2022. november 18. (péntek) 09:33
Egy sikersorozat kezdete
A Borsodi Bányász női kézilabdacsapatának a megszűnés után egy másik fekete napjáról – az NB I-ből történt kizárásról – már volt szó. Most az akkori sikersorozat első lépésére emlékszünk vissza: a megyei bajnokság sorozatos megnyerése, és végre sikerrel megvívott osztályozó mérkőzések után az NB II-be jutottak a lányok. Azt is mondhatnánk, hogy vissza, hiszen az a hőskorban – 1951-ben, amikor még kevesebb csapat űzte ezt a sportot nagy–és kispályán egyaránt – az abban az időben sikeresebb férfiak mellett már lányaink is neveztek az NB II-be, de az még azért más játéknak számított.
Erről a sikerről számolt be az Észak-Magyarország 1963. november 16-i száma:
„Öt évi reménykedés után
AZ ÁLOM VALÓRA VÁLT
Úgy kezdődik, mint egy mese. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis falusi bányász kollektíva. Fiatalok voltak, és szerették a sportot. Elhatározták… — kézilabdázni fognak.
A kezdet kezdetén — ez már így szokott lenni —, csak a sportszeretet fűtötte őket, minden más hiányzott. Ha pályára léptek — a győzelem aranytollú madara messze elkerülte házuk táját. Egy-egy kiadós vereség után el-elsírták magukat, de nem csüggedtek. Egymást vigasztalva arról álmodoztak, lesznek még elsők is a megyében — sőt.
Nos, ez a „sőt” — öt évig váratott magára.
De amíg eljutottak ez év november 3-ig, álmaik beteljesüléséig, pergessük le az elmúlt évek krónikáját.
Nem száraz statisztikát akarunk rögzíteni, mert az érdektelen és unalmas, bár ebben az esetben az adatok nagyszerűsége „magáért beszél”, önmagától indokolja azok publikálását.
Kezdjük azzal, hogy öt éve a sajószentpéteri női együttes kitűnő vezetőt kapott, s Vadas Béla edző irányításával új élet kezdődött. Sorozatosan, nagy fölénnyel nyerték a megyei kézilabda bajnokságot. Komolyabb ellenfele nem is akadt, legyőzőre öt éve nem talált az igen jó erőkből álló csapat (hogy egészen precízek legyünk, volt egy döntetlenjük, három évvel ezelőtt egyszer 3:3-ra mérkőztek).
Ebben az évben is pompás gólaránnyal (209:24) lett az első a megyében a Borsodi Bányász női kézilabda csapata, s jogot nyertek, hogy — immár ötödször — megkíséreljék a felsőbb osztályba való jutást.
*
Az első osztályozó 1959-ben Nyíregyházán volt és utazás után rögtön pályára lépve, 5:4-re kikaptak, ez rányomta bélyegét további szereplésükre.
Második próbálkozásuk színhelye Ózd. Esélyesként, csak a balszerencse ütötte el őket a feljebb jutástól.
Esélyes a csapat 1961-ben is, de Törökszentmiklóson, a többi ellenfelet legyőzve. 3:2-re kikaptak Egertől. Tavaly, 1962-ben Debrecen volt az osztályozó színhelye, veretlenek maradtak és két döntetlennel (rosszabb gólaránnyal) búcsúztak el reményeiktől.
Így értek el 1963-hoz. Ez az év különösen sikeres volt. Nyári pihenőjüket feláldozva elindultak a spartakiád versenyeken. A debreceni kerületi döntőt magasan kiemelkedve nyerték, 17-18 gólt dobva ellenfeleiknek, s az országos spartakiádon is veretlenül lettek elsők.
Félő volt, hogy az osztályozóra — túl sok megterhelés után — visszaesnek, nem bírják a fokozott tempót. Nem így történt. Az osztályozón sikerrel helyt álltak, pedig van problémájuk bőven. Ezekről is pár mondatot. Hát először is... — Az edzés kérdése.
Ha jó az idő... — a pályán edzenek, ha rossz... — szintén. Tornaterem? A jövő ígérete. A csapat nagy része fizikai dolgozó, s a három műszak komoly gondot okoz a felkészülésben, így hetenként csak kétszer tudnak, ha tudnak, találkozni. A gárda is többször változott, cserélődött, csak Gond Zsuzsa, Gond Éva, Millner Éva vett részt folyamatosan az osztályozókon. Viszont a csapatszellem egységes volt: mindvégig. Lelkesedésük pótolta, áthidalta a nehézségeket, S ami a legfontosabb, sokat változott Sajószentpéteren a játékosok hozzáállása a kézilabda szakosztályhoz. Miben nyilvánul ez meg? Azelőtt, ha már komoly udvarlója volt valamelyik kislánynak, a jövendőbeli nem engedte tovább játszani. Most? Négy asszony szerepel a csapatban.
*
Tehát bejutott a Borsodi Bányász női kézilabda csapata az NB II-be. Reményeik? Vágyaik? Esélyeik? A kollektíva szelleme kifogástalan. Jobb, mint bármikor, (bár eddig sem lehetett komoly kifogást emelni.) 1964-ben, most már az NB II-ben, nincsenek túlzott reményeik. Reálisan számolnak, csak azt tervezik, ami a csapatban „benne van”. És ez…
— Az év végén a tabella közepe táján végezni.
Ha továbbra is töretlen marad a gárda sportszelleme, küzdőképessége, akkor a magasabb osztályban is megállják helyüket és nem váltottak „retúrjegyet” az NB II-be.”
Olyannyira megállták a helyüket, hogy ettől kezdve egészen a klub 1992. évi feloszlásáig egy évet (1966) kivéve mindig a második vonal (NB II, NB I B), vagy az első osztály (NB I) csapatai között jegyezték a sajószentpéterieket. Remélhetőleg erről a hosszú menetelésről sorozatunk későbbi részeiben még sok szó esik.
Sajószentpéter anno (41. rész)
Egy sikersorozat kezdete
A Borsodi Bányász női kézilabdacsapatának a megszűnés után egy másik fekete napjáról – az NB I-ből történt kizárásról – már volt szó. Most az akkori sikersorozat első lépésére emlékszünk vissza: a megyei bajnokság sorozatos megnyerése, és végre sikerrel megvívott osztályozó mérkőzések után az NB II-be jutottak a lányok. Azt is mondhatnánk, hogy vissza, hiszen az a hőskorban – 1951-ben, amikor még kevesebb csapat űzte ezt a sportot nagy–és kispályán egyaránt – az abban az időben sikeresebb férfiak mellett már lányaink is neveztek az NB II-be, de az még azért más játéknak számított.
Erről a sikerről számolt be az Észak-Magyarország 1963. november 16-i száma:
„Öt évi reménykedés után
AZ ÁLOM VALÓRA VÁLT
Úgy kezdődik, mint egy mese. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis falusi bányász kollektíva. Fiatalok voltak, és szerették a sportot. Elhatározták… — kézilabdázni fognak.
A kezdet kezdetén — ez már így szokott lenni —, csak a sportszeretet fűtötte őket, minden más hiányzott. Ha pályára léptek — a győzelem aranytollú madara messze elkerülte házuk táját. Egy-egy kiadós vereség után el-elsírták magukat, de nem csüggedtek. Egymást vigasztalva arról álmodoztak, lesznek még elsők is a megyében — sőt.
Nos, ez a „sőt” — öt évig váratott magára.
De amíg eljutottak ez év november 3-ig, álmaik beteljesüléséig, pergessük le az elmúlt évek krónikáját.
Nem száraz statisztikát akarunk rögzíteni, mert az érdektelen és unalmas, bár ebben az esetben az adatok nagyszerűsége „magáért beszél”, önmagától indokolja azok publikálását.
Kezdjük azzal, hogy öt éve a sajószentpéteri női együttes kitűnő vezetőt kapott, s Vadas Béla edző irányításával új élet kezdődött. Sorozatosan, nagy fölénnyel nyerték a megyei kézilabda bajnokságot. Komolyabb ellenfele nem is akadt, legyőzőre öt éve nem talált az igen jó erőkből álló csapat (hogy egészen precízek legyünk, volt egy döntetlenjük, három évvel ezelőtt egyszer 3:3-ra mérkőztek).
Ebben az évben is pompás gólaránnyal (209:24) lett az első a megyében a Borsodi Bányász női kézilabda csapata, s jogot nyertek, hogy — immár ötödször — megkíséreljék a felsőbb osztályba való jutást.
*
Az első osztályozó 1959-ben Nyíregyházán volt és utazás után rögtön pályára lépve, 5:4-re kikaptak, ez rányomta bélyegét további szereplésükre.
Második próbálkozásuk színhelye Ózd. Esélyesként, csak a balszerencse ütötte el őket a feljebb jutástól.
Esélyes a csapat 1961-ben is, de Törökszentmiklóson, a többi ellenfelet legyőzve. 3:2-re kikaptak Egertől. Tavaly, 1962-ben Debrecen volt az osztályozó színhelye, veretlenek maradtak és két döntetlennel (rosszabb gólaránnyal) búcsúztak el reményeiktől.
Így értek el 1963-hoz. Ez az év különösen sikeres volt. Nyári pihenőjüket feláldozva elindultak a spartakiád versenyeken. A debreceni kerületi döntőt magasan kiemelkedve nyerték, 17-18 gólt dobva ellenfeleiknek, s az országos spartakiádon is veretlenül lettek elsők.
Félő volt, hogy az osztályozóra — túl sok megterhelés után — visszaesnek, nem bírják a fokozott tempót. Nem így történt. Az osztályozón sikerrel helyt álltak, pedig van problémájuk bőven. Ezekről is pár mondatot. Hát először is... — Az edzés kérdése.
Ha jó az idő... — a pályán edzenek, ha rossz... — szintén. Tornaterem? A jövő ígérete. A csapat nagy része fizikai dolgozó, s a három műszak komoly gondot okoz a felkészülésben, így hetenként csak kétszer tudnak, ha tudnak, találkozni. A gárda is többször változott, cserélődött, csak Gond Zsuzsa, Gond Éva, Millner Éva vett részt folyamatosan az osztályozókon. Viszont a csapatszellem egységes volt: mindvégig. Lelkesedésük pótolta, áthidalta a nehézségeket, S ami a legfontosabb, sokat változott Sajószentpéteren a játékosok hozzáállása a kézilabda szakosztályhoz. Miben nyilvánul ez meg? Azelőtt, ha már komoly udvarlója volt valamelyik kislánynak, a jövendőbeli nem engedte tovább játszani. Most? Négy asszony szerepel a csapatban.
*
Tehát bejutott a Borsodi Bányász női kézilabda csapata az NB II-be. Reményeik? Vágyaik? Esélyeik? A kollektíva szelleme kifogástalan. Jobb, mint bármikor, (bár eddig sem lehetett komoly kifogást emelni.) 1964-ben, most már az NB II-ben, nincsenek túlzott reményeik. Reálisan számolnak, csak azt tervezik, ami a csapatban „benne van”. És ez…
— Az év végén a tabella közepe táján végezni.
Ha továbbra is töretlen marad a gárda sportszelleme, küzdőképessége, akkor a magasabb osztályban is megállják helyüket és nem váltottak „retúrjegyet” az NB II-be.”
Olyannyira megállták a helyüket, hogy ettől kezdve egészen a klub 1992. évi feloszlásáig egy évet (1966) kivéve mindig a második vonal (NB II, NB I B), vagy az első osztály (NB I) csapatai között jegyezték a sajószentpéterieket. Remélhetőleg erről a hosszú menetelésről sorozatunk későbbi részeiben még sok szó esik.
Kiss B.
CSAPATKÉP Állnak balról-jobbra: Magdás Sándor intéző, Székely Márta, Balogh Lajosné, Vadas Béla edző, Gond Zsuzsa, Szűcs Julianna, Gond Jolán, Fábián János szakosztályvezető. Guggolnak: Jecs Éva, Gond Rozália, Fábián Jánosné, Balogh Sándorné, Nagy Rozália. Foto: Szabó István Fotó forrás: Észak-Magyarország Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza