2022. június 21. (kedd) 10:11
Újjáépíteni az országot
Még alig csendesült el a második világháború szörnyű vihara, a béke első perceitől kezdve egyetlen, ideológiáktól független közös feladat lebegett az civil lakosság, és a különböző pártok szeme előtt, hogy a romokon elkezdjenek egy új országot építeni.
Sorozatunk mai részében a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 1945. június 17-én, vasárnap, Sajószentpéteren megrendezett gyűléséről tudósít a párt megyei napilapja, a Miskolci Hírlap. Az eseményről már másnap született egy hivatalosabb hangvételű, én mégis inkább ezt a hangulatosabb másik cikket ajánlom, amelyben a 77 évvel ezelőtti Sajószentpéter, és egy kis régmúlt is helyet kapott:
„SAJÓSZENTPÉTER
Miskolc, június 19.
Komor felhőtömegek gomolyogtak az égen és az eső ugyancsak cifrázta, mikor a „6 ló 40 ember“ részére előirányzott vagonba bepréselődtünk. Istenem! Ha a ló kibírta! A messzi határt pára burkolja, de így is előcsillannak a teremtő hatalmas ecsetje nyomán enyhén sárguló búzatáblák. Dombok lankáin telepített régi szőlők alján lapul Sajószentpéter. Az állomáson Egry Ferenc, Fövenyessy Lajos és Rajkay Károly vezetésével egy sereg ember várja a Kisgazdapárt miskolci képviselőit. A magasságos ég ekkorra kiderült és szinte pillanatok alatt tűnik el a víz, pocsolya, és „de Sancto Pietro", a mosolygó napsugárban olyan barátságos képet nyújt, hogy akkor sem sértődhetne meg, ha falunak mondanánk.
A mult...
Sajószentpéter alig arasznyira van Miskolctól, de csak kevesen tudják róla, hogy még Árpád kori telepítés. Sancti Petri, Potter, Szentpéteri, így alakult neve a történelem folyamán. Már 1388-ban törvényszéke volt s Werbőczy szomorú emlékű tripartitumát az 1526-i szentpéteri országgyűlésen vitatták meg. Közelebbi múltjában, 1944 novemberétől hosszabb ideig állott a harcok gyujtópontjában. A XVII. sz.-ban mindössze 71 háza volt, míg ma 1200-at számol, 6000 főnyi lakossal. A környék bányái és üveggyára révén jelentős ipari és kereskedelmi szerepe volt. Földmíves és munkás összetételű népe békés egyetértésben él egymással. — Nincs velük baj — mondja Szabó László, a járás fiatal, tettrekész rendőrkapitánya. A derékszögben megtört utcán fiúgyerekek hancuroznak mezitláb, fejükön divatjamult női kalapok virítanak... Háborus nyomorúság ...
A jelen...
A városháza erkélyén virágok, zászlók diszelegnek és a nagy tanácsteremben gyülekező vezetőkre, küldöttségekre szeliden néz le Deák Ferenc törött üvegű rámájából. A városháza és a szemben álló gótikus református templom együttesen remek akusztikáju teret zárnak, itt tartja a Kisgazdapárt népgyülését. Zengő zsoltárszóval lép ki a nép az Ur házából és mindjárt a helyszínen is marad.
A reggeli eső részben visszatartotta a magyar környék gazdatársadalmát, de sokan eljöttek és nagy figyelemmel hallgatták a szónokokat. Nagyon tetszett Szőnyi Sándor bölcs meséje a majmokról, a rövid történet jobban kihangsúlyozta a mai helyzetet, mint sokezernyi szó. Rácz Gábor képviselő minden mondatával együtt dobbantak a szivek. A tiszaluci két magyarnak különösen kijárt az „éljen-en!“, a hallgatóság szinte itta a buzdító, lelkesítő beszédeket. Felméry Albert kiemelte, hogy nem a társadalmi, politikai és egyéb ellentétek teszik naggyá, boldoggá a népeket. És nincs okunk félni, fel a fejekkel és szívekkel — diktálta. Nagy sikere volt.
... és a jövő
A népgyülés végére ismét elsötétült az ég. Felméry nagytiszteletü úr sebtében készülődött haza, Bábonyba. Hiába marasztalták... — Félek az esőtől — mondotta.
— Ejnye, hát nem ép a tiszteletes úr mondta néhány perc előtt, hogy nem szabad félni? — szegezte neki Egry bácsi, a közelállók nagy derültségére...
— A jövőtől nem is félek. Csak dolgoznunk kell és építenünk és a miénk a jövő!”
Az utolsó mondat megszívlelendő örök igazságot hordoz.
Sajószentpéter anno (13. rész)
Újjáépíteni az országot
Még alig csendesült el a második világháború szörnyű vihara, a béke első perceitől kezdve egyetlen, ideológiáktól független közös feladat lebegett az civil lakosság, és a különböző pártok szeme előtt, hogy a romokon elkezdjenek egy új országot építeni.
Sorozatunk mai részében a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 1945. június 17-én, vasárnap, Sajószentpéteren megrendezett gyűléséről tudósít a párt megyei napilapja, a Miskolci Hírlap. Az eseményről már másnap született egy hivatalosabb hangvételű, én mégis inkább ezt a hangulatosabb másik cikket ajánlom, amelyben a 77 évvel ezelőtti Sajószentpéter, és egy kis régmúlt is helyet kapott:
„SAJÓSZENTPÉTER
Miskolc, június 19.
Komor felhőtömegek gomolyogtak az égen és az eső ugyancsak cifrázta, mikor a „6 ló 40 ember“ részére előirányzott vagonba bepréselődtünk. Istenem! Ha a ló kibírta! A messzi határt pára burkolja, de így is előcsillannak a teremtő hatalmas ecsetje nyomán enyhén sárguló búzatáblák. Dombok lankáin telepített régi szőlők alján lapul Sajószentpéter. Az állomáson Egry Ferenc, Fövenyessy Lajos és Rajkay Károly vezetésével egy sereg ember várja a Kisgazdapárt miskolci képviselőit. A magasságos ég ekkorra kiderült és szinte pillanatok alatt tűnik el a víz, pocsolya, és „de Sancto Pietro", a mosolygó napsugárban olyan barátságos képet nyújt, hogy akkor sem sértődhetne meg, ha falunak mondanánk.
A mult...
Sajószentpéter alig arasznyira van Miskolctól, de csak kevesen tudják róla, hogy még Árpád kori telepítés. Sancti Petri, Potter, Szentpéteri, így alakult neve a történelem folyamán. Már 1388-ban törvényszéke volt s Werbőczy szomorú emlékű tripartitumát az 1526-i szentpéteri országgyűlésen vitatták meg. Közelebbi múltjában, 1944 novemberétől hosszabb ideig állott a harcok gyujtópontjában. A XVII. sz.-ban mindössze 71 háza volt, míg ma 1200-at számol, 6000 főnyi lakossal. A környék bányái és üveggyára révén jelentős ipari és kereskedelmi szerepe volt. Földmíves és munkás összetételű népe békés egyetértésben él egymással. — Nincs velük baj — mondja Szabó László, a járás fiatal, tettrekész rendőrkapitánya. A derékszögben megtört utcán fiúgyerekek hancuroznak mezitláb, fejükön divatjamult női kalapok virítanak... Háborus nyomorúság ...
A jelen...
A városháza erkélyén virágok, zászlók diszelegnek és a nagy tanácsteremben gyülekező vezetőkre, küldöttségekre szeliden néz le Deák Ferenc törött üvegű rámájából. A városháza és a szemben álló gótikus református templom együttesen remek akusztikáju teret zárnak, itt tartja a Kisgazdapárt népgyülését. Zengő zsoltárszóval lép ki a nép az Ur házából és mindjárt a helyszínen is marad.
A reggeli eső részben visszatartotta a magyar környék gazdatársadalmát, de sokan eljöttek és nagy figyelemmel hallgatták a szónokokat. Nagyon tetszett Szőnyi Sándor bölcs meséje a majmokról, a rövid történet jobban kihangsúlyozta a mai helyzetet, mint sokezernyi szó. Rácz Gábor képviselő minden mondatával együtt dobbantak a szivek. A tiszaluci két magyarnak különösen kijárt az „éljen-en!“, a hallgatóság szinte itta a buzdító, lelkesítő beszédeket. Felméry Albert kiemelte, hogy nem a társadalmi, politikai és egyéb ellentétek teszik naggyá, boldoggá a népeket. És nincs okunk félni, fel a fejekkel és szívekkel — diktálta. Nagy sikere volt.
... és a jövő
A népgyülés végére ismét elsötétült az ég. Felméry nagytiszteletü úr sebtében készülődött haza, Bábonyba. Hiába marasztalták... — Félek az esőtől — mondotta.
— Ejnye, hát nem ép a tiszteletes úr mondta néhány perc előtt, hogy nem szabad félni? — szegezte neki Egry bácsi, a közelállók nagy derültségére...
— A jövőtől nem is félek. Csak dolgoznunk kell és építenünk és a miénk a jövő!”
Az utolsó mondat megszívlelendő örök igazságot hordoz.
Kiss B.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza