2022. szeptember 1. (csütörtök) 10:13
Sajószentpéter anno (22. rész)
A Magyar Állami Szénbányák decentralizálása A bányásznap közeledtével régmúltunkból újra egy olyan epizódot elevenítünk fel, amely a szénbányászat, közvetve Sajószentpéter akkori jelenét is befolyásolta. Adózzunk ezzel is az itteni bányászok, bányászat egyre halványuló emlékének. Az összefüggések jobb megértéséhez előtte néhány évet érdemes visszalépni a bányászat történelmében. A világháború kitörése miatt 1939-ben a jelentősebb bányákat, ipari üzemeket hadiüzemmé nyilvánították. A bányászok többsége a háborús években is igyekezett minden áron megóvni a bányákat, azok felszereléseit a rombolástól. 1944 végén mindenütt Nemzeti Bizottságot hoztak létre, majd a termelés biztosítása érdekében 1945-ben a szénbányákat állami kezelésbe vették. Ekkor alakult meg Sajószentpéter székhellyel a Sajó jobb parti területeinek bányáit összefogó Bányaparancsnokság. A háború után ugyan elindult a széntermelés, azonban minden erőfeszítés ellenére az 1945. évben kitermelt szén mennyisége az utolsó békeévinek (1938) csupán a felét érte el. Az iparág központi irányítására 1946-ban létrejött a Magyar Állami Szénbányák (MÁSZ) amely az ország területét földrajzilag felosztva két alközponttal - Borsodi Szénipari Központ (Miskolci székhellyel) és Várpalotai Szénipari Központ - működött. Két év tapasztalatai után a bányászatot újra átszervezték. Mint most már tudjuk: nem utoljára. A 74 évvel ezelőtti decentralizációról a Szabad Nép 1948. szeptember 4-i számában olvashatott a bányász társadalom: „Több önállóságot kapnak, nagyobb felelősséggel tartoznak a bányatelepek vezetői A Gazdasági Főtanács, döntése értelmében a MÁSZ-t, a magyar szénbányák többségét egyesítő vállalatot decentralizálják, az állami szénbányászaton belül nemzeti vállalatok és ipari központok alakulnak. Előkészítését szeptember 16-ig, gyakorlati megvalósítását ezt követőleg néhány héten belül fogják befejezni. A MÁSZ példáját követve, rövidesen hasonló intézkedéseket hoznak a magyar nehézipar terén a NIK, a Szövetkezeti mozgalom terén pedig a MOSZK önálló vállalati egységekre való bontásával. Miért van szükség ilyen változásokra? 1945 novemberében a tőkések szabotázsának és a tőkéstermelés anarchiájának eredménye volt a szénbányászat csődje. A bányák üzemanyag ellátása és a munkásélelmezés szintén csődöt mondtak. Akkor széntermelésünk erős, erélyes intézkedésekkel való felemelése volt a feladatunk. Az utolsó esztendők rablógazdálkodásának, a háborús pusztításnak nyoma csak a beruházások legcélszerűbb irányításával, a gépi berendezéseknek az ország érdekei szerinti sorrendben való pótlásával lehetett eltüntetni. A bányabárók ottmaradt képviselőinek és a jobboldali szociáldemokrata demagógoknak szabotázsát, bujtogatását csak erős központi ellenőrzéssel lehetett megakadályozni. Ezek a feladatok tették szükségessé a magyar szénbányászat egységesítését. A MÁSz ezeket a feladatokat el is végezte. Egyben új feltételeket teremtett a szénbányászat további fejlesztése számára. Az új feltételek között azonban már inkább gátolja, mint segíti a szénbányászat fejlődését a régi központosított vezetés. Az állami szénbányászat közismert módon most indít harcot deficitjének eltüntetéséért. Nyilvánvaló azonban, hogy nem minden szénbánya deficites, hanem vannak haszonra és vannak veszteségre dolgozó bányák. A MÁSz egységében az egyes üzemek külön problémája és külön felelőssége elmosódik, a ráfizetéses bányák számolnak azzal, hogy a nyereséges bányák ellensúlyozzák veszteségeiket. Az egyes bányaüzemek ma nem vezetnek önálló könyvelést, hanem valamennyi üzem könyvelését a MÁSz központ végzi. Ennek a rendszernek következménye az, hogy az egyes üzemek nem látják tisztán saját helyzetüket. A munkaverseny közben, a termelés fokozására és az önköltség csökkentésére pedig tisztánlátásra, azonnali beavatkozásra, gyors és biztos irányításra van szükség. Ma a kerületek és üzemek a legkisebb ügyekben is a MÁSz budapesti központjának hozzájárulását kell kérjék. Szinte tréfaszerűen hat, — bár nemrég még a helyi vezetés megbízhatatlansága ilyen jelenségeket indokolt, — hogy a MÁSz ügyvezetőségi napirendjén szerepelt például a „salgótarjáni szennyvízhálózat bekötésének ügye." Az üzemek egyetlen munkást Budapest hozzájárulása nélkül fel nem vehetnek. Ilyen körülmények között az egyéni felelősség elve nem domborodhat ki, ellenkezőleg elvész. A szénbányászat eddig a helyreállítás feladatát végezte, amely lényegében egységes irányelvek végrehajtását kívánta meg. Most a továbbfejlesztés feladatit kell megoldania, amely elsősorban a helyi adottságokhoz való fokozott alkalmazkodás, a helyi lehetőségek kihasználása. Természetes, hogy erre a munkára a központ íróasztalainál dolgozó szakember nem vállalkozhat. Mindezekhez még egy egész sereg szempont járul, melyek valamennyien azt bizonyítják, hogy a termelés központi vezetése visszatartó erővé vált. Így például beszélhetnénk arról a különös helyzetről, hogy mivel a számlák kifizetése Budapesten történik, ha mondjuk Sajószentpéterre meg nem felelő áru érkezett, egy ilyen egyszerű ügyben is a levelezés beláthatatlan folyama indul meg. Ezért vált ma időszerűvé és halaszthatatlanná a MÁSz decentralizálása — éppúgy, ahogy annak idején a központosítás volt időszerű és hasznos. Az egyes bányaüzemek önállóságának alapfeltételeit éppen a MÁSz teremtette meg: az egységes és áttekinthető könyvelést, számlázást, a gépesítés egységesítését. A MÁSz termelte ki, nevelte át azokat a régi vezetőkádereket, akikre ma rá lehet bízni az új ipari központok és nemzeti vállalatok igazgatósát. A MÁSz maga teremtette meg azt a munkatervet, amely valójában központi irányítója a további munkának, amely valóban egybefogja az ország széntermelő üzemeinek erőfeszítéseit.”Kiss B.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza