ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2024. szeptember 2. (hétfő) 10:14

35 év – 35 pillanat(kép) (35.)

Történelem
news/2756/2756_0.jpg

Megszívlelendő vezérelv  

Sorozatunk záró darabjának összefoglalásaként ezt a riportot választottam, amely véleményem szerint vezérelvként jól jellemzi a város elmúlt 35 évét: minden városvezető, képviselő testület, közéleti, vagy csak aziránt érdeklődő ember szeme előtt a legkisebb, és legnagyobb jelentőségű döntésében, cselekedetében is egyetlen cél kell, hogy lebegjen: a város fejlődése. Amelyet csak a különböző felfogású helyi polgárokkal összefogva, velük közösségben lehet csak jól szolgálni.    A téma kiválasztásában emellett annak napi aktualitása is szerepet játszott: majd’ két évtized után hamarosan távozik a képviselő testület éléről dr. Faragó Péter, Sajószentpéter polgármestere. Akinek tevékenységét – mint bármelyikünkét – lehet dicsérni, vagy éppen kritizálni, de úgy hiszem, személyes, vagy nézetbeli különbözőség okozta elfogultságunkon felülemelkedve el kell ismerni, hogy azzal alapvetően mindig a város fejlődését igyekezett szolgálni. Mint ahogyan azt az Észak-Magyarország 2017. január 21-i lapszámában – egyben követendő példaként minden időszak választott tisztségviselői számára – is megfogalmazta:            

„Interjú: dr. Faragó Péterrel, Sajószentpéter polgármesterével
A lényeg, Sajószentpéter fejlődjön

Már két pályázatuk pozitív elbírálást kapott, a többire még várnak.

A napi politikát igyekszik mellőzni, szerinte annak nincs helye a testületi üléseken. Az MSZP alapító tagjaként továbbra is baloldalinak vallja magát, de számára a város fejlődése a legfontosabb, így korrekt együttműködésre törekszik a város kormánypárti országgyűlési képviselőjével. Demeter Zoltánnal, Sajószentpéter polgármesterével többek között erről is beszélgettünk.

Az elmúlt időszakban több polgármesterrel beszélgettem, amikor az idei tervekről kérdeztem őket, a válasz az volt: a pályázataik elbírálására várnak. Sajószentpéteren mi a helyzet?

Ugyanezt tudom mondani, több pályázatot adtunk be, ezekből kettőt már előzetesen elbíráltak és pozitív döntés született, ami azt jelenti, hogy a pályázatok a végleges döntéshozók elé kerülnek. Egyik ilyen projektünk a 1200-1300 személyes főzőkonyha teljes felújítását célozza meg, ennek összege több mint 200 millió forint. Barnamezős beruházás keretében pedig a volt üveggyár melletti területet kívánjuk rehabilitálni, és egy szabadtéri sportcentrumot kívánunk kialakítani, többek között műfüves pályával, kézilabdapályával, valamint egy extrém park is része a pályázatnak. A tervben szerepel a projekt részeként a vasúti sorompótól az Ibolyatelep felé vezető út felújítása is. Ez egy 670 millió forintos beruházás.

Mi az, amire még várnak?

- Van egy beadott pályázatunk kerékpárút-fejlesztésre, ami terveink szerint az egész várost átszelné. De fontos a csapadékvíz elvezetésére szolgáló árokrendszer fejlesztéséről szóló projektünk is, ez elsősorban a régi gázcseretelep környékét érintené, ahol a 2010-s árvíz a legnagyobb gondot okozta. Ezeken túl ugyancsak pályázati forrásból kívánjuk megvalósítani intézményeink energetikai korszerűsítését: a sportközpontot, a dusnoki közösségi házat és a városi könyvtár épületét. Az egykori Pécsi Sándor Általános Iskola épülete is felújításra szorul. Remélem, hogy egy uniós projekt részeként lehetőség nyílik arra, hogy új funkciót adhassunk az épületnek.

A Sajószentpéteren áthaladó forgalom csökkentésére keresnek-e valamilyen megoldást?

- Igen, éppen ezért egyik pályázatunkban a 26-os és 27-es főutak csomóponti fejlesztését céloztuk meg. Azt gondolom, a 26-os elkerülőút belátható időn belül nem épül meg, amit nagyon sajnálok. Hiszen városunkban gyakori a szmog, és ezt a légszennyezettséget elsősorban a városon átvonuló elképesztő mennyiségű kamionforgalom okozza. Amit addig tudunk tenni az az, hogy az edelényi elágazásnál egy körforgalmat alakítunk ki, ez ugyan nem csökkenti a forgalmat, de a mostani balesetveszélyes helyzetet javítja.

Mi az, amire már tavaly is jutott a városban?

- Mint említettem, a 2010-es árvíz okozta károk ma is elevenen élnek a sajószentpéteriekben. Éppen ezért prioritásként kezeljük a csapadékvíz-elvezető rendszer megújítását, amit tavaly saját erőből, közmunkásokkal el is kezdtünk. Ugyancsak a közfoglalkoztatási program keretében a rendőrőrs főépülete is megújult, ez is önerőből. Az idén a melléképület következik, ígéretünk van, hogy kapunk erre támogatást.

Ez a harmadik ciklusa polgármesterként, de a második, hogy ellenzéki színekben vezeti a várost. Hogyan éli meg?

-  2006-ban lettem először polgármester, akkor, amikor szocialista színekben - Őszöd után - nem volt könnyű választást nyerni. Az első négy évben - és előtte 12 évig a térség országgyűlési képviselője is voltam, és mindent megtettem annak érdekében, hogy a város fejlődjön. Majd jött 2010, akkor már nem indultam az országgyűlési választáson, de 16 év után nem is tettem volna, elég volt 16 év, négy ciklus a parlamentben. De egyébként is azt érzem, a polgármesteri feladat előbb, naponta látja az ember az eredményeket... 2010-ben, Demeter Zoltán személyében, kormánypárti országgyűlési képviselője lett a térségnek. Akkor végiggondoltam, nekem a legfontosabb a város fejlődése, azért választottak meg, hogy folytassam a munkám, folytassam Sajószentpéter fejlesztését. Éppen ezért a napi politikát száműztem a mindennapi munkából, a testületi ülésen sem engedem. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek viták, de nem politizálunk, hiszen sem nekem, sem a testületnek nem ez a feladata. Az más kérdés, mit gondolok szocialistaként, és más, mit tehetek egy város vezetőjeként. Demeter Zoltánnal korrekt a kapcsolatunk, ő van abban a helyzetben, hogy tud lobbizni Sajószentpéterért is, amit meg is tesz. A jó kapcsolathoz persze kell a másik fél is, de tudjuk, mindkettőnk érdeke, hogy a város fejlődjön.”  

*

Ezzel elérkeztünk a Sajószentpéter városi rangja visszaszerzésének 35. évfordulója tiszteletére általam szerkesztett visszatekintő sorozatot záró pillanatképhez. Amelyben szerettem volna a város életében az elmúlt 35 év eseményeit, a közösség hétköznapi életének minél több vetületét – az aktuális napi sajtó-tükör segítségével - bemutatni, s közben remélni, hogy általa olvasóink is kedvet kapnak majd a város nem csupán távoli, de közeli múltjának megismeréséhez vagy éppen felelevenítéséhez. Akiknek ez sikerült, köszönöm, hogy velem tartottak.

Kiss Barnabás

Fotó forrás: Észak-Magyarország

Vissza