2016. november 16. (szerda) 12:00
„Itt születtem, itt lakom én. Hol a Sajó kanyarog.” Százkilencvenegy éve, 1825. november 18-án született Lévay József, a reformkor országosan elismert alakja, költő, műfordító, újságíró, tanár és politikus. Sajószentpéter, mint minden évben, idén (november 16-20 között) is egy rendezvénysorozattal tiszteleg neves szülöttének emléke előtt.
Sajószentpéteren látta meg a napvilágot, tizenegy éves korától a miskolci Református Líceum diákja, majd német nyelvet és jogot már Késmárkon tanul, 1847-ben Miskolcon joggyakornok. Tehetsége okán hamar Szemere Bertalan országgyűlési írnoka, fogalmazója lesz. 1849 augusztusában szüleinél bujkál, majd fél év múlva már Bátor Miklós néven a Pesti Napló munkatársa. 1852-ben visszatér Miskolcra, tizenhárom évet tanít alma materében, miközben egy évig a Borsod vármegye első aljegyzői tisztét tölti be. 1865-től a megye ügyei kötik le minden energiáját, főjegyző lesz, majd 1894-ben alispánná választják, ám egy év múltán visszavonul a közélettől.
Életének minden pillanatát átitatja az alkotás: az irodalom és a szép magyar nyelv művelése. Az első próbálkozásai (A vitéz; A koszorú; Éjjel) 1843 második felében a Garay János szerkesztette Regélő Pesti Divatlapban kaptak teret, míg a költészettől az utolsó életében megjelent kötetével („A Múzsa búcsúja”) 1909-ben köszön el végleg. A Kisfaludy Társaság mellett a Tudományos Akadémiának levelező, majd rendes, nyugalomba vonulása után tiszteletbeli tagja. Arany Jánosnak, Tompa Mihálynak és Gyulai Pálnak jó barátja, és az általuk képviselt nemzeti szellem méltó folytatója. Robert Burns versei, Moliére és Shakespeare számos műve is az ő tiszta hangján szólal meg magyar nyelven.
Közéleti és irodalmi tevékenységéért az akadémiától kétszer érdemelt ki nagydíjat, az uralkodótól pedig Vaskoronarendet és a Szent István rend kiskeresztjét. Életműve előtt tisztelegve 1910-ben Miskolc város díszpolgárává választotta, és ami csak nagyon keveseknek adatik meg: még életében (1913-ban) utcát neveztek el róla, halála után szobrot állítottak neki, és gimnázium vette fel a nevét. Sajószentpéteren a város könyvtára, udvarán mellszobra, és egy utca hordozza emlékét.
Hosszú és gazdag pályafutást maga mögött hagyva 1918. július 4-én, Miskolcon hunyt el, végakarata szerint a szeretett völgy felett, Sajószentpéter református temetőjében szülei mellett helyezték örök nyugalomba, teljesítve ezzel költői ígéretét is: „Egy égbolt felettem, egy hű föld alattam, Én a Sajó partján a völgyben maradtam.”
2016. november 16.
Kiss Barnabás
Tweet
Megosztás Facebook-on
Megosztás LinkedIn-en
Vissza
Lévay Józsefre emlékezünk
„Itt születtem, itt lakom én. Hol a Sajó kanyarog.” Százkilencvenegy éve, 1825. november 18-án született Lévay József, a reformkor országosan elismert alakja, költő, műfordító, újságíró, tanár és politikus. Sajószentpéter, mint minden évben, idén (november 16-20 között) is egy rendezvénysorozattal tiszteleg neves szülöttének emléke előtt.
Sajószentpéteren látta meg a napvilágot, tizenegy éves korától a miskolci Református Líceum diákja, majd német nyelvet és jogot már Késmárkon tanul, 1847-ben Miskolcon joggyakornok. Tehetsége okán hamar Szemere Bertalan országgyűlési írnoka, fogalmazója lesz. 1849 augusztusában szüleinél bujkál, majd fél év múlva már Bátor Miklós néven a Pesti Napló munkatársa. 1852-ben visszatér Miskolcra, tizenhárom évet tanít alma materében, miközben egy évig a Borsod vármegye első aljegyzői tisztét tölti be. 1865-től a megye ügyei kötik le minden energiáját, főjegyző lesz, majd 1894-ben alispánná választják, ám egy év múltán visszavonul a közélettől.
Életének minden pillanatát átitatja az alkotás: az irodalom és a szép magyar nyelv művelése. Az első próbálkozásai (A vitéz; A koszorú; Éjjel) 1843 második felében a Garay János szerkesztette Regélő Pesti Divatlapban kaptak teret, míg a költészettől az utolsó életében megjelent kötetével („A Múzsa búcsúja”) 1909-ben köszön el végleg. A Kisfaludy Társaság mellett a Tudományos Akadémiának levelező, majd rendes, nyugalomba vonulása után tiszteletbeli tagja. Arany Jánosnak, Tompa Mihálynak és Gyulai Pálnak jó barátja, és az általuk képviselt nemzeti szellem méltó folytatója. Robert Burns versei, Moliére és Shakespeare számos műve is az ő tiszta hangján szólal meg magyar nyelven.
Közéleti és irodalmi tevékenységéért az akadémiától kétszer érdemelt ki nagydíjat, az uralkodótól pedig Vaskoronarendet és a Szent István rend kiskeresztjét. Életműve előtt tisztelegve 1910-ben Miskolc város díszpolgárává választotta, és ami csak nagyon keveseknek adatik meg: még életében (1913-ban) utcát neveztek el róla, halála után szobrot állítottak neki, és gimnázium vette fel a nevét. Sajószentpéteren a város könyvtára, udvarán mellszobra, és egy utca hordozza emlékét.
Hosszú és gazdag pályafutást maga mögött hagyva 1918. július 4-én, Miskolcon hunyt el, végakarata szerint a szeretett völgy felett, Sajószentpéter református temetőjében szülei mellett helyezték örök nyugalomba, teljesítve ezzel költői ígéretét is: „Egy égbolt felettem, egy hű föld alattam, Én a Sajó partján a völgyben maradtam.”
2016. november 16.
Kiss Barnabás
Tweet
Megosztás Facebook-on
Megosztás LinkedIn-en
Vissza