ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkTérfigyelő Kamera rendszerHíreinkGalériaDokumentumtárX
2016. szeptember 27. (kedd) 12:00

Művészettel és sporttal a barátságért

Sport
2016. szeptember 23-án és 24-én Sajószentpéter adott otthont a testvérvárosok minden évben megrendezésre kerülő találkozójának, ahol a négy település művészei, valamint öregfiú focicsapatai mérettek meg egymással. Mondhatjuk úgy is, hogy a Visegrádi Négyek (V4) találkozójának legújabb fordulóját Sajószentpéteren tartották, hiszen elfogadta a rendezők meghívását a lengyel Kobiór, a szlovák Dobsina, és a cseh Sternberk küldöttsége is. Akik szombaton reggel az MSK-nál találkoztak, majd a stadionban a mazsorettjeink műsorával, és a közös polgármesteri köszöntőkkel ünnepélyessé tett megnyitó után a zöld gyepen útjára indult a labda. A négy város öregfiúk csapata 2x20 perces, körmérkőzéses rendszerben lebonyolított nagypályás villámtornán dönthette el, hogy koradélután győztesként ki emelheti magasra a kupát. Nagy örömünkre a sajószentpépteri seniorok lettek azok, mivel mindhárom mérkőzésüket megnyerték. A torna legjobb kapusa Marek Kalinowski (Kobiór), a legjobb mezőnyjátékos Karel Kulaty (Sternberk), legidősebb játékos a 70 éves (!) Vincent Bartalos (Sternberk), míg a gólkirály három találatával Horváth Tibor lett. Igazából mindenki győztesnek érezhette magát (nem volt nyeretlen csapat), mert ezen a napon a részvétel volt a fontos. Amíg a labda pattogott, a négy város festő- és fotóművészei a református templom, és környékének megörökítésén fáradoztak. Az elkészült műveket a művelődési házban állították ki, ahol a közös búcsúvacsorára összegyűlt összes résztvevő is megcsodálhatta azokat. Mind egy-egy esztétikai élmény, csupán az egyéni látásmód, a koncepció, vagy a technika különbözteti meg őket egymástól. A zsűri a képzeletbeli dobogón a képzőművészeknél Mária Rybárová (Dobsina) – Miklós Marcellina – Jana Krisáková (Dobsina), míg a fotósoknál Heiszman Adrienn – Marcin Rys (Kobiór) – Radim Krejci (Srernberk) sorrend mellett tette le a voksát. Szerintem itt is mindenki győztesnek érezhette magát, hiszen olyan magas színvonalú alkotások születtek (köztük Fekete Erika képeivel és Juhász Kinga fotóival), amelyek bátran felvehetik a versenyt a profik műveivel is. Reméljük, hogy egy év múlva Kobiórban is hasonló élményben lesz részük mind a vendégeknek, mind az őket fogadóknak. Úgy gondolom, hogy együttműködésből példát mutattunk az igazi V-négyeknek is; tessék utánunk csinálni! 2016. szeptember 27. Kiss Barnabás Vissza