ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2017. június 27. (kedd) 10:39

Képzőművészettől a Neoton koncertig

Várossá nyilvánítása évfordulójának tiszteletére június 22-25. között immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Sajószentpéteri Városnapok ünnepi rendezvénysorozatát. A városi rang elnyerésének huszadik évfordulójára megálmodott Városnapok hagyománnyá vált, azóta minden év júniusának utolsó hétvégéjén színes programokkal várják az érdeklődőket. A hagyományoknak megfelelően a programsorozat csütörtökön 17 órakor a művelődési központ galériájában vette kezdetét, ahol Alvári Dóra művésztanár nyitotta meg „A St. Martin Képzőművészeti Telep két éve” című kiállítást. A tárlat anyagát az egykori nagy elődök (Feledy, Barczi, Mezey) nyomdokain haladó tehetséges fiataloknak a művészeti telepen készült alkotásaiból válogatták. Pénteken a művelődési központ színházterme adott otthont az ünnepi képviselő-testületi ülésnek, ahol dr. Faragó Péter polgármester adta át a város kitüntetéseit az arra érdemeseknek. Pro Urbe díjat Perényi Barnabásnak, a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatójának, Közszolgálatért díjat Antal Anitának, a Városgondnokság igazgatójának és Pásztorné Péter Éva köztisztviselőnek, Pedagógiai díjat Gula Józsefnének és Tóth László Péternek, Egészségügyi és Szociális díjat Dobosné dr. Bezsilla Anna gyógyszerésznek adományozott a grémium. Elismerő Plakettet kapott Hadházi Károly és Kalinszki István. A díjak átadását a helyi műhelyek mellett Varga Andrea, Jancsó Dóra – a Miskolci Nemzeti Színház művészei – éneke, Soós Gábor hegedűművész játéka, a Szinvavölgyi Néptáncműhely bemutatója varázsolta igazán ünneppé. Szombaton és vasárnap színes kulturális kavalkádra volt hivatalos a város apraja-nagyja, ahol a szervezők szándéka szerint minden korosztály megtalálhatta az ízlésének, és érdeklődésének megfelelő programot. Előbb a helyi Gyöngyszem Mazsorett Együttes és a Miskolci Mazsorett Együttes gálaműsorának, majd a szintén sajószentpéteri Freedance 2008 TSE formációs és társastánc bemutatójának tapsolhatott a lelkes közönség. Az idősebb korosztály szívét népszerű slágerek felelevenítésével Farkas Bálint és Bálint Emese operett műsora dobogtatta meg. Az esti könnyűzenei blokkban három vendégelőadó három különböző stílust képviselt: a sort Pál Dénes, a miskolci születésű énekes nyitotta meg, őt követte az egykori Sugarloaf együttes énekese, Dér Heni, majd IGNI (alias Batka Ignác) R&B-soul énekes zárta a sort. Vasárnap délután karate bemutató, a Sajógyöngye Népdalkör és a Tücsökmadár Néptáncegyüttes, a Szomori Fiúk nevű sramli együttes vidám zenéje, majd a Szinva Art Társulat néptáncműsora és táncház, valamint Détár Enikő musical slágerei szórakoztatták a közönséget. A rendezvénysorozatot ezúttal is a sportpályán zajló élőkoncert zárta, amelynek főszereplői idén a „Neoton Família sztárjai” voltak. A művelődési központban mindkét nap hüllőkiállítás, az épület előtt pedig lézerharc és airsoft célbalövés, vidámpark, büfé, vásározók várták a kikapcsolódni vágyókat. Mi pedig várjuk a következő, a tizedik Sajószentpéteri Városnapokat.

Kiss Barnabás

FOTÓGALÉRIA – IX. Sajószentpéteri Városnapok: Képzőművészeti kiállítás

FOTÓGALÉRIA – IX. Sajószentpéteri Városnapok: Ünnepi képviselő-testületi ülés

FOTÓGALÉRIA – IX. Sajószentpéteri Városnapok: Szombati kavalkád

FOTÓGALÉRIA – IX. Sajószentpéteri Városnapok: Vasárnapi kavalkád

Vissza