2022. szeptember 19. (hétfő) 07:01
Sajószentpéter anno (25. rész)
Egy bánya, amely csak emlékekben él
Sajószentpéter az idők folyamán az egykor a környéken művelésbe fogott bányák központja lett. Ide futottak a keskeny sínpárok, hátukon hordozva a kor legfontosabb energiaforrásával megrakott vagonokat, hogy a bennük megbújó „fekete gyémánt” tovább utazva a vasútállomáson, vagy az üveggyárban várja sorsa beteljesedését. Ma már a Nyögő, a Harica-völgyi szénbányák csupán az idősebb emberek (közöttük is leginkább a bányászathoz kötődők) emlékeiben élnek. Egy két éven át (1864-1866) üzemelő bánya (a „Johann Martin Grube” Sajólászlófalva térségének első bányája beírta magát a magyar szénbányászat történelemkönyvébe. Az a szintén két évig üzemelő külszíni fejtésű bánya, amelyről most szót ejtünk, ma már talán az emlékekben sem él. A 63 évvel ezelőtti végítéletéről az Észak-Magyarország 1959. szeptember 19-i számában Paulovits Ágoston számolt be egy színvonalas tudósítással:
„Az utolsó robbanás…
KORAŐSZI szél hűvösen rohan a hegyek között elterülő sajólászlófalvi lapályon. A horizontnál komor, sötét felhők zárják útját a látásnak. Hiába erőlködik velük a fáradt napfény — nem tudja áttörni... A határban a nemrégen zöldellő mező megkopott, kifakult. Az útszéli fák levelei megsárgultan hullanak alá. A nyári munka, amerre a szem ellát, gazdagon gyümölcsözik. A föld ontja kincsét, a holnap kenyerét. Pihenésre készül a természet... Mozzanatai az elmúlásra emlékeztetnek...
Megnyugszik a táj, s a természet elhalása egybeesik az éveken át fényt, energiát adó külfejtés „elmúlásával”. A sajólászlófalvi külfejtés, amely 1957 óta gazdagon ontotta hónapról hónapra a fekete gyémántot — kimerült. Az üzem dolgozói ez idő alatt több mint 250 ezer tonna szenet adtak a magyar iparnak.
És holnap elhalkul a kaparószalagok motorjainak berregése, nem himbálódzik többé a napfényes bánya szénfala fölött örökké éhes szájával vicsorgatva a kotrógép. Többé nem támolyog, mint ittas ember a göröngyös, alig járható utakon a földdel rakott dömper. És nem szállít csillogó fekete szenet a hosszan kígyózó gumiszalag a / Kondó-Sajószentpéter kisvasútról épített leágazás sínpárján várakozó – a szerk./ vagonsorok telhetetlen gyomrába.
PEDIG az itt lakók, hogy megszokták a motorok csattogását... a külfejtési morajt! Nem csoda, hiszen így ment ez pár éve. Az egyik környékbeli idős falusi ember meg is jegyezte minap: — „Pedig már úgy megbarátkoztunk az eleinte oly szokatlan mesterséges buckákkal, a kútalakú bányákkal... és a külfejtésen dolgozó kubikosokkal, hogy hiányozni fognak”.
Igen, ez érthető, hiszen az utóbbiak nagy része évekkel ezelőtt még a szénfal helyett a szántóföldeken dolgozott. És ahogy teltek a munkában töltött hetek, hónapok, lassan-lassan szinte észrevétlenül közelebb kerültek egymáshoz a külfejtés dolgozói. Megtanulták tisztelni, becsülni munkatársaikat, vezetőiket. És az eredmények, amelyekhez ez is hozzájárult, nem maradtak el. Már az üzembeindítás első évében is jól dolgoztak, de tavaly több vagon terven felül adott szén fémjelezte nagyszerű helytállásukat. És ebben az évben sem maradtak adósak. Noha volt bőven olyan körülmény, amely béklyóba szorította volna az eredményes munkát. Mint például a tavaszi és kora nyári szokatlanul nagy esőzések. Embert és gépet egyaránt ugyancsak igénybe vett akkor a holnapért való küzdelem.
De a sajólászlófalvi külfejtés dolgozói helytálltak. Az év első nyolc hónapjában több mint 11 ezer tonna szenet termeltek terven felül. Gondot okozott a gyakori áramkiesés is. És mégis voltak olyan munkacsapatok, amelyek harcba indultak a „szocialista munkabrigád” címért.
- A nagy mű befejeztetett jegyezte megmosolyogva Jáni Gyula területi főmérnök, amikor a végkimerüléshez közeledő üzem pályafutásáról beszélgettünk. A megbolygatott terület egy részét már elrendezték. A márgás agyaghegy alulra, a termést hozó humuszos föld pedig felülre került, úgy ahogy annakidején a természet megalkotta.
Az utolsó „mohikánok” — a még ott lévő kevés szén — görcsösen kapaszkodnak évezredes otthonukhoz, de a fúró hegye nem ismer kíméletet. A szilárd szénfalon apró lyukak keletkeznek, s elnyeli a paxit és robbanóanyagot. Utoljára egy hatalmas robbanás, szinte búcsúzva, még egyszer megremegteti a környéket, s a szénfal széthull... és megy elődei után a kohók, erőművek füstölgő kéményei felé. Egy bányaüzem térképet összehajtanak a technikusok, mérnökök asztalán... és egy üzem megszűnik termelni — „objektív okok” miatt.
Hogy mi lesz az itt dolgozókkal? Ők nem mennek messze. Nagyrészük, akik megszerették ezt a szakmát, a bükkaljai bányaüzemben a következő napokban, ha nem is napfényben, de tovább fejtik majd a szenet.
ÚGY TERVEZIK: egy év elteltével kimennek majd az egykori bányába és megnézik, milyen dús a kalász, milyen csöves a kukorica, amely a szén ágyából nőtt ki. Ők nem felejtik el egykori munkahelyüket, de vajon azok, akik esetleg évtizedek múltán kaszát suhogtatnak, vagy kapával vájnak a földbe, gondolnak-e arra, hogy itt valaha egy olyan bánya üzemelt, amelyik rövid élete alatt 250 ezer tonna szenet adott...”
Kiss B.
Tweet
Megosztás Facebook-on
Megosztás LinkedIn-en
Vissza
Sajószentpéter anno (25. rész)
Sajószentpéter anno (25. rész)
Egy bánya, amely csak emlékekben él
Sajószentpéter az idők folyamán az egykor a környéken művelésbe fogott bányák központja lett. Ide futottak a keskeny sínpárok, hátukon hordozva a kor legfontosabb energiaforrásával megrakott vagonokat, hogy a bennük megbújó „fekete gyémánt” tovább utazva a vasútállomáson, vagy az üveggyárban várja sorsa beteljesedését. Ma már a Nyögő, a Harica-völgyi szénbányák csupán az idősebb emberek (közöttük is leginkább a bányászathoz kötődők) emlékeiben élnek. Egy két éven át (1864-1866) üzemelő bánya (a „Johann Martin Grube” Sajólászlófalva térségének első bányája beírta magát a magyar szénbányászat történelemkönyvébe. Az a szintén két évig üzemelő külszíni fejtésű bánya, amelyről most szót ejtünk, ma már talán az emlékekben sem él. A 63 évvel ezelőtti végítéletéről az Észak-Magyarország 1959. szeptember 19-i számában Paulovits Ágoston számolt be egy színvonalas tudósítással:
„Az utolsó robbanás…
KORAŐSZI szél hűvösen rohan a hegyek között elterülő sajólászlófalvi lapályon. A horizontnál komor, sötét felhők zárják útját a látásnak. Hiába erőlködik velük a fáradt napfény — nem tudja áttörni... A határban a nemrégen zöldellő mező megkopott, kifakult. Az útszéli fák levelei megsárgultan hullanak alá. A nyári munka, amerre a szem ellát, gazdagon gyümölcsözik. A föld ontja kincsét, a holnap kenyerét. Pihenésre készül a természet... Mozzanatai az elmúlásra emlékeztetnek...
Megnyugszik a táj, s a természet elhalása egybeesik az éveken át fényt, energiát adó külfejtés „elmúlásával”. A sajólászlófalvi külfejtés, amely 1957 óta gazdagon ontotta hónapról hónapra a fekete gyémántot — kimerült. Az üzem dolgozói ez idő alatt több mint 250 ezer tonna szenet adtak a magyar iparnak.
És holnap elhalkul a kaparószalagok motorjainak berregése, nem himbálódzik többé a napfényes bánya szénfala fölött örökké éhes szájával vicsorgatva a kotrógép. Többé nem támolyog, mint ittas ember a göröngyös, alig járható utakon a földdel rakott dömper. És nem szállít csillogó fekete szenet a hosszan kígyózó gumiszalag a / Kondó-Sajószentpéter kisvasútról épített leágazás sínpárján várakozó – a szerk./ vagonsorok telhetetlen gyomrába.
PEDIG az itt lakók, hogy megszokták a motorok csattogását... a külfejtési morajt! Nem csoda, hiszen így ment ez pár éve. Az egyik környékbeli idős falusi ember meg is jegyezte minap: — „Pedig már úgy megbarátkoztunk az eleinte oly szokatlan mesterséges buckákkal, a kútalakú bányákkal... és a külfejtésen dolgozó kubikosokkal, hogy hiányozni fognak”.
Igen, ez érthető, hiszen az utóbbiak nagy része évekkel ezelőtt még a szénfal helyett a szántóföldeken dolgozott. És ahogy teltek a munkában töltött hetek, hónapok, lassan-lassan szinte észrevétlenül közelebb kerültek egymáshoz a külfejtés dolgozói. Megtanulták tisztelni, becsülni munkatársaikat, vezetőiket. És az eredmények, amelyekhez ez is hozzájárult, nem maradtak el. Már az üzembeindítás első évében is jól dolgoztak, de tavaly több vagon terven felül adott szén fémjelezte nagyszerű helytállásukat. És ebben az évben sem maradtak adósak. Noha volt bőven olyan körülmény, amely béklyóba szorította volna az eredményes munkát. Mint például a tavaszi és kora nyári szokatlanul nagy esőzések. Embert és gépet egyaránt ugyancsak igénybe vett akkor a holnapért való küzdelem.
De a sajólászlófalvi külfejtés dolgozói helytálltak. Az év első nyolc hónapjában több mint 11 ezer tonna szenet termeltek terven felül. Gondot okozott a gyakori áramkiesés is. És mégis voltak olyan munkacsapatok, amelyek harcba indultak a „szocialista munkabrigád” címért.
- A nagy mű befejeztetett jegyezte megmosolyogva Jáni Gyula területi főmérnök, amikor a végkimerüléshez közeledő üzem pályafutásáról beszélgettünk. A megbolygatott terület egy részét már elrendezték. A márgás agyaghegy alulra, a termést hozó humuszos föld pedig felülre került, úgy ahogy annakidején a természet megalkotta.
Az utolsó „mohikánok” — a még ott lévő kevés szén — görcsösen kapaszkodnak évezredes otthonukhoz, de a fúró hegye nem ismer kíméletet. A szilárd szénfalon apró lyukak keletkeznek, s elnyeli a paxit és robbanóanyagot. Utoljára egy hatalmas robbanás, szinte búcsúzva, még egyszer megremegteti a környéket, s a szénfal széthull... és megy elődei után a kohók, erőművek füstölgő kéményei felé. Egy bányaüzem térképet összehajtanak a technikusok, mérnökök asztalán... és egy üzem megszűnik termelni — „objektív okok” miatt.
Hogy mi lesz az itt dolgozókkal? Ők nem mennek messze. Nagyrészük, akik megszerették ezt a szakmát, a bükkaljai bányaüzemben a következő napokban, ha nem is napfényben, de tovább fejtik majd a szenet.
ÚGY TERVEZIK: egy év elteltével kimennek majd az egykori bányába és megnézik, milyen dús a kalász, milyen csöves a kukorica, amely a szén ágyából nőtt ki. Ők nem felejtik el egykori munkahelyüket, de vajon azok, akik esetleg évtizedek múltán kaszát suhogtatnak, vagy kapával vájnak a földbe, gondolnak-e arra, hogy itt valaha egy olyan bánya üzemelt, amelyik rövid élete alatt 250 ezer tonna szenet adott...”
Kiss B.
Tweet
Megosztás Facebook-on
Megosztás LinkedIn-en
Vissza