ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2017. november 6. (hétfő) 08:11

Páratlan páros

news/155/155_0.jpg2017. november 7-én 18.00 órakor újra felgördül a függöny a Sajószentpéteri Művelődési Központ színpadán, hogy kezdetét vegye a 2017/18-as színházi évad. A négy előadásból álló sorozat nyitányán a Kassai Thália Színház előadásában Ray Cooney: Páratlan páros című zenés vígjátékát láthatja a nagyérdemű. Ray Cooney (Raymond George Alfred Cooney) angol színész, rendező, és drámaíró 1932-ben született. Tizenhét darabját mutatták be a híres londoni West Enden, ahol a legsikeresebbet („Fuss a feleségedért”) kilenc évig játszották, és ezzel az ott játszott vígjátékok között a leghosszabb életű lett. Színészként 1946 óta számos televíziós műsorban és filmben szerepelt, majd 1983-ban megalapította a Theatre of Comedy Company-t, melynek művészeti igazgatójaként több mint húsz darabját színpadra állította. „Vígjátékai a hagyományos brit sikamlós stílust bonyolult megoldásokkal, helyzetekkel fűszerezik. A szereplők arra kényszerülnek, hogy másnak mutassák magukat, mint amilyenek valójában, és a beszélgetések során gyakran két malomban őrölnek. A szerzőt nagyon kedvelik Franciaországban, mert híres vígjátékírójukra, Georges Feydeau-re hasonlít a stílusa” – írták róla. John Smith egy átlagos nevű angol fickó, a munka és család körül zajló átlagos élettel. Nappal sokat dolgozó, túlórázó taxisofőr Londonban, éjjel szerető férj; máskor mindez megfordítva. A külső szemlélő számára már-már unalmasnak tűnő életét felkavarja egy párját ritkító esemény, amely után fejsérüléssel kórházban köt ki. Ahol különös dolgok derülnek ki: John Smithből, lakásból, feleségből, mintaszerű életből bizony kettő van. A látszólag jól felépített kártyavár nem omolhat össze, az igazságnak nem szabad kiderülni. A lelepleződés elől való menekülés legkézenfekvőbb módjának a füllentés látszik, a tagadás minden áron, amíg csak lehet. A füllentésből természetesen egyre több és egyre nagyobb hazugság válik, mind többen keverednek bele. És egyre kevesebben tudják már biztosan, hogy ki kicsoda, miközben mindenki elbizonytalanodva keresi az igazság penge vékony mezsgyéjét… Hogy a szereplők, vagy a nézők megtalálják-e, az a darab végére bizonyára kiderül. Amíg a színpadon bonyolítják, a nézőtéren igyekszenek kibogozni a szálakat, remélhetőleg mindenki jól szórakozik majd. A Dudás Péter rendezte eszement komédiát a Beatles együttes örökérvényű zenéje ugyan elhelyezi egy történelmi korban, de valójában bárhol és bármikor megtörténhetne. A fő szerepet a környékünkről elszármazott Madarász Máté (John Smith), a párhuzamos feleségeket Dégner Lilla (Mary Smith), és Frank Ágnes m.v. (Barbara Smith) alakítja. Játszik a darabban még Benkő Géza m.v. (Stanley Curtiz), Illés Oszkár (Bobby Franklin), Ollé Erik (Troughton felügyelő), Dudás Péter m.v. (Porterhouse felügyelő), és Szpisák Gyula m.v. (fotóriporter) is. A cselekmény és a szereposztás azt ígérik, hogy nem csupán azért lesz páratlan az előadás, mert ebben a naptári évben Sajószentpéteren már nem követi másik, hanem a színházi élmény miatt is. Hiszen a szorult helyzetbe került (nem is olyan) erkölcsös kispolgártól, a gyanakvó feleségektől, az ütődött rendőröktől, hazudozó szélhámosoktól már látatlanul is csupa vidámságot várhatunk. A szezonnyitó előadásra jegyeket (I. helyár 2.000 Ft, II. helyár 1.800 Ft) még a helyszínen is árusítanak. A szervezők információval a 48/521-053 telefonon is állnak a színházkedvelők rendelkezésére.

Kiss Barnabás

Vissza