Magyarnak lenni, igenis jó!

A hazaszeretet egy olyan érzés, amit nem lehet megtanulni az iskolában, ezt érezni kell. Azt gondolom, hogy mi az anyaországban született magyarok, soha nem fogjuk átérezni azt a hazaszeretet, és úgy magyarnak érezni magunkat, mint a külhoni például Kárpátalján élő magyarok. Azok a magyar emberek, akik a határ másik oldalán magyarnak születtek, nevelkedtek egy egész más országban élnek, ahol féltve őrzik, és mélyen magukban hordozzák a hagyományaikat, kultúrájukat. Egyszerűen mindazt, amitől magyarnak érezhetik magukat. Mi, akik beleszülettünk és már természetes egyszerűséggel mondjuk ki, hogy magyar vagyok, talán nem érezzük ennek a szónak a lényegét. Valódi tartalommal azok töltik meg, akik függetlenül a politikai hatalomtól, rendszertől, nyelvtörvénytől naponta élik meg magyarságukat. Ennek szép példáját tapasztalták meg diákjaink azokon a személyes találkozókon, ahol az „Együtt, testvérként a Sajószentpéteri Móra Iskolával” című pályázat keretein belül lehetőségük volt ellátogatni Kárpátaljára és kárpátaljai gyerekeket vendégül látni iskolájukban.

Novemberben két felejthetetlen napot töltöttünk Kárpátalján, ahol a partneriskolában nagy szeretettel fogadtak minket. A színvonalas bemutatkozó műsorok megteremtették a jó kedvet és oldottabbak is lettünk mire kezdetét vette a sportverseny, ahol érdekes feladatokon keresztül mérettettünk meg. A délután nagyon hamar eltelt és fájó szívvel intettünk búcsút vendéglátóinknak, hisz még néhány érdekesség várt ránk mielőtt a szállásainkat elfoglaljuk. A Beregszász felé vezető úton először Tiszaújlakon álltunk meg a Turul emlékműnél, amely a Rákóczi szabadságharc első győztes csatájának állít emléket. Csetfalván a református templomot és haranglábat csodálhattuk meg.

A szállás elfoglalása előtt még lehetőségünk volt megtekinteni, hogy a helyi üzletek milyen kínálattal rendelkeznek és gyakorolhattuk matematikai tudásunkat is pénzváltásnál. Másnap reggeli után Munkácsra utaztunk, ahol az idegen vezető elbeszéléseiből és a kapott feladatok segítségével megismerkedtünk a munkácsi vár történelmével. A belvárosban tett sétánk után visszautaztunk Beregszászra, ahol megebédeltünk és fájó szívvel bár, de elindultunk haza. Már az úton hazafalé azt mondogattuk, hogy de jó lenne visszamenni, s ez az érzés itthon se változott. Sok szép felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk és megismertünk egy számunkra eddig ismeretlen országrészt, amely valaha történelmünk részét képezte és hallottuk az embereket magyarul beszélni és csodáltuk őket, hogy milyen büszkék a magyarságukra. Ezt a büszke magyarságtudatot tapasztalhattuk meg, akkor is, amikor tavasszal a kárpátaljai gyerekek látogattak el hozzánk. Házigazdaként izgatottan készültünk a Sárosorosziból és Borzsováról érkező vendégek fogadására. A rövid bemutatkozó műsorunk, – amelyre nagyon lelkesen készültek diákjaink, – aktualitását a közelgő nemzeti ünnepünk határozta meg a továbbiakban pedig olyan játékos ügyességi feladatokkal készültünk, amelyeknél szükség van az együtt működésre.

Végre elérkezett a várva-várt nap, mindenki nagyon izgatott volt. A vendégek felfrissülése után a tornateremben Tóth László Péter tagintézmény vezető köszöntötte a vendégeket. Mindenki nagyon izgatottan várta a bemutatkozó műsorokat. Mi házigazdák röviden bemutattuk március tizenötödike történelmi jelentőségét, majd egy kicsit rendhagyó módon elszavaltuk a Nemzeti dalt s végül a Kiss Kata zenekar „Édes Hazám! című dalára egy hatalmas vörös lepellel készült tánckoreográfiát mutattunk be. A vendégek műsorának fő irányvonalát az adta, hogy ők Kárpátalján, hogyan tudják megőrizni magyarságukat. A szívhez szólóan elszavalt versek és elénekelt dalok után a klarinéton és trombitán előadott zeneművek csak még tovább fokozták az érzelmeket, s végül a vörös és fehér zászlókkal bemutatott tánckoreográfia alatt már együtt dobbant a szív, úgy, ahogy azt a Kiss Kata zenekar is megénekelte. A bemutatkozó műsorok után a három iskola tanulóiból vegyes csapatokat alkottunk és kezdetét vette a 7 próba, amelynek során változatos ügyességi feladatokat kellett teljesíteni, amelyeknél nem a gyorsaság, hanem az ügyesség és a közös munka az egymás megsegítése volt a cél. A feladatok teljesítése közben a tanulóknak volt idejük beszélgetni, ismerkedni. A közös játék során észre se vettük, hogy milyen gyorsan elrepült az idő és vendégeinket már egy másik településen várják. Fájó szívvel vettünk búcsút egymástól, annak reményében, hogy talán még lesz alkalmunk találkozni.

Ezek a személyes találkozók nagyban hozzájárulnak, hogy tanulóink testközelből is megismerjék a Kárpátalján élő magyarság mindennapjait, mert ezeket az élményeket a tankönyvek nem tudják visszaadni.

Román Péterné

Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza

Impresszum GDPR Oldaltérkép

Layout & Coding: Dexef Kft.