötte, örök barátja, díszpolgára.
Az élethez hozzátartozik az elmúlás is, mégis, amikor eljutott hozzám a szomorú hír, nem akartam elhinni, hogy többé nem találkozunk vele a Városnapokon, vagy más rendezvényen, és nem jelentkezik már soha telefonon, hogy a világ dolgairól egy jót beszélgetve megköszönje a cikket, amit vele kapcsolatban írtam. Tudtam azt is, hogy egyre nehezebben viseli a sors által rászabottakat, mégis úgy gondoltam, örökké közöttünk marad. Most, hogy elment, egy jó embert gyászolok, aki megtisztelt azzal, hogy barátjává fogadott. A búcsúval, az emlékezéssel életem legnehezebb feladatát hagyta rám.
Kopcsik Lajos 1941-ben született Sajószentpéteren. Általános iskola után,1955-ben a vézna kisfiú cukrásztanuló lett Smida Pál helyi mestercukrásznál, majd a Borsodi Vendéglátó Vállalatnál Csányi László keze alatt pallérozódott tovább. Olyannyira, hogy 1959-ben kitüntetéssel, és a Belkereskedelem Kiváló Tanulója címmel végezte el a szakiskolát. A Borsodi Vendéglátóipari Vállalat kazincbarcikai cukrászüzemében 1962-ben még helyettes, de két év múlva, 23 évesen már üzemvezető, 1963-ban cukrászmester lett, 1977-ben tette le a vendéglátó-ipari szakérettségit.
Első perctől hitvallása lett, hogy minden cukrászmunkának az íz, és a látvány harmóniáját kell tükrözni. Ezzel egy idő után el is távolodott a hagyományos cukrászattól a cukrászartisztika felé. 1960-ban, Miskolcon megnyert első országos versenye után mindenütt sikert aratott. 1970-ben, Budapesten elnyerte a világszövetség Ezüst serlegét és a Mestercukrász címet. 1974-től már külföldi versenyek - Bécs, Bázel, Prága, később Karlsruhe - aranyérmei után Luxembourgban világbajnoki, Frankfurtban a magyar csapattal olimpiai bajnoki cím és Oscar-díj jelzi sikereit. Máig felejthetetlen az 1996-ban, a berlini cukrászolimpiára készített tíz alkotása, melyek mindegyike aranyérmet nyert, és a 3,5 m2 nagyságú cukorképe mellett ezt is Guinness rekordként tartják számon. 1977-ben a munkáiról készült képek bekerültek a cukrász szakma Aranykönyvébe. Művészetét olyan kitüntetésekkel ismerték el, mint a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, majd tiszti keresztje, Sajószentpéter, Kazincbarcika, Eger díszpolgári címe, és a Venesz-díj (amit elsőként ő nyert el) mellett szinte minden szakmai díj. 2002-ben portréfilm készült róla, 2006-ban a Magyar Cukrász Iparosok országos Ipartestülete kiadta a munkásságáról szóló „A cukrász” című könyvet.
1988-ban családi okok miatt Egerbe költözött, ahol a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat cukrászüzemét vezette, majd a Marcipán Cukrászda, később a Kopcsik cukrászda vezetője lett. A régóta dédelgetett álma is itt vált valóra, amikor három év kemény munkával – két egykori sajószentpéteri alkotótársával - létrehozhatta a 2005. július 7-én megnyílt állandó kiállítását, a Kopcsik Marcipániát, majd újabb három év után egy barokk szobát, ahol padlótól a csillárig minden cukorból készült. Ezek a város fontos turisztikai látványosságává váltak.
Elévülhetetlen érdemeket a szakmában azzal szerzett még, hogy a régóta használatos tragant (cukortészta) továbbfejlesztésével olyan cukrászati alapanyagokat és módszereket kikísérletezett ki, amelyeknek szakirodalmi előzményük nem volt, de használatukkal hosszú évekig változatlan szépségükben gyönyörködhetünk az alkotásokban.
Szülőföldjéről, Sajószentpéterről indulva Ő volt a vándor, aki érdek, és feltétel nélküli őszinte szeretetre vágyva mindig tudta, hogy azt csak itthon kaphatja meg. Visszavágyott a gyökerekhez, ezért jelentett számunkra is élményt minden alkalom, amikor itthon üdvözölhettük. 2007-ben a díszpolgárrá avatáskor, városunk címerének ajándékozása alkalmával, a műveiből, és az általa gyűjtött kortárs képekből válogatott kiállításokon, de akkor is, ha csupán életerejét, emberségét, szeretetét hozta magával. Kopcsik Lajosnak ezt a hazát mindig a Sajószentpéter jelentette. Őt itt mindenki tisztelte, szerette, amíg csak élt. A vándor most örökre hazatért, de már csupán az égi Sajószentpéterre, ahol örök nyugalom, és béke várja.
Gyászolja őt szeretett családja: hatvanegy együtt töltött év után felesége: Bencs Margit, Egerben fogorvos fiuk: Lajos, és két imádott unokája: Kristóf és Lili.
Kezemben tartom a róla szóló könyvet, amelynek borítólapjáról egy pohár egri vörös borral a kezében mosolyog rám, és a világra. Én is kitöltök magamnak egyet, és barátságunk örök emlékére ürítem ezt az utolsó poharat… Elindítom Mozart Requiemjét, és közben átjavítom a könyv címét, mert Ő volt „A CUKRÁSZ” – így, csupa nagybetűvel (mint ahogyan EMBER is) !
Sajószentpéter város nevében is búcsúzom Tőled, nyugodj örök békében, Lajos!
Az utolsó korty vörösbor - In memoriam Kopcsik Lajos
Fájdalmas, és pótolhatatlan veszteség érte Sajószentpéter városát: 2022. június 19-én Egerben, életének 81. évében örökre lehunyta szemét Kopcsik Lajos, számtalan szakmai és állami kitüntetéssel elismert mestercukrász, a cukrászartisztika utolérhetetlen művésze, városunk szülötte, örök barátja, díszpolgára.
Az élethez hozzátartozik az elmúlás is, mégis, amikor eljutott hozzám a szomorú hír, nem akartam elhinni, hogy többé nem találkozunk vele a Városnapokon, vagy más rendezvényen, és nem jelentkezik már soha telefonon, hogy a világ dolgairól egy jót beszélgetve megköszönje a cikket, amit vele kapcsolatban írtam. Tudtam azt is, hogy egyre nehezebben viseli a sors által rászabottakat, mégis úgy gondoltam, örökké közöttünk marad. Most, hogy elment, egy jó embert gyászolok, aki megtisztelt azzal, hogy barátjává fogadott. A búcsúval, az emlékezéssel életem legnehezebb feladatát hagyta rám.
Kopcsik Lajos 1941-ben született Sajószentpéteren. Általános iskola után,1955-ben a vézna kisfiú cukrásztanuló lett Smida Pál helyi mestercukrásznál, majd a Borsodi Vendéglátó Vállalatnál Csányi László keze alatt pallérozódott tovább. Olyannyira, hogy 1959-ben kitüntetéssel, és a Belkereskedelem Kiváló Tanulója címmel végezte el a szakiskolát. A Borsodi Vendéglátóipari Vállalat kazincbarcikai cukrászüzemében 1962-ben még helyettes, de két év múlva, 23 évesen már üzemvezető, 1963-ban cukrászmester lett, 1977-ben tette le a vendéglátó-ipari szakérettségit.
Első perctől hitvallása lett, hogy minden cukrászmunkának az íz, és a látvány harmóniáját kell tükrözni. Ezzel egy idő után el is távolodott a hagyományos cukrászattól a cukrászartisztika felé. 1960-ban, Miskolcon megnyert első országos versenye után mindenütt sikert aratott. 1970-ben, Budapesten elnyerte a világszövetség Ezüst serlegét és a Mestercukrász címet. 1974-től már külföldi versenyek - Bécs, Bázel, Prága, később Karlsruhe - aranyérmei után Luxembourgban világbajnoki, Frankfurtban a magyar csapattal olimpiai bajnoki cím és Oscar-díj jelzi sikereit. Máig felejthetetlen az 1996-ban, a berlini cukrászolimpiára készített tíz alkotása, melyek mindegyike aranyérmet nyert, és a 3,5 m2 nagyságú cukorképe mellett ezt is Guinness rekordként tartják számon. 1977-ben a munkáiról készült képek bekerültek a cukrász szakma Aranykönyvébe. Művészetét olyan kitüntetésekkel ismerték el, mint a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, majd tiszti keresztje, Sajószentpéter, Kazincbarcika, Eger díszpolgári címe, és a Venesz-díj (amit elsőként ő nyert el) mellett szinte minden szakmai díj. 2002-ben portréfilm készült róla, 2006-ban a Magyar Cukrász Iparosok országos Ipartestülete kiadta a munkásságáról szóló „A cukrász” című könyvet.
1988-ban családi okok miatt Egerbe költözött, ahol a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat cukrászüzemét vezette, majd a Marcipán Cukrászda, később a Kopcsik cukrászda vezetője lett. A régóta dédelgetett álma is itt vált valóra, amikor három év kemény munkával – két egykori sajószentpéteri alkotótársával - létrehozhatta a 2005. július 7-én megnyílt állandó kiállítását, a Kopcsik Marcipániát, majd újabb három év után egy barokk szobát, ahol padlótól a csillárig minden cukorból készült. Ezek a város fontos turisztikai látványosságává váltak.
Elévülhetetlen érdemeket a szakmában azzal szerzett még, hogy a régóta használatos tragant (cukortészta) továbbfejlesztésével olyan cukrászati alapanyagokat és módszereket kikísérletezett ki, amelyeknek szakirodalmi előzményük nem volt, de használatukkal hosszú évekig változatlan szépségükben gyönyörködhetünk az alkotásokban.
Szülőföldjéről, Sajószentpéterről indulva Ő volt a vándor, aki érdek, és feltétel nélküli őszinte szeretetre vágyva mindig tudta, hogy azt csak itthon kaphatja meg. Visszavágyott a gyökerekhez, ezért jelentett számunkra is élményt minden alkalom, amikor itthon üdvözölhettük. 2007-ben a díszpolgárrá avatáskor, városunk címerének ajándékozása alkalmával, a műveiből, és az általa gyűjtött kortárs képekből válogatott kiállításokon, de akkor is, ha csupán életerejét, emberségét, szeretetét hozta magával. Kopcsik Lajosnak ezt a hazát mindig a Sajószentpéter jelentette. Őt itt mindenki tisztelte, szerette, amíg csak élt. A vándor most örökre hazatért, de már csupán az égi Sajószentpéterre, ahol örök nyugalom, és béke várja.
Gyászolja őt szeretett családja: hatvanegy együtt töltött év után felesége: Bencs Margit, Egerben fogorvos fiuk: Lajos, és két imádott unokája: Kristóf és Lili.
Kezemben tartom a róla szóló könyvet, amelynek borítólapjáról egy pohár egri vörös borral a kezében mosolyog rám, és a világra. Én is kitöltök magamnak egyet, és barátságunk örök emlékére ürítem ezt az utolsó poharat… Elindítom Mozart Requiemjét, és közben átjavítom a könyv címét, mert Ő volt „A CUKRÁSZ” – így, csupa nagybetűvel (mint ahogyan EMBER is) !
Sajószentpéter város nevében is búcsúzom Tőled, nyugodj örök békében, Lajos!
Kiss Barnabás
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza