2022. augusztus 25. (csütörtök) 09:59
A szénbányászat gépesítése
Én egykor nem bányamérnöki szakon végeztem, de a tanulás lehetőségét leginkább a vájár édesapámnak köszönhettem. El is határoztam, hogy legalább egyszer lemegyek saját szememmel megnézni, hol, milyen körülmények között kereste meg évtizedeken át a családunk napi betevőjét. Ez később - komoly szervezéssel, és ismeretséggel – egy alkalommal lehetővé vált számomra. Attól a naptól kezdve, ha lehet, még jobban tiszteltem őt, és általa minden bányászt. Aki nem látott hasonlót, nehezen képzelheti el, hogy a város fejlődésében nagyon fontos szerepet játszó bányászat – amely az egyik legveszélyesebb szakmának számított - fizikailag mennyire igénybe vette a föld mélyére nap, mint nap leszálló bányászokat. Nem csoda, hogy a termelékenység növelése mellett ezek az emberi szempontok is ott lebegtek vezetőik szeme előtt, miközben azon fáradoztak, hogy lehetőleg minden munkafázist gépesítsenek.
Természetesen a megszokás, az újtól, és attól való félelem miatt, s hogy akár a munkájukat is elveszíthetik általa, kezdetben sok bányász idegenkedett tőle 64 évvel ezelőtt a sajószentpéteri II-es Aknán is. Erről az Észak-Magyarország 1958. augusztus 29-i számában is olvashattak:
Új módszer
„KEMÉNY A CSÁKÁNY NYELE hólyagot tör a tenyerünkre, és mi mégis azt szeretjük”, — hangoztatták Sajószentpéteren sokan, amikor megkezdődött a II. Akna gépesítése. Az embert bámulatba ejtette az az idegenkedés — néha rosszindulat —, amellyel bányászaink egy része fogadta a föld gyomrába igyekvő gépeket. Az évek múltak s 1958-at írunk, annak is jól a derekára értünk. Nos, mit szólnak most a II-es Akna dolgozói, mert itt ugyancsak gyökeret vertek bányaiparunk legkorszerűbb gépei. Bizony, bizony megváltozott a vélemény, — no meg a termelés is. Összebeszéltek: mind a kettő jobb lett.
Urbán József mérnök elvtárstól megtudjuk, a sajószentpéteri II-es Akna a Borsodi Szénbányászati Tröszt gépesített kísérleti üzemrésze lett. Van itt egy 106 m széles frontfejtés, ahol Gornyák kombájnos művelés folyik. Nem „ijesztgetésképpen” mondjuk, de szükséges megemlíteni, hogy 1958. július havában ezzel a Gornyák-kombájnnal — amit olyan idegenkedve fogadtak — 1921 folyóméter fronthosszt hajtottak ki, a tervezett 15 ciklus helyett pedig 18-at végeztek el. (!) Ez a gépesített front a II-es Akna termelésének 50 százalékát adta.
UGYANCSAK itt van két „rövidebb”, 50 m-es homlokú frontfejtés, ami szintén gépesítve lett s így elérték, hogy a II-es Akna összes széntermelésének 84 százalékát fejtik gépesített úton. A nagy fronton a csákányos teljesítmény általában 3,93 tonna/műszak, az összes gépi művelésű frontok teljesítménye pedig 3,46 tonna/műszak. E művelés a borsodi III-as telepen történik 70 cm vastagságú szénmezőben — nyugodtan kijelenthetjük, hogy ilyen körülmények között kézi műveléssel hasonló teljesítményt nem lehet elérni.
A széles homlokú frontfejtés június és július hónapokban indult meg. Ezt megelőzően a termelés régi módszerrel haladt, — 50 méteres homlokkal, s a teljesítmény 2,8 tonna/műszak volt. (Ezekhez nem kell külön magyarázat.) így azután az ellenségek is meggyőződtek helytelen nézetük káros voltáról.
AZ ÜZEMVEZETŐSÉG az adott körülmények között jól látja el feladatát, de az élenjáró dolgozók is „gépbarátok”. Külön ki kell emelni a három Szloboda testvért, akik három brigádnak a vezetői. Jó munkájuk és a technika fejlettségének segítségével — az említett teljesítmény mellett (júliusban) 164 forintot kerestek műszakonként.
Érdekes és még mindég van „vaskalapos” — pedig ez is fémes tartozék s csak azért sem kell neki a gép — megérdemli.
A dolgok természetes rendje szerint a tapasztalatok hamar meggyőzték a kishitűeket, kételkedőket is, akik belátták, hogy a gépek nem az ember ellen, hanem érte születnek meg. Három évvel később már az Észak-Magyarország is erről számolt be az 1961. augusztus 26-án megjelent számában:
„A fejtés és a szállítás gépesítésével teljesen megszüntetik a kézi munkát a sajószentpéteri II-es aknán
A Borsodi Szénbányászati Tröszt két üzemében fejtik a vékonytelepi szeneket széngyaluval. Még az idén a lyukói bányaüzemben a harmadik széngyalut is munkába állítják. A sajószentpéteri II-es Aknán, ahol jelenleg a Löbbe-féle széngyalu dolgozik, az új szénmezők feltárásánál olyan nagykiterjedésű szénvagyonra bukkantak, amely géppel jól művelhető.
Ez indította a szénbányászati tröszt vezetőit arra az elhatározásra, hogy a jövő évi tervek készítésénél, a mintegy 4 évi termelésre alkalmas széntelepben gyalus frontfejtéseket alakítsanak ki. A terv az, hogy a munkahelyek előkészítése után mind a három széngyalut ebben az üzemben működtetik. Ezáltal a sajószentpéteri II-es Aknában, a borsodi szénmedencében először, teljesen megszűnne a kézi bányászkodás. A szenet széngyaluk jövesztenék, s automatizált szállítóberendezéseken jutna a felszínre.
Az elgondolás valóra váltására a megfelelő vizsgálatok után már most úgy hajtják ki a vágatokat, hogy az a teljes gépesítés követelményeinek megfeleljen. A gyalus frontokon eddig elért teljesítmények azt mutatják, hogy a teljesen gépesített bányában naponta mintegy 110-120 vagon szenet tudnak termelni, ami a kézi erőhöz viszonyítva mintegy 70 százalékos termelékenységnövekedést jelent. A tervek szerint a szénmező feltárását jövőre befejezik, s 1963-ban már mindhárom széngyalu a sajószentpéteri II-es Aknán dolgozik majd.”
Néhány nappal a Bányásznap előtt a fentiek elolvasása, átgondolása is segít abban, hogy ha már a szénbányász szakma meg is szűnt Sajószentpéteren, a hagyományait, ezáltal az emlékét őrizzük meg a következő generáció számára is.
Sajószentpéter anno (20. rész)
A szénbányászat gépesítése
Én egykor nem bányamérnöki szakon végeztem, de a tanulás lehetőségét leginkább a vájár édesapámnak köszönhettem. El is határoztam, hogy legalább egyszer lemegyek saját szememmel megnézni, hol, milyen körülmények között kereste meg évtizedeken át a családunk napi betevőjét. Ez később - komoly szervezéssel, és ismeretséggel – egy alkalommal lehetővé vált számomra. Attól a naptól kezdve, ha lehet, még jobban tiszteltem őt, és általa minden bányászt. Aki nem látott hasonlót, nehezen képzelheti el, hogy a város fejlődésében nagyon fontos szerepet játszó bányászat – amely az egyik legveszélyesebb szakmának számított - fizikailag mennyire igénybe vette a föld mélyére nap, mint nap leszálló bányászokat. Nem csoda, hogy a termelékenység növelése mellett ezek az emberi szempontok is ott lebegtek vezetőik szeme előtt, miközben azon fáradoztak, hogy lehetőleg minden munkafázist gépesítsenek.
Természetesen a megszokás, az újtól, és attól való félelem miatt, s hogy akár a munkájukat is elveszíthetik általa, kezdetben sok bányász idegenkedett tőle 64 évvel ezelőtt a sajószentpéteri II-es Aknán is. Erről az Észak-Magyarország 1958. augusztus 29-i számában is olvashattak:
Új módszer
„KEMÉNY A CSÁKÁNY NYELE hólyagot tör a tenyerünkre, és mi mégis azt szeretjük”, — hangoztatták Sajószentpéteren sokan, amikor megkezdődött a II. Akna gépesítése. Az embert bámulatba ejtette az az idegenkedés — néha rosszindulat —, amellyel bányászaink egy része fogadta a föld gyomrába igyekvő gépeket. Az évek múltak s 1958-at írunk, annak is jól a derekára értünk. Nos, mit szólnak most a II-es Akna dolgozói, mert itt ugyancsak gyökeret vertek bányaiparunk legkorszerűbb gépei. Bizony, bizony megváltozott a vélemény, — no meg a termelés is. Összebeszéltek: mind a kettő jobb lett.
Urbán József mérnök elvtárstól megtudjuk, a sajószentpéteri II-es Akna a Borsodi Szénbányászati Tröszt gépesített kísérleti üzemrésze lett. Van itt egy 106 m széles frontfejtés, ahol Gornyák kombájnos művelés folyik. Nem „ijesztgetésképpen” mondjuk, de szükséges megemlíteni, hogy 1958. július havában ezzel a Gornyák-kombájnnal — amit olyan idegenkedve fogadtak — 1921 folyóméter fronthosszt hajtottak ki, a tervezett 15 ciklus helyett pedig 18-at végeztek el. (!) Ez a gépesített front a II-es Akna termelésének 50 százalékát adta.
UGYANCSAK itt van két „rövidebb”, 50 m-es homlokú frontfejtés, ami szintén gépesítve lett s így elérték, hogy a II-es Akna összes széntermelésének 84 százalékát fejtik gépesített úton. A nagy fronton a csákányos teljesítmény általában 3,93 tonna/műszak, az összes gépi művelésű frontok teljesítménye pedig 3,46 tonna/műszak. E művelés a borsodi III-as telepen történik 70 cm vastagságú szénmezőben — nyugodtan kijelenthetjük, hogy ilyen körülmények között kézi műveléssel hasonló teljesítményt nem lehet elérni.
A széles homlokú frontfejtés június és július hónapokban indult meg. Ezt megelőzően a termelés régi módszerrel haladt, — 50 méteres homlokkal, s a teljesítmény 2,8 tonna/műszak volt. (Ezekhez nem kell külön magyarázat.) így azután az ellenségek is meggyőződtek helytelen nézetük káros voltáról.
AZ ÜZEMVEZETŐSÉG az adott körülmények között jól látja el feladatát, de az élenjáró dolgozók is „gépbarátok”. Külön ki kell emelni a három Szloboda testvért, akik három brigádnak a vezetői. Jó munkájuk és a technika fejlettségének segítségével — az említett teljesítmény mellett (júliusban) 164 forintot kerestek műszakonként.
Érdekes és még mindég van „vaskalapos” — pedig ez is fémes tartozék s csak azért sem kell neki a gép — megérdemli.
A dolgok természetes rendje szerint a tapasztalatok hamar meggyőzték a kishitűeket, kételkedőket is, akik belátták, hogy a gépek nem az ember ellen, hanem érte születnek meg. Három évvel később már az Észak-Magyarország is erről számolt be az 1961. augusztus 26-án megjelent számában:
„A fejtés és a szállítás gépesítésével teljesen megszüntetik a kézi munkát a sajószentpéteri II-es aknán
A Borsodi Szénbányászati Tröszt két üzemében fejtik a vékonytelepi szeneket széngyaluval. Még az idén a lyukói bányaüzemben a harmadik széngyalut is munkába állítják. A sajószentpéteri II-es Aknán, ahol jelenleg a Löbbe-féle széngyalu dolgozik, az új szénmezők feltárásánál olyan nagykiterjedésű szénvagyonra bukkantak, amely géppel jól művelhető.
Ez indította a szénbányászati tröszt vezetőit arra az elhatározásra, hogy a jövő évi tervek készítésénél, a mintegy 4 évi termelésre alkalmas széntelepben gyalus frontfejtéseket alakítsanak ki. A terv az, hogy a munkahelyek előkészítése után mind a három széngyalut ebben az üzemben működtetik. Ezáltal a sajószentpéteri II-es Aknában, a borsodi szénmedencében először, teljesen megszűnne a kézi bányászkodás. A szenet széngyaluk jövesztenék, s automatizált szállítóberendezéseken jutna a felszínre.
Az elgondolás valóra váltására a megfelelő vizsgálatok után már most úgy hajtják ki a vágatokat, hogy az a teljes gépesítés követelményeinek megfeleljen. A gyalus frontokon eddig elért teljesítmények azt mutatják, hogy a teljesen gépesített bányában naponta mintegy 110-120 vagon szenet tudnak termelni, ami a kézi erőhöz viszonyítva mintegy 70 százalékos termelékenységnövekedést jelent. A tervek szerint a szénmező feltárását jövőre befejezik, s 1963-ban már mindhárom széngyalu a sajószentpéteri II-es Aknán dolgozik majd.”
Néhány nappal a Bányásznap előtt a fentiek elolvasása, átgondolása is segít abban, hogy ha már a szénbányász szakma meg is szűnt Sajószentpéteren, a hagyományait, ezáltal az emlékét őrizzük meg a következő generáció számára is.
Kiss B.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza