2018. szeptember 19. (szerda) 11:54
Lévay József életrajzának írói – életében bizonyára az ő akaratával egyezően is – szinte meg sem említik kritikusi tevékenységét. Pedig a Gyulai Pál által szerkesztett Budapesti Szemle Költemény rovatának legfoglalkoztatottabb poétája az 1880-as évektől Gyulai haláláig (1909) egyben kritikusként is a lap legtevékenyebb munkatársa lett. Szigorú könyvbírálatai két kivételtől eltekintve – nevének betűiből választott – szignatúrákkal, anonim módon jelentek meg.
Erről idézzük dr. Porkoláb Tibor szavait: „a magyar irodalom patriarchájaként, a nép-nemzeti költészet utolsó mohikánjaként tisztelt miskolci poéta úgy válik hosszú életének utolsó évtizedében modernség-ellenes jelképpé, hogy a modern lantpengetők elleni kritikai tevékenysége homályban marad."
Csupán olyan ránk maradt megjegyzésekből következtethetünk rá, mint Adyé: „Az öreg úr /Gyulai Pál/ majdnem agyonvert, amikor azt találtam neki mondani, hogy Lévay József, a vén nyugdíjas alispán és falusi bácsi, nem érthet az új, városi , összetett lélek lírájához”. Vagy Hatvani Lajos mondatai: „Akkoriban nagyon haragudott az Arany utáni kor epigon nemzedéke Gyulaira, Lévayra, amiért a Budapesti Szemle megszentelt hasábjain üldözték a fiatalságot.”
A Gyulai szerkesztői gyakorlatában elfogadott anonimitás Lévaynak sincs ellenére, sőt levelezésük tanúsága szerint az ítészi szerep vállalásának feltételéül is szabhatta:
„Az írók közül senki sem tudja; /…/ Csak folytasd barátom a megkezdett lyrai szemlét.”
„Nagyon kérlek a bírálatra s ügyelni fogok a kéziratára, hogy senki se lássa.”
„Úgy eltitkolom, hogy senki sem tudja meg.”
Kozma Andor sejtetni engedi az Értesítő rovat működését: „a kit Gyulai Pál levágásra méltat, azt kedveli (…) beveszi őt a komoly irodalomba. Ha már valakit ekképp íróvá ütött, (…) átadta azt az ő galambősz és galambszívű nagy költőtársának s legjobb barátjának, Lévay Józsefnek, hogy írjon róla tovább.”
A kor tanúja, Angyal Dávid ennek okát így magyarázza: „kevés író vállalkozott a könyvismertetés hálátlan feladatára (…) a vállalkozók közt sem volt mindenki megbízható Gyulai felfogása szerint”.
Papp Ferenc (Gyulai monográfusa) feltételezése, hogy Gyulai nem csupán azért „hagyta a lírai költők köteteinek ismertetését legjobb barátjára, Lévay Józsefre”, mert „megbízott ítéletében”, hanem mert „barátja engedelmével saját tetszése szerint változtathatta meg a műbírálói megjegyzéseket”. („Tégy vele tetszésed szerint, bövitsd, röviditsd, a mint jónak látod” – erősíti meg levelében Lévay)
A lapnál Gyulait követő Voinovich Géza egy tanulmányában valójában le is leplezte a titkot („Lévay számos kisebb bírálatot írt a Budapesti Szemlébe verses könyvekről.”), sőt néhányból idézett is.
Komlós Aladár egy 1896-os kritikát meg is említ: „Lévay József a VZ betűk mögé rejtőzve nagyon ünneprontó hangon hosszasan boncolja, elemzi Vajda hibáit, fogyatékosságait”.
A kritikák szerzőjének kilétére napjainkig kellett várnunk:
„(…) több mint félszáz – főként verses kötetek fölött ítéletet mondó – Szemle-cikkről lehet nagy bizonyossággal állítani, hogy Lévay a szerzőjük. /…/ Az azonosítás részben Lévay naplófeljegyzései, részben Gyulai és Lévay (máig kiadatlan) levelezése, részben a szignatúrahasználat sajátosságai, részben Voinovich Géza adatai alapján végezhető el. (…) Ám ha e külső források nem is állnának rendelkezésre, a szerzőség megállapításához akkor is elégséges lenne a bírálatok belső sajátosságainak (nyelvhasználatának, normarendszerének, gondolatvezetésének, szerkesztésmódjának) a vizsgálata.” Hiszen az élcelődő Arany János szerint is kiszámítható: „Lévay – /Mindig a tavalyi” – írja a munkát tudományos igénnyel és módszerekkel elvégző Porkoláb Tibor irodalomtörténész, majd így összegez:
„Az adatforrások és szövegsajátosságok – egymást is kontrolláló – áttekintése után kijelenthető, hogy a Szemle stratégiai jelentőségű szépirodalmi bírálatait a kilencvenes évek elejétől-közepétől szinte kivétel nélkül Lévay írja.”
Ezek a kritikák a magyar irodalom - közöttük sok ma is ismert - alakja köteteiről íródtak, mint Vajda János, Szabolcska Mihály, Ábrányi Emil, Kozma Andor, Reviczky Gyula, Endrődi Sándor, Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Erdős Renée, Kaffka Margit, vagy Ady Endre.
Lévay harcol a népnemzeti tradíciót elutasító modern lantverők, az „üres dagályosság”, a nők irodalmi szerepvállalása, az „erkölcsi, és társadalmi tekinteteknek a semmibevétele” ellen. Elvitatva az Ady-nemzedéktől, hogy feltűnésük „egy új korszak hajnalodását jelzi lyrai költészetünk mezején”. A hajnalodás Lévay számára inkább puszta „eltévelyedésnek” látszott.
Szerencsénkre a magyar irodalom történelmének kerekeit ők sem tudták visszaforgatni, de még csak megállítani sem. Így lehettünk gazdagabbak számtalan remekművel.
Lévay, a kritikus
Lévay József életrajzának írói – életében bizonyára az ő akaratával egyezően is – szinte meg sem említik kritikusi tevékenységét. Pedig a Gyulai Pál által szerkesztett Budapesti Szemle Költemény rovatának legfoglalkoztatottabb poétája az 1880-as évektől Gyulai haláláig (1909) egyben kritikusként is a lap legtevékenyebb munkatársa lett. Szigorú könyvbírálatai két kivételtől eltekintve – nevének betűiből választott – szignatúrákkal, anonim módon jelentek meg.
Erről idézzük dr. Porkoláb Tibor szavait: „a magyar irodalom patriarchájaként, a nép-nemzeti költészet utolsó mohikánjaként tisztelt miskolci poéta úgy válik hosszú életének utolsó évtizedében modernség-ellenes jelképpé, hogy a modern lantpengetők elleni kritikai tevékenysége homályban marad."
Csupán olyan ránk maradt megjegyzésekből következtethetünk rá, mint Adyé: „Az öreg úr /Gyulai Pál/ majdnem agyonvert, amikor azt találtam neki mondani, hogy Lévay József, a vén nyugdíjas alispán és falusi bácsi, nem érthet az új, városi , összetett lélek lírájához”. Vagy Hatvani Lajos mondatai: „Akkoriban nagyon haragudott az Arany utáni kor epigon nemzedéke Gyulaira, Lévayra, amiért a Budapesti Szemle megszentelt hasábjain üldözték a fiatalságot.”
A Gyulai szerkesztői gyakorlatában elfogadott anonimitás Lévaynak sincs ellenére, sőt levelezésük tanúsága szerint az ítészi szerep vállalásának feltételéül is szabhatta:
„Az írók közül senki sem tudja; /…/ Csak folytasd barátom a megkezdett lyrai szemlét.”
„Nagyon kérlek a bírálatra s ügyelni fogok a kéziratára, hogy senki se lássa.”
„Úgy eltitkolom, hogy senki sem tudja meg.”
Kozma Andor sejtetni engedi az Értesítő rovat működését: „a kit Gyulai Pál levágásra méltat, azt kedveli (…) beveszi őt a komoly irodalomba. Ha már valakit ekképp íróvá ütött, (…) átadta azt az ő galambősz és galambszívű nagy költőtársának s legjobb barátjának, Lévay Józsefnek, hogy írjon róla tovább.”
A kor tanúja, Angyal Dávid ennek okát így magyarázza: „kevés író vállalkozott a könyvismertetés hálátlan feladatára (…) a vállalkozók közt sem volt mindenki megbízható Gyulai felfogása szerint”.
Papp Ferenc (Gyulai monográfusa) feltételezése, hogy Gyulai nem csupán azért „hagyta a lírai költők köteteinek ismertetését legjobb barátjára, Lévay Józsefre”, mert „megbízott ítéletében”, hanem mert „barátja engedelmével saját tetszése szerint változtathatta meg a műbírálói megjegyzéseket”. („Tégy vele tetszésed szerint, bövitsd, röviditsd, a mint jónak látod” – erősíti meg levelében Lévay)
A lapnál Gyulait követő Voinovich Géza egy tanulmányában valójában le is leplezte a titkot („Lévay számos kisebb bírálatot írt a Budapesti Szemlébe verses könyvekről.”), sőt néhányból idézett is.
Komlós Aladár egy 1896-os kritikát meg is említ: „Lévay József a VZ betűk mögé rejtőzve nagyon ünneprontó hangon hosszasan boncolja, elemzi Vajda hibáit, fogyatékosságait”.
A kritikák szerzőjének kilétére napjainkig kellett várnunk:
„(…) több mint félszáz – főként verses kötetek fölött ítéletet mondó – Szemle-cikkről lehet nagy bizonyossággal állítani, hogy Lévay a szerzőjük. /…/ Az azonosítás részben Lévay naplófeljegyzései, részben Gyulai és Lévay (máig kiadatlan) levelezése, részben a szignatúrahasználat sajátosságai, részben Voinovich Géza adatai alapján végezhető el. (…) Ám ha e külső források nem is állnának rendelkezésre, a szerzőség megállapításához akkor is elégséges lenne a bírálatok belső sajátosságainak (nyelvhasználatának, normarendszerének, gondolatvezetésének, szerkesztésmódjának) a vizsgálata.” Hiszen az élcelődő Arany János szerint is kiszámítható: „Lévay – /Mindig a tavalyi” – írja a munkát tudományos igénnyel és módszerekkel elvégző Porkoláb Tibor irodalomtörténész, majd így összegez:
„Az adatforrások és szövegsajátosságok – egymást is kontrolláló – áttekintése után kijelenthető, hogy a Szemle stratégiai jelentőségű szépirodalmi bírálatait a kilencvenes évek elejétől-közepétől szinte kivétel nélkül Lévay írja.”
Ezek a kritikák a magyar irodalom - közöttük sok ma is ismert - alakja köteteiről íródtak, mint Vajda János, Szabolcska Mihály, Ábrányi Emil, Kozma Andor, Reviczky Gyula, Endrődi Sándor, Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Erdős Renée, Kaffka Margit, vagy Ady Endre.
Lévay harcol a népnemzeti tradíciót elutasító modern lantverők, az „üres dagályosság”, a nők irodalmi szerepvállalása, az „erkölcsi, és társadalmi tekinteteknek a semmibevétele” ellen. Elvitatva az Ady-nemzedéktől, hogy feltűnésük „egy új korszak hajnalodását jelzi lyrai költészetünk mezején”. A hajnalodás Lévay számára inkább puszta „eltévelyedésnek” látszott.
Szerencsénkre a magyar irodalom történelmének kerekeit ők sem tudták visszaforgatni, de még csak megállítani sem. Így lehettünk gazdagabbak számtalan remekművel.
Kiss Barnabás
Lévay József: A völgyben maradtam
Nem jártam a nagy világot, Engem az nem igen látott... Egy égbolt felettem, egy hű föld alattam, Én a Sajó partján a völgyben maradtam.
Nem is bánom, hogy így esett, Hogy itt éltem egy keveset: Szűk mederbe szorult örömim patakja, De annál üdébb volt gyorsan ömlő habja.
Szeretetben gazdag voltam, Kincseit én szét nem szórtam; Itt áradott heve egész melegének, Mint napsugár, melyet egy pontba gyűjtének.
Drága zálogi szívemnek A föld alatt itt pihennek; Itt domborul sírjok, látogatom őket, Nem tekintém másként, csak mint szendergőket.
Szent nekem e pihenő hely, Kíméltetem az idővel... Keblére hozzájok engem is majd felvesz S együtt várom velök, ami lesz, vagy nem lesz.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza