35 év – 35 pillanat(kép) (32.)

Közös érdekek, személyes fájdalmak  

Sajószentpéter felemelkedése idején – az ’50-es és ’70-es évek között – a település létszáma megduplázódott. A bányák, majd az üveggyár elvesztése után a tendencia visszájára fordult: a betelepülés helyére az elvándorlás lépett. A folyamat csökkenő gyereklétszámot is eredményezett. Az intézményhálózat - amelyet a valódi várossá válás érdekében elődeink „véres verejtékkel” felépítettek – fenntartása a közös kassza számára egyre nagyobb anyagi teherré vált. Racionalizálása - amely természeténél fogva csak személyes fájdalmakon keresztül volt végrehajtható - nem kerülhette el az iskolákat sem. Erről olvashatunk Buzafalvi Győzőnek az Észak-Magyarország 2007. január 9-i számában megjelent riportjábn is:  

››Tiltakozás: „A Pécsi a miénk..."
„A Pécsi a miénk!" -jelszóval aláírást gyűjtöttek a sajószentpéteri VI/a
tanulói.

Felbolydult méhkassá vált néhány órára a sajószentpéteri Pécsi Sándor Általános Iskola tornaterme tegnap délután. Nem csupán 12 dühös ember foglalt helyet a székeken. Zsúfolásig megtelt a gyerekeik jövőjéért aggódó szülőkkel, mert arra voltak kíváncsiak: miért pont az ő szeretett iskolájuk felett lebeg Damoklész kardja? Itt tartották azt a megbeszélést, amitől azt remélték: kiderül, hogy csak rémálom volt az iskolabezárás víziója. Meghívták ugyanis erre a fórumra is a város polgármesterét, hogy tájékoztassa őket az idevezető okokról. Fekete zászló?

Az oktatási intézmény kapujában a VI/a tanulói „A Pécsi a miénk!” transzparenssel fogadták az érkezőket, és aláírásokat gyűjtöttek a fennmaradás érdekében. Diáktársaival Kriston Péter rendületlenül állt a vártán, nemcsak a maga nevében beszélt: „Testvérem, Boglárka ugyan még csak óvodás, de jövőre ide jönne. Most nem tudjuk mi lesz vele.”

Kozma László, a Pécsi igazgatója a nevelőtestület értékeit sorolta és az iskola elért eredményeit. Aztán morajlás hallatszott a tömegben, mert feltűnt a folyosó végén dr. Faragó Péter polgármester. Elkezdődött monológja az önkormányzat padlóra kerüléséről, amelyet időnként közbe kiáltások, vádaskodások, kérdések és ellenvetések szakítottak félbe.

Türelmesen és megértéssel vette tudomásul az érintettek ellenállását. Váratlan fordulatként elhintette a bizakodás magvait. Bejelentette, hogy nincs fekete zászló a Pécsi felett: a szülői munkaközösség kérésének megfelelően független szakértő térképezi fel Sajószentpéter iskoláit és tesz majd több javaslatot is a hogyan továbbra. Ezt még újra megvitatják a szülőkkel is, hogy aztán a képviselő-testület mondja ki a végső szót.

A megoldás tehát még nem kristályosodott ki, de az biztos: kezelni kell a város 450 millió forintos hiányát és nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy csökken a gyermeklétszám és növekszik a pedagógusok óraszáma. Kényszerhelyzet állt elő, ahol a dolgok összefüggenek. A legkisebb érdeksérelemmel szeretné orvosolni a bajokat az önkormányzat vezetése. A népszerűtlen ügy alfája és ómegája, sine qua nonja a döntés, mely legkésőbb február végéig megszületik.  

Parlamentáris stílusban

Igazi párbeszéd nem alakult ki, mert mindenki a maga vélt igazát hangsúlyozta, és bizony sokszor nagyon is parlamentáris stílusban. Az igazi hozzászólók - Kocsiné Simkó Nikoletta, Bodolai Istvánné, Czwilingerné, Leskó Imréné, Bencsné Batthyány Jutka és Vester Csaba - pedig egy-egy színfolttal gazdagították a fórumot. A felszólalók érveket hoztak, csak ne az övék szűnjön meg! Hitték meg nem is, hogy nincs döntés a bezárásról. Hiába bizonygatta dr. Faragó Péter, hogy csak az öt iskola integrálódása döntetett el egy vezetéssel, a hallgatóság kétkedése nem szűnt meg. Időleges fegyverszünettel zárult a tanácskozás. Folytatás szerdán, amikor összpedagógusi értekezlet lesz a művelődési házban.  

Kényszerpálya és igazság

Bárki felismerheti az igazságot, de legtöbbször csak a magáét. Korunkban fokozottan érvényes ez, balgaság lenne tehát kollektív bölcsességről beszélni, amikor még az egyéni érdekek sem adódnak össze közös akarattá. A sajószentpéteri iskolabezárás elleni rendkívüli szülői értekezlet sem kecsegtetett sok jóval, hiszen az egyik tábor tagjai - a Pécsi iskola pedagógusai és az ide járó gyerekek szülei - elemi csapásként fogadták azt a hírt, hogy veszélybe került az alma mater. Hiába érvelt tényszerűen a polgármester, s hiába bizonygatta az összvárosi érdekek fontosságát, erre nem voltak vevők, ezért csak részben sikerült eloszlatnia a teremben ülők kételyeit. Az önkormányzat vezetőjét sem győzték azonban meg arról, hogy fájdalom nélkül is kezelhető a 450 millió forintos hiány. A fegyverszünet persze időlegesen megköttetett, mert szerencsére azért nem fajult ellenségessé a hangulat. Úgy tűnik, hagytak gondolkodási időt és teret a másiknak. Azzal ugyanis tisztában vannak a felek, hogy együttélésre vannak ítéltetve, és a bölcsesség kívülről nem érkezhet. Mindenesetre nehéz szülés várható, mert a kényszerpálya igazsága eleve kizárja az ideális megoldást.‹‹

Kiss B.