2018. szeptember 3. (hétfő) 10:01
Szerencse fel!
A bányász közösségek összetartása, a bányamunkások (akár önfeláldozó) szolidaritása történetük során a más munkásközösségeknél mindig fejlettebb önszerveződő képességet is jelentett. A munka- és életkörülményeik javítása érdekében, bérük rendezéséért folytatott küzdelmeiket nem ritkán csak erőszak árán sikerült elfojtani a mindenkori hatalomnak. Így történt ez 1919. szeptember 6-án Tatabányán is, ahol a tüntetésen eldördült csendőrsortűz a helyszínen tizenegy, a kórházban még hét bányász életet követelt. Erre az eseményre emlékezve 1951 óta az ország szinte minden egykori bányásztelepülésén szeptember első vasárnapja Bányásznap. Sajószentpéteren a termelés lényegében 1973-ban megszűnt, ám az itt élők szívében mai napig erősen élnek a bányászélet szép hagyományai, így minden évben itt is megtartják a bányásznapi ünnepséget. Az idei, a sorban 68. megemlékezés 2018. augusztus 31-én, pénteken 17,00 órakor vette kezdetét a Bányász emlékmű előtt. Ahol a megjelentek köszöntését követően a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Művészeti nívódíjában részesített Sajógyöngye népdalkör adott elő a korábban önálló CD-n megjelent gyűjtésükből néhány borsodi, bányász témájú dalt. Szőke András a Borsodi Bányászok Területi Tagozatának elnöke ünnepi beszédében is megemlítette azt a traumát, amely nem csupán a munkásokat, és családtagjaikat érte a bányák bezárásával, hanem a bányász települések egészére zúdult rá minden súlyos következményével. És feltett egy költői kérdést is: lesz-e valamikor politikai szándék a szavakban néhányszor már megemlített bánya újranyitásokhoz? Az ünnepi köszöntés után a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar közreműködése mellett az emléktáblánál a bányász áldozatok előtt tisztelegve elhelyezték az emlékezés koszorúit. De mindenki előtt fejet hajtottak – kívánva nekik újra végső Jó szerencsét –, aki a természettel vívott harcokban feláldozta életét. Végezetül Csorba Csaba, a Kulturális Központ igazgatója, a rendezvény moderátora bejelentette, hogy a sajószentpéteri Bencs László az idei megyei bányásznapi ünnepségen kitüntetést vehet majd át. És a szomszédos Kulturális és Sportközpont galériájába invitálta a megemlékezőket. A BÉV-telepen (1961–1977 között) élt egykori – de lelkében örök – bányász és fotóriporter Laczó József „Szerencse fel” címmel megrendezett kiállításának megnyitójára. Ahol azt is elmondta, hogy a riporter bányalakatosként tevékenykedett, de újságíróként is heti két-három napot lent, a bánya mélyén töltött, lélegzetnyi közelségből ismerte, és örökítette meg és tárja most elénk ennek a nehéz fizikai munkának minden szépségét és gyötrelmét. A kiállítás valamennyi darabja fekete-fehér, legjavát a hetvenes-nyolcvanas években a bányákban készült képei alkotják. A bányászat hőskorába szeretné visszakalauzolni azokat, akik maguk is tanúi lehettek az akkori életnek, de azokat is, akik csupán a történelemkönyvek lapjairól ismerik a bányászéletet. Ajánlom hát mindenkinek, hogy szakítson rá egy félórányi időt, hogy ezeket a szuggesztív erejű fotókat megtekintse, talán ezek hatására is tovább életben – de legalább emlékezetünkben – maradhatnak a bányász hagyományaink.Kiss Barnabás
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza