2016. szeptember 28. (szerda) 12:00
Száz éve, 1916-ban, Sajószentpéteren, egy földműves család tizenharmadik gyermekeként született a később nemzetközi hírű professzor, a magyar urológiai betegellátás meghatározó alakja. 2003. szeptember 13-án rövid szenvedés után 87 éves korában hunyt el, és éppen tizenhárom éve, szeptember 26-án kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben.
Majdnem egy évszázada, hogy egy okos kisfiú Sajószentpéteren nagyot álmodott: ha itt is kell érte hagyni a szeretett szülőföldet, akkor is gyógyítani akar, orvos lesz belőle. Az álom hamarosan valósággá válik: miután Miskolcon, a Református Gimnáziumban leérettségizett, 1941-ben Budapesten megszerzi a hőn áhított orvosi diplomát.
Állást kap az egyetem klinikáján, ahol állandóan képezi magát, végigjárja a ranglétrát, 1946-ban urológiából szakvizsgázik, 1955-ben a húgy-ivarszervi daganatok anatómiája témaköréből írt disszertációjával a kandidátusi címet is megszerzi. Nagydoktori értekezését a prosztatarák kezelésének témaköréből 1963-ban védi meg, és a pécsi egyetemi klinika igazgató-professzora lesz. 1974-től a budapesti urológiai klinika élére nevezik ki, ahol önálló izotóplabort hoz létre, beindítja a nefrológiai gondozást és a művesekezelést, számos diagnosztikai eljárást vezet be, meghonosítja a korszerű uroonkológiai sebészetet, elsőként végez szervmegtartó műtéteket.
Széles körű klinikai tudományos tevékenységet fejt ki, mintegy 400 dolgozatot ír és 350 tudományos előadást tart, 13 könyv fűződik nevéhez. Az Urológiai Társaság főtitkára, majd elnöke, az Európai Urológus Társaságnak alapító tagja. A magyar urológiát a szakma nemzetközi vérkeringésébe viszi, tanítványai közül többen professzorok, sokan főorvosok lesznek. 1969-ben „Kiváló Orvos”, 1986-ban a „Magyar Munka Érdemérem” arany fokozata kitüntetéssel ismerik el tevékenységét. 1986-ban nyugdíjba vonul, 2000-ben az egyetem Emeritus Professzori címmel, az egészségügyi miniszter 85. születésnapjára „Pro Sanitate Emlékéremmel” jutalmazza.
„Nagypénteken mindig fekete ruhában jött, és egyszer az évben már délben elhagyta a klinikát. Sokan tudtuk, a sajószentpéteri istentiszteletre megy” – emlékszik vissza egykori tanítványa és utóda.
2016. szeptember 28.
Kiss Barnabás
Tweet
Megosztás Facebook-on
Megosztás LinkedIn-en
Vissza
Prof. Dr. Balogh Ferenc emlékére
Száz éve, 1916-ban, Sajószentpéteren, egy földműves család tizenharmadik gyermekeként született a később nemzetközi hírű professzor, a magyar urológiai betegellátás meghatározó alakja. 2003. szeptember 13-án rövid szenvedés után 87 éves korában hunyt el, és éppen tizenhárom éve, szeptember 26-án kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben.
Majdnem egy évszázada, hogy egy okos kisfiú Sajószentpéteren nagyot álmodott: ha itt is kell érte hagyni a szeretett szülőföldet, akkor is gyógyítani akar, orvos lesz belőle. Az álom hamarosan valósággá válik: miután Miskolcon, a Református Gimnáziumban leérettségizett, 1941-ben Budapesten megszerzi a hőn áhított orvosi diplomát.
Állást kap az egyetem klinikáján, ahol állandóan képezi magát, végigjárja a ranglétrát, 1946-ban urológiából szakvizsgázik, 1955-ben a húgy-ivarszervi daganatok anatómiája témaköréből írt disszertációjával a kandidátusi címet is megszerzi. Nagydoktori értekezését a prosztatarák kezelésének témaköréből 1963-ban védi meg, és a pécsi egyetemi klinika igazgató-professzora lesz. 1974-től a budapesti urológiai klinika élére nevezik ki, ahol önálló izotóplabort hoz létre, beindítja a nefrológiai gondozást és a művesekezelést, számos diagnosztikai eljárást vezet be, meghonosítja a korszerű uroonkológiai sebészetet, elsőként végez szervmegtartó műtéteket.
Széles körű klinikai tudományos tevékenységet fejt ki, mintegy 400 dolgozatot ír és 350 tudományos előadást tart, 13 könyv fűződik nevéhez. Az Urológiai Társaság főtitkára, majd elnöke, az Európai Urológus Társaságnak alapító tagja. A magyar urológiát a szakma nemzetközi vérkeringésébe viszi, tanítványai közül többen professzorok, sokan főorvosok lesznek. 1969-ben „Kiváló Orvos”, 1986-ban a „Magyar Munka Érdemérem” arany fokozata kitüntetéssel ismerik el tevékenységét. 1986-ban nyugdíjba vonul, 2000-ben az egyetem Emeritus Professzori címmel, az egészségügyi miniszter 85. születésnapjára „Pro Sanitate Emlékéremmel” jutalmazza.
„Nagypénteken mindig fekete ruhában jött, és egyszer az évben már délben elhagyta a klinikát. Sokan tudtuk, a sajószentpéteri istentiszteletre megy” – emlékszik vissza egykori tanítványa és utóda.
2016. szeptember 28.
Kiss Barnabás
Tweet
Megosztás Facebook-on
Megosztás LinkedIn-en
Vissza