2017. szeptember 5. (kedd) 07:39
Bányász vagyok, ki több nálam
1951 óta Magyarország bányásztelepülésein – az 1919. szeptember 6-án Tatabányán eldördült, tizenegy áldozatot követelő csendőrsortűz emlékére – minden év szeptember első vasárnapján tartják a Bányásznapot. Sajószentpéteren – bár a bányaművelés 1973-ban megszűnt – napjainkig tovább viszik ezt a nemes hagyományt. Az idei, immár 67. bányásznapi megemlékezésre szeptember 1-én 17.30-kor a Bányász emlékműnél gyűltek össze az egykori bányászok és leszármazottaik. A Lendvay Péter által dirigált Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar előadásában felcsendülő Himnusz hangjai után a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Művészeti Nívódíját a napokban átvevő Sajógyöngye Népdalkör borsodi, és komáromi bányászdalokból adott elő néhány gyöngyszemet. (Ezeket is, és még jó néhányat a most megjelenő második CD-jükön hallgathatják majd az érdeklődők.) Ünnepi beszédében Ladányi András a bányászból lett író, költő, a Bányamunkás című lap nyugalmazott főszerkesztője, a bányászélet krónikása, dióhéjban összefoglalta a magyar bányászat történetét. Megtudhattuk tőle, hogy 1759-ben Brennbergbányán tárták fel az első magyar szénbányát, Sajószentpéteren 1864-ben Martin János bányájában kezdődött a fejtés, de komolyabb fejlesztések csak az 1920-as években, még inkább 1945 után zajlottak a környékünkön. Megemlítette, hogy a bányásznapok (valamint a kulturális,- és sportélet) szervezésében élen járó szakszervezet első sajószentpéteri csoportja 1918. május 1-jén alakult. Ennek alátámasztására annak a Bányamunkás című újságnak akkori beszámolójából idézett, amelynek megjelenésétől (1913. szeptember 4.) deklarálja a Bányászszakszervezet létrejöttét a BDSZ alapszabálya. Az ünnepi beszéd, majd a szónok „Bányász vagyok” című versének elhangzása után a fúvószenekar közreműködése mellett a bányász áldozatok neveit tartalmazó emléktábla talapzatán elhelyezték az emlékezés koszorúit. (Miközben a szomszéd templom harangja is megkondult...) A Bányász himnusz után az ünneplők átvonultak a művelődési ház galériájába, ahol Ladányi András megnyitotta az „Ilyen a bányász élete” című képzőművészeti kiállítást. Mezey Istvántól ajándékba kapott, tizenhat bányász életet ábrázoló grafika hatására jött létre Viszoczky Sándor nyugdíjas bányász magángyűjteménye, amelynek másik része bányászrelikviákból áll. Mint elmondta, szívesen hozta Sajószentpéterre a Mezey-grafikák mellett néhány szocreál stílusú festményt és bányász portrét is tartalmazó válogatást, hiszen rokoni szálak kötik ide, és a környék tizenhárom egykori bányász művelődési otthona munkájának koordinálása révén, egykor gyakori vendég volt itt. Akkor pedig egyenesen „otthona lett” Szentpéter, amikor négy éven át a Borsodi Bányász ökölvívó szakosztály vezetői feladatát látta el. Jó szívvel emlékszik ezekre, és ugyanígy ajánlja a képek megtekintését mindenkinek.Kiss Barnabás
Megosztás Facebook-onVissza