2017. március 17. (péntek) 07:59
Kétszáz évvel ezelőtt, 1817. március 2-án született Nagyszalontán Arany János költő, műfordító, a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja, a „ballada Shakespeare-je”. „Minden szál hozzá vezetett, minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja” – írta róla Szerb Antal.
A Sajószentpéteri Lévay József Városi Könyvtár a kétszázadik évforduló előtt tisztelegve „Tavaszi Könyvtári Napok” címmel háromnapos - és háromgenerációs – programsorozattal várta az irodalom jelenlegi és leendő barátait. Az egyes rendezvényeken Arany János a sokoldalú költő, műfordító, tanár, és közéleti szereplő életéről és munkásságáról más-más szempontok alapján emlékeztek meg.
Március 2-án délelőtt 10.00 órakor Palla Melinda, a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont és Lévay József Városi Könyvtár igazgatója nyitotta meg a rendezvények sorát, röviden megemlékezve a nagy irodalmár életéről. Majd Arany János rövidebb költeményeivel a középpontban „Tüske közől szedtem egynéhány virágot” címmel rendhagyó irodalomórát tartottak felső tagozatos iskolások számára. Pénteken délelőtt ugyancsak 10.00 órára a „Családi kör – Arany János élete képekben” című foglalkozásra az alsó tagozatosokat várták, hogy közelebb hozzák a költő szellemét a jövő generációjához is. Szombaton pedig a Sajószentpéteri Irodalmi Kör és vendégei beszélgettek Aranyról az „… élni hivatalomnak, családomnak, lenni közönséges ember, mint más – Arany János élete prózai írásaiban és verseiben” című irodalmi délelőttön.
Hogy miért különösen fontos számunkra ez a megemlékezés? A válasz inkább Lévay József, mint Arany János életrajzát olvasva még a nem irodalmárok számára is megfogalmazódik: a két költő jó barátsága, és életútjaik párhuzamosságai, valamint metszéspontjai miatt.
Mindketten a kevés földdel rendelkező földműves és nemesi lét határán élő, hívő református családból származtak, polgári nevelésben részesültek, sokat olvastak, tanultak, képezve saját magukat. Arany Nagyszalontán, Debrecenben, Kisújszálláson segédtanítói állással keresett némi pénzt a tanulásához, míg Lévay Miskolcon köztanítóként készült a latin és magyar gimnáziumi tanári állásra. Amelyet később több mint egy évtizeden át mindketten gyakoroltak is. Közben félve, hogy elveszítik állásukat, mivel nem rendelkeztek az előírt képesítéssel, „csupán” akadémiai tagsággal (Arany titkári, majd főtitkári címmel is), valamint tudással. Az irodalom mellett éppen a tanítás közös élménye mélyítette el addig is őszinte barátságukat. A Szemere Bertalan által vezetett Belügyminisztériumban fogalmazói állást is betöltöttek, a szabadságharc bukása, és rövid bujdosás után tanári állásuk mellett bekapcsolódtak az irodalmi életbe, több lapban publikálták műveiket, a Kisfaludy Társaság tagjai közé választotta mindkettőjüket (amelynek később Arany igazgatója is lett). Középpontban Shakespeare drámáival jelentős műfordítói tevékenységet folytattak, életük egy szakaszában szerepet játszott a színház (Lévay újságíróként tudósított, Arany a színészmesterséggel is próbálkozott). Fontos közhivatalokat láttak el (Arany aljegyző, emiatt kapta a „szalontai nótárius” nevet, míg Lévay Borsod vármegyében aljegyző, főjegyző, és alispán). Bizonyára még több közös vonást is felfedezhetnek, akik mélyebben tanulmányozzák pályafutásukat.
Emberi és költői barátságukat több éven át tartó levelezésük mellett személyes találkozásokkal is mélyítették: Arany többször megfordult Miskolcon, Lévay pedig a Margit-szigeten is meglátogatta a „hallgati embert”. Ilyenkor az írás mellett szóban is olyan tisztelettel, és igényességgel művelték szép magyar nyelvünket, amelyhez hasonlóra kevés példát találhatunk.
Kiss Barnabás
Tweet
Megosztás Facebook-on
Megosztás LinkedIn-en
Vissza
Tavaszi Könyvtári Napok
Kétszáz évvel ezelőtt, 1817. március 2-án született Nagyszalontán Arany János költő, műfordító, a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja, a „ballada Shakespeare-je”. „Minden szál hozzá vezetett, minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja” – írta róla Szerb Antal.
A Sajószentpéteri Lévay József Városi Könyvtár a kétszázadik évforduló előtt tisztelegve „Tavaszi Könyvtári Napok” címmel háromnapos - és háromgenerációs – programsorozattal várta az irodalom jelenlegi és leendő barátait. Az egyes rendezvényeken Arany János a sokoldalú költő, műfordító, tanár, és közéleti szereplő életéről és munkásságáról más-más szempontok alapján emlékeztek meg.
Március 2-án délelőtt 10.00 órakor Palla Melinda, a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont és Lévay József Városi Könyvtár igazgatója nyitotta meg a rendezvények sorát, röviden megemlékezve a nagy irodalmár életéről. Majd Arany János rövidebb költeményeivel a középpontban „Tüske közől szedtem egynéhány virágot” címmel rendhagyó irodalomórát tartottak felső tagozatos iskolások számára. Pénteken délelőtt ugyancsak 10.00 órára a „Családi kör – Arany János élete képekben” című foglalkozásra az alsó tagozatosokat várták, hogy közelebb hozzák a költő szellemét a jövő generációjához is. Szombaton pedig a Sajószentpéteri Irodalmi Kör és vendégei beszélgettek Aranyról az „… élni hivatalomnak, családomnak, lenni közönséges ember, mint más – Arany János élete prózai írásaiban és verseiben” című irodalmi délelőttön.
Hogy miért különösen fontos számunkra ez a megemlékezés? A válasz inkább Lévay József, mint Arany János életrajzát olvasva még a nem irodalmárok számára is megfogalmazódik: a két költő jó barátsága, és életútjaik párhuzamosságai, valamint metszéspontjai miatt.
Mindketten a kevés földdel rendelkező földműves és nemesi lét határán élő, hívő református családból származtak, polgári nevelésben részesültek, sokat olvastak, tanultak, képezve saját magukat. Arany Nagyszalontán, Debrecenben, Kisújszálláson segédtanítói állással keresett némi pénzt a tanulásához, míg Lévay Miskolcon köztanítóként készült a latin és magyar gimnáziumi tanári állásra. Amelyet később több mint egy évtizeden át mindketten gyakoroltak is. Közben félve, hogy elveszítik állásukat, mivel nem rendelkeztek az előírt képesítéssel, „csupán” akadémiai tagsággal (Arany titkári, majd főtitkári címmel is), valamint tudással. Az irodalom mellett éppen a tanítás közös élménye mélyítette el addig is őszinte barátságukat. A Szemere Bertalan által vezetett Belügyminisztériumban fogalmazói állást is betöltöttek, a szabadságharc bukása, és rövid bujdosás után tanári állásuk mellett bekapcsolódtak az irodalmi életbe, több lapban publikálták műveiket, a Kisfaludy Társaság tagjai közé választotta mindkettőjüket (amelynek később Arany igazgatója is lett). Középpontban Shakespeare drámáival jelentős műfordítói tevékenységet folytattak, életük egy szakaszában szerepet játszott a színház (Lévay újságíróként tudósított, Arany a színészmesterséggel is próbálkozott). Fontos közhivatalokat láttak el (Arany aljegyző, emiatt kapta a „szalontai nótárius” nevet, míg Lévay Borsod vármegyében aljegyző, főjegyző, és alispán). Bizonyára még több közös vonást is felfedezhetnek, akik mélyebben tanulmányozzák pályafutásukat.
Emberi és költői barátságukat több éven át tartó levelezésük mellett személyes találkozásokkal is mélyítették: Arany többször megfordult Miskolcon, Lévay pedig a Margit-szigeten is meglátogatta a „hallgati embert”. Ilyenkor az írás mellett szóban is olyan tisztelettel, és igényességgel művelték szép magyar nyelvünket, amelyhez hasonlóra kevés példát találhatunk.
Kiss Barnabás
Tweet
Megosztás Facebook-on
Megosztás LinkedIn-en
Vissza