35 év - 35 pillanatkép (5.)

Sajószentpéter és a Népfront

Sorozatunk előző részében már esett szó a Hazafias Népfront (HNF) nevű szervezetről, amely 1954 október végén alakult meg. Nagy Imre miniszterelnök ezáltal akarta a kommunista párton kívüli állampolgárokat is bevonni a politikába. Komolyabb szerephez azonban 1956 után, a Kádári egypártrendszerben, a „szocialista nemzeti egység kifejezője”-ként jutottak. A tömörülés legfontosabb feladata lett ezután az országgyűlési választások előkészítése, lebonyolítása, listák állítása. Egészen 1970-ig egyedül ők állíthattak jelöltet, de valójában 1985-ig csak az lehetett jelölt, az vehetett részt a választásokon, aki a Hazafias Népfront programját elfogadta. A HNF feladata volt még, hogy - a törvényjavaslatok és jogszabályok előkészítésével - részt vegyen a jogalkotásban, valamint egészen az 1990. évi megszűnésig a különböző (országos, megyei, járási, települési) szinteken szervezze a „társadalmi öntevékenység” különböző formáit. Egyik megyei bizottságuk Sajószentpéterre (mint a témában érintett településre) kihelyezett üléséről az Észak-Magyarország napilap 1971. október 30-án megjelent száma az alábbi tudósításában is hírt adott [kiemelés tőlem a szerk.]:  

„A népfront és a településfejlesztés A Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működő településpolitikai társadalmi bizottság — mint már hírt adtunk róla — legutóbbi ülését Sajószentpéter nagyközségben tartotta, s a napirend is a vendéglátó község helyzetével, fejlődésével foglalkozott. Sajószentpéter, ez a Miskolc szomszédságában kialakult település mindig sajátos arculatú volt a nagy iparvárost körülvevő községek között. Leginkább a bányatelep hatott rá. Most, az utóbbi évek módosították az évtizedes faluképet, mégpedig aszerint, hogy lassan a másik szomszéd, Kazincbarcika vonzása erőteljesebb lesz, mint a megyeszékhelyé. A településpolitikai vitában nem is egyszer megfogalmazódott, hogy majd, ha Kazincbarcikához csatlakoznak, így vagy úgy lesz. Ezt a közelítést maguk a körülmények is sürgetik, hiszen úgy gondoljuk, teljesen indokolt a szentpéterieknek az az óhaja is, hogy ne az amúgy is igen zsúfolt miskolci megyei rendelőintézetbe kelljen szükség esetén bejárni, hanem a kazincbarcikai egészségügyi központba. Nemeslaky Tivadar. a SZOT titkára, megyénk országgyűlési képviselője is úgy vélte, meg kell teremteni minden kooperációs lehetőséget az új várossal, mert ez készítheti elő a majdani egyesülés útját.* A népfrontnak igen nagy befolyása és szerepe lehet a társadalmi igények helyes irányításában. Ezt bizonyította ez a tanácskozás is, ahol többen szóvá tették, szüksége lenne a nagyközségnek egy saját középiskolára. Igen, de milyen jellegű középiskola lenne, amelyre olyan nagy szükség van, hogy az be is telne tartósan? Ezt nehéz lenne megmondani. A vita során szó esett az ormosbányai példáról is, ahol korábban kértek középiskolát, s végül nem lehetett azt fenntartani. Igaz, hogy Miskolcra is, Kazincbarcikára is járnak diákok Sajószentpéterről, de több típusú középiskolába. A bizottság végül is nem állt mellé ennek az igénynek. Ez lenne az a józan mértéktartás, amelyet napjainkban követni kell, mielőtt újabb és újabb kérést tennének le a népgazdaság asztalára. Sok szó esett ezzel szemben a helyi tartalékok és erőforrások felkutatásáról. Érdekes volt az a vita, vagy nevezzük inkább egy gondolatkör több oldalú körüljárásának, amely a fiatalok lakásgondjainak megoldási lehetőségét kereste. Tanakodtak, mit és hogyan lehetne tenni, hogy a tervezettnél több lakás létesüljön, de ne többletráfordítással. Talán az üzemek KST-szervezetét is fel lehetne használni? Sokat segíthetne az emberi munkaerő szervezett igénybevétele például épületbontásnál, rakodásnál. Talán a tervezők is adnának ingyen tervet egy ilyen ifjúsági társasházépítéshez? Ezek a gondolatok nem értek határozattá, ezek a gondolatok csupán elplántálódtak ott, a népfrontaktívák körében. S talán valamikor, valahogyan szárba szökkenhetnek.”  

*) Ez mindenesetre nagyon gyors hátraarc ahhoz az optimista elképzeléshez (bár utólag úgy tűnik: ez már akkor is inkább csak egy óhaj lehetett a sok közül) képest, hogy még nem is olyan sokkal korábban ennek éppen az ellenkezőjéről olvashattak a Bányamunkás, 1949. november elsejei számában): „AZ ÖTÉVES TERVBEN előreláthatólag Sajószentpéterhez kapcsolják Kazinc-Barcika községet is és Sajószentpéter minden tekintetben jelentős fejlődésnek indul.”                                                                                                                 

Kiss B.