35 év – 35 pillanat(kép) (17.)

… újra felvirágzik  

A Borsodi Bányász hetilap kétrészes tudósításban mutatta be a városi rang előtt álló Sajószentpéter nagyközséget. Az első rész után (Az ősök szellemében…) itt olvashatják a riport befejezését, amely május 12-én került az olvasók kezébe. Ennek a szerző, Kovács Judit által megfogalmazott zárómondata mindennél többet mond: „Sajószentpéter, annak polgárai és vezetői méltán pályáznak az idén a városi címre.”

1988-05-12 Borsodi Bányász
Út a városiasodás felé 2.  

„Egy közösség annyit érdemel, amennyit kivív magának...”

A fiatal vb-titkárral, dr. Zsíros Sándorral rójuk Sajószentpéter utcáit, régi és újabb részeit. Úton-útfélen ismerőssel találkozunk. Idősebbek, fiatalabbak egyaránt — csak a régi kapcsolatokra jellemző — bensőséges üdvözléssel mosolyognak a fiatalemberre. Pedig még egy éve sincs, hogy erre a posztra került. A titok nyitját is megtudom hamarosan.

— Itt születtem, s itt élek azóta is a községben. Örömmel vállaltam el ezt a jelenlegi beosztásomat, hiszen szeretem ezeket az embereket, s régi kapcsolataim, ismeretségeim révén talán mondhatom, hogy ismerem is őket, átérzem gondjaikat, gondolkodásmódjukat.

— Milyenek a mai Sajószentpéter lakói? — folytatjuk a beszélgetést már a tanácselnök, dr. Péter András társaságában a tanácson. — Van-e olyan összetartás, egyetértés közöttük, mint az 1500-as évek derekán, amikor a település lakossága egy nap alatt áttért a református vallásra?

— Úgy látom, hogy egyre inkább igen. — mondja a tanácselnök. — Nemcsak a múlt emlékeinek, értékeinek ápolásában nyilvánul meg ez az együvé tartozás, a község jelene is ezt sugallja. Csak végig kell menni a lakóközösségek területein, s mindenütt láthatjuk a közösségi munka nyomait. A lakosság felismerte, hogy a közös érdekeket együttes munkával, együttes tevékenykedéssel gyorsabban, sikeresebben meg lehet valósítani. S a közös munka védése, óvása sem egymásra mutogatással, vádaskodással történik már. Jó példa erre, hogy miután egyik kis utcánk lakói összefogással betonjárdát készítettek, környezetük szebbé, tisztábbá tétele érdekében, az itt rendszeresen közlekedő teherautók rongálásától betonoszlopok felállításával óvják munkájuk eredményét. De említhetném a lakossági hozzájárulással történő közműfejlesztést, a gázhálózat kiépítését is, hiszen tavaly három utcában, idén a tervek szerint hét utcában építik meg a tanács minimális anyagi támogatásával a gázvezetéket. A lakosság körülbelül 3 millió forintot fizetett be erre a célra

— Úgy tudom, éppen a helyi tanács, illetve vezetői azok, akik támogatják, sőt, ösztönzik is az ilyen jellegű megmozdulásokat lakossági tevékenykedéseket.

— Igen —folytatja Péter András —, már a második éve létezik például egy úgynevezett tanácstagi alapunk. Ez azt jelenti, hogy valamennyi tanácstag körzetenként 20 ezer forintot kap évente, amit a választópolgárok véleményének figyelembevételével arra fordítanak, ami a közösségnek leginkább érdeke. Ily módon épült tavaly 1600 méternyi járda a községben. De arra is lehetőségük van, hogy átengedhessék ezt az összeget egy másik, égetőbb szükséggel bíró körzetnek. Azt gondolom, a közösséggé válásnak nincs jobb módja ennél.  Az ilyen és ehhez hasonló megoldások csak a kölcsönös bizalom jegyében születhetnek.

— Milyen a kapcsolat a lakosság és a helyi tanácsi szervek, az apparátus között?

— Mindent megteszünk, hogy ,,közeledjünk” a lakosság felé, bár még sokat kell lépnünk a nyitottság, a tájékoztatás, az információáramlás területén. Nyilvános tanácsüléseket tartunk, az üzlet kirakatában felállított televízió képernyőjén keresztül tájékoztatjuk a lakosságot a tanácsi eseményekről, hírekről, döntésekről, de még a szociális segélyben részesülők névsorát is közzé tesszük. No, nem azért, hogy lenézzék, esetleg sajnálják az illetőket, hanem, hogy odafigyeljenek ezekre az emberekre, segítsék, támogassák őket, vagyis a közösség érezze a felelősséget a tagjai iránt. A visszajelzésre is nagy gondot fordítunk, s tiszteletben tartjuk a közösségek döntéseit, kéréseit. Így valósult meg például az, hogy a „Keresztanyám kocsmája” helyén olcsó ruhák boltja nyílt meg, a „Pepsi” utódja pedig egy élelmiszerüzlet lesz, várhatóan augusztusra. De egyébként is minden döntésünket a közösség érdekeit szem előtt tartó, humánus megvalósítások vezérlik.
— Mint például a kisajátításoknál...
— Igen. A 26-os út szélesítése 13 ingatlant érint. Ezek kisajátítására, szanálására 4 millió forintot kaptunk. Célunk az, hogy az érintett családok előre megkapják az ingatlanukért járó összeget, illetve a kisajátítás lezajlásának ideje alatt még bent lakhassanak a házukban. Ez alatt az idő alatt van idejük eldönteni, hogy sorsuk rendezésére milyen utat válasszanak, s nem az utolsó pillanatban kell kapkodniuk a döntéssel. De hadd említsek egy példát arra is, hogy a tanács mennyire érzi az ellátási felelősségét is. Itt van a Béke téri húsbolt esete, amely egy magánépületben van elhelyezve. Ezt az épületet a húst szállító vállalat bérli a tulajdonostól. Most azonban a tulajdonos el akarja adni az ingatlanát, és így fel kellene számolni az egyébként a legközkedveltebb és legjobban ellátott boltot. A lakosság közérzetének és jogos igényének figyelembevételével nem volt más megoldás, minthogy tanácsunk megvásárolta ezt az ingatlant, biztosítva erre 750 ezer forint terven kívüli költséget, s természetesen a község jó húsellátását. De itt szeretném megemlíteni azt is, hogy az esetleges rossz ellátást, az ezzel kapcsolatos észrevételeket a lakosság jelezze felénk, vállalja fel a kritikus szerepét és írjon be a vásárlók könyvébe. Az általában tett megjegyzésekre nem tudunk érdemben reagálni. Mindig azt mondom, egy közösség annyit érdemel, amennyit kivív magának. Itt van például a közbiztonság kérdése. Annak ellenére, hogy javult községünk közrendje, mégis úgy érzi a lakosság, hogy nincs biztonságban azokkal az egyénekkel szemben, akik az együttélés szabályit semmibe véve zavarják, zaklatják az emberek nyugalmát, kihívó, közösségellenes magatartást tanúsítanak, riadalmat keltenek, egyáltalán, zavarják az utca nyugalmát. Ezért lakossági felhívást fogalmaztunk, önkéntes rendőrök toborzására, de példaként a község első számú vezetői is jelentkeztek, s várjuk, hogy településünk köztiszteletben álló, minden réteget képviselő tagjai is hasonlóképpen cselekedjenek. Mert egy település közrendje, közbiztonsága is olyan, amilyet megérdemel. De így van ez a tisztasággal, a kulturáltsággal, és valamennyi területtel is. Ilyen és hasonló módon próbáljuk községünk lakóinak felelősségét, közösségi szemléletét felkelteni, fokozni.

— A lakosság egyre jobban érzi is ezt a felelősséget — kapcsolódik a beszélgetésbe Darmó János, a tanácselnök társadalmi helyettese, aki egyebek között Szeles-aknán gépmester. — Nap mint nap tapasztalom az utcán, otthon, hogy igenis érdekli az embereket a község sorsa. De a bányában is állandóan érdeklődtek a péteri események, a péteri tanács munkája iránt. Hozzá kell tenni, hogy bár a községünkben nincs bánya, szinte nincs olyan család, amely valamelyik tagján keresztül ne lenne kapcsolatban a bányászattal. S a bányászok, a bányaüzemek is érzik ezt a kötődést, és természetesen a felelősséget. A rengeteg társadalmi munka, a kapcsolattartás, a bányász tanácstagok tevékenységei ékes bizonyítékai ennek. A bányász művelődési ház is értékes segítséget ad a település lakóinak informálása, művelődése, szórakozása terén. De a helyi tanács sem feledkezik el a bányászokról, bizonyítja az, hogy 1990-ig 208 lakás vevőkijelölési joga lesz a bányáé.

— A nagyközségi tanács fejlesztési tervét lapozgatva, s a már elkészült létesítményeket nézve rögtön kézenfekvő a kérdés: miből telik ebben a szűkös gazdasági helyzetben ezekre a nem csekély forintot igénylő beruházásokra? — fordulok újra Péter Andráshoz, aki végzett közgazdászhoz méltóan válaszol:

— Jó gazdaként minden forintot meg kell fogni, s „megfialtatni”. Bevételeinket például a számlák kifizetésének határidejéig betesszük az OTP-be, s így a kamatokkal nyerünk néhány százezer forintot. Vagy ott vannak az úgynevezett kedvező befektetések, melyek hosszabb távon hoznak eredményt. Az energiaracionalizálási program keretében például 1 millió forintot fordítunk a községi közvilágítás korszerűsítésére, aminek következtében az évi világítási díjunk évi 500 ezer forinttal kevesebb lesz. (A befektetés így 2 év alatt megtérül.) Ez ma még talán nem elterjedt gazdálkodási mód, de úgy gondolom, a község lakói — ha nem élünk ezekkel a lehetőségekkel — előbb-utóbb jogosan számonkérik és kérhetik az eltékozolt, vagy meg nem fogott forintokat.

Két napot töltöttem a községben, beszélgettem az emberekkel, a vezetőkkel, bejártam az üzleteket, voltam a korszerű létesítményekben, s egyre inkább megérlelődött bennem az a meggyőződés, hogy — az átutazónak csak kellemetlen útszakaszt jelentő — Sajószentpéter, annak polgárai és vezetői méltán pályáznak az idén a városi címre.

Kovács Judit        Fotó: Pusztai László

Kiss B.