35 év – 35 pillanat(kép) (8.)

A Sajón túli mostoha

Sajószentpéter egyik mostohagyerekét már korábban bemutattuk, most ismerjük meg közelebbről a másik – a II. aknáéval semmilyen téren össze nem hasonlítható, – de valahogyan egy kicsit mégis mindig mostohaként kezelt településrész, Dusnokpuszta életét. Ebben a Borsodi Bányász hetilap 1976. november 18-án megjelent számában a főszerkesztő, Temesi Lászlónak a környékünk településeit szociológiai igényességgel bemutató sorozatában megjelent riportját hívjuk segítségül:

„Kilométerkövek
Dusnokpuszta

Hоl van Dusnokpuszta? Helyi meghatározása nem bonyolult: Sajószentpétertől 5 kilométerre az edelényi út mentén húzódik. Csendben, szinte névtelenül bújik meg a szántóföldek ölelésében. Dusnokpuszta Sajószentpéterhez tartozik. A tanácson Jakkel Béla titkár tájékoztat a falu múltjáról, jelenéről, jövőjéről.

— Dusnokpuszta a hosszú évszázadok alatt egyszer sem volt önálló közigazgatási terület. Jelenleg is Sajószentpéter külterületi telepe, 400 lakóval. Egykor a Rátold nemzetség birtoka volt, és az embereknek sok vitája támadt a nemzetség Putnoki ágával a határok bizonytalansága miatt. 1555-ben a törökök, 1566-ban pedig a tatárok pusztítottak a területen, és több parasztot „elhajtottak”. A XVI. század birtokosai közt találjuk a Báthori, Császtay családot és Márkus diákot, de nagyobb benyomást a Perényiek gyakoroltak. A XVII. században sok nemes lakott a környéken, ebben az időben nagy bortermő vidék volt. A Szentpétery család mellett a Szirmay grófok is jelentős birtokkal rendelkeztek. A falu fejlődni igazán csak a felszabadulás után tudott. Nem is olyan régen — folytatta Jakkel Béla — egy-egy család tekintélyes ingatlannal rendelkezett, így főleg a mezőgazdaságban „élték ki” magukat az emberek. Ma már, főleg a férfiak, a BVK-ba, az üveggyárba és az Edelényi Bányaüzembe (mintegy 50- en) járnak dolgozni. A nők pedig a borsodsziráki Bartók Béla Tsz-ben találnak munkalehetőséget. A fiatalok a bánya helyett más iparágat választanak. Régen több bányász volt jóval, mint most.

— Az utóbbi években miben mutatkozott fejlődés a faluban?!

— Felépült az egytantermes általános iskola pedagóguslakással, a falu ivóvízellátása jó (a borsodsziráki vízmű biztosítja a megfelelő vízmennyiséget), modern kultúrházzal rendelkezik, és teljesen villamosított. Szinte valamennyi utcában járda van és az útja sok helyütt salakos. Még most is a legnagyobb problémája a sáros út, hiszen a salak nem tekinthető végleges megoldásnak, mert nedvesebb időben az autók ezen is mély nyomokat hagynak. Távlati tervben egyedül a főutcának a makadámosítása szerepel, ezenkívül szeretnénk a kultúrházban egy orvosi rendelőt kialakítani, ahová Sajószentpéterről hetente kétszer orvos járna ki rendelni. Televízió, mosógép és hűtőgép majdnem minden otthonban megtalálható. Szorgalmas, dolgos, becsületes népek — dicsérte a titkár a dusnokiakat. — A fiatalok Miskolcon, Kazincbarcikán és kis része Edelényben tanúl a középiskolákban és érdekes, nem vágynak el a faluból, szívesen maradnak itt. Szép, új házakat építenek maguknak. Sajószentpétert elhagyva rövid autóút után érünk Dusnokpusztára. A hepehupás utcákon erősen „ingadozik” a gépkocsi. Az általános iskola előtt állunk meg, Kocsis Julianna, a falu egyetlen tanítónénijének az órájára kukkantottunk be. A szépen, tisztán rendben tartott osztály félig üres — 24 gyerek. Figyelő, érdeklődő szemek tapadnak ránk. A szünetben a tisztán öltözött kisdiákok játszani mennek. Ezalatt tudunk beszélgetni a tanítónővel, aki egyben a község Hazafias Népfront titkára is.

— Milyen a község lakóinak aktivitása?

— Igen jó — feleli. — Az emberek könnyen mozgathatók a községi munkákra, társadalmi ünnepségek szervezésére. Sokat segítenek szocialista brigádok a falu, az iskola és a kultúrház csinosításában. Különösen a bányász-brigádok veszik ki részüket a munkából, hiszen elég, ha csak megemlítem, hogy például az iskolánk dekorációs és festési munkáit ők végezték el, sőt a favágást is.

— Milyen programokat, rendezvényeket szervez a községi Hazafias Népfront?

— Rendszeresen, minden évben három „napot” ünnepelünk: az anyák, a gyermek- és az öregek napjai. Ezek közül úgy érzem, az öregek napja rendezvény emelkedik ki mindenekelőtt, hiszen ilyenkor együtt szórakozik, együtt vacsorázik az egész falu minimális összegért. A 70 éven felüliek pedig teljesen ingyen. Közben csengetnek. Vége a szünetnek, a gyerekek berajzanak a tanterembe. Kezdődik a következő óra, mi elbúcsúzunk. A falu egyetlen élelmiszerboltja felé vesszük utunkat. A Borsodi Élelmiszer Vállalat üzletének vezetője, Kocsis Lászlóné elmondja:

— Havonta 140 000 forintot forgalmazunk, tehát nem panaszkodhatunk, ellenben a bolt kicsi. Sajnos hűtő nincs, ezért nem tudjuk a tejtermékeket hol tárolni. Az üzletben hentesárut nem tartunk, azt a háziasszonyok a borsodsziráki tsz helyi elárusítóitól szerezhetik be.

A kereskedelmi ellátottságot ezenkívül a Borsodi Vendéglátó Vállalat italboltja jelenti.”  

Kiss B.