ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2017. október 30. (hétfő) 08:57

Olvasás által kincsekhez jutni

news/149/149_0.jpgDigitális világunkban számos olyan fajsúlyos kérdésre is választ kell keresni, és lehetőleg hamar meg is találni, amelyek az ismeretszerzésünk mai alapjait is megváltoztathatják. Például, hogy a jövő generációi számára kézírást kell-e még tanítanunk; vagy milyen szerepet töltenek majd be a könyvek, a könyvtárak a tudás közvetítésében? Hasonló kérdésekről szakemberek egész sora folytat vitát, keresve a rájuk adandó helyes válaszokat. Ám nem csupán az elméleti szakértőknek kell ezekkel foglalkozni, legalább annyira a kultúra területén tevékenykedő, vagy arra hatással bíró pedagógusoknak, íróknak és könyvtárosoknak is. Hogy aztán a szülőknek át tudják majd adni tapasztalataikat. Erre a közös útkeresésre, együtt gondolkodásra láthattunk jó példát 2017. október 27-én a Sajószentpéteri Lévay József Városi Könyvtárban. Ugyanis a városi Német Nemzetiségi Önkormányzat – és különösképpen annak vezetője, Csáki Károlyné – hathatós támogatásával az intézmény ekkor látta vendégül Holden Rose (alias Kovács Attila) rock zenészből lett mesekönyv írót („a „Holden” nevet a Zabhegyező Holden Caulfield figurájától kölcsönöztem és ehhez szerettem volna egy rövid szócskát, ez végül nálam a Rose lett”). Aki („egy szakállas fickó, amikor épp nem ír, többnyire zenél és weboldalakat készít”) küldetésének tekinti saját módszerein keresztül 8-12 éves korú fiatalokkal megkedveltetni az olvasást. Ezért elhatározta, hogy elviszi könyveit közéjük az iskolákba, kitalált egy interaktív előadást, amellyel szinte észrevétlenül is népszerűsíteni tudja ezt a fajta hasznos időtöltést. Amellett, hogy lebilincselően izgalmas detektívregényeket ír számukra Howard Matheu különleges esetei címmel. A történet egy német nyelvi táborban kezdődik: az angol vidéki városban élő gyermek főhős (Howard) és a barátai (Nita és Gil) a búcsúestről ellógva a Fekete-erdőben eltévednek, és egy faházra lelnek, ahol meglehetősen furcsa dolgok tárulnak a szemük elé… Kedvcsinálónak három novellát azok is ingyenesen letölthetnek a howard.hu oldalról, akik nem jöhettek el az író-olvasó találkozóra. Sajószentpéteren délelőtt 10 órától tartott három előadást, óránként más-más tagiskola tanulóiból álló csoportnak. Az első részben a gyerekek nyelvén - bevonva őket a játékba – elmagyarázta, hogy mivel nyújt mást, többet egy történet számukra, ha olvassák, mint ha filmen néznék. Az információt mindkét formában megkapják, de csupán az olvasás által fejlődik a szókincsük, amely a nevében is hordozza, hogy milyen nagy kincs. Másik ilyen érték a helyesírás, amelyet nem kell igazából tanulniuk, a szavak olvasása által készen kaphatják. Minél inkább gyakorolják, annál több kincshez jutnak, szinte ingyen. Olvassanak hát minél többet, mindegy, hogy mit, csak ne legyen unalmas, érdekelje őket. A foglalkozás második felében egy részlet felolvasása után kérdésekre válaszolva adhattak számot a gyerekek, hogy mit jegyeztek meg, milyen nyomozó válna belőlük. A gyors és helyes válaszokért könyvjelző jutalomban részesültek, a legtöbb könyvjelzőhöz pedig mi más dukált volna, mint egy kötet a szerzőtől. Aki nálunk is bebizonyította, hogy mennyire ért a gyerekek nyelvén. És azt is, hogy saját területén mindenki tehet azért, hogy gyermekeink, unokáink is úgy tekinthessenek majd a könyvekre, mint titkok, és kincsek forrására.

Kiss Barnabás

Vissza