2019. december 11. (szerda) 07:18
Ezzel a címmel tartott érdekfeszítő előadást Gróf Péter történész-régész, a Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás király Múzeum főmuzeológusa a Lévay napok zárásaként, melyben Lévay József és Görgei Artúr barátságát elevenítette fel.
Értekezésében olyan információkat osztott meg a jelenlévőkkel, amelyeket csupán azok ismernek, akik mélyebben foglalkoznak Lévay életével. Pedig a Gyulai Pál segítségével köttetett ismeretségből, őszinte tisztelet, majd sokéves barátság lett. Ennek néhány érdekes, Sajószentpéterhez kapcsolódó részletét osztom meg, amelyek talán sokakban újra felkeltik az érdeklődést Lévay élete iránt.
Görgei többször is járt Sajószentpéteren, először a szabadságharc idején, csapataival:
„Emlegette, hogy Szentpéteren vonult keresztül seregével 1849. július vége felé; itt néhány órára megállapodtak, s itt egy hosszú szobában (úgy mondják, Lossonczyéknál volt) diktálta tollba azt az átiratot, melyet Rüdiger orosz tábornokhoz küldött Rimaszombatba. Kínosan sétálva diktálta; kloroformot kellett szagolnia akkor még égetőn fájó, nagy fejsebe miatt, amint maga beszélte.”– írta naplójában Lévay. A levél így szólt: "Az orosz császári megszálló hadsereg fővezérének, herczeg Paskiewich-Erivanski tábornagy úrnak.
Az általam vezényelt sereg tábornokai, törzs- és főtisztjeinek felelete a minket Vácztól fogvást nyomon követő orosz előhad parancsnokának, Chroulow ezredesnek ajánlatára, – a melyet ez két hadkövet, névszerint Katlorow százados és Rüdiger hadnagy által intézett hozzám, – a következő: A hadsereg föl van esketve arra az alkotmányra, melyet V-ik Ferdinánd, Magyarország királya 1848. év tavaszán maga szentesített. A hadsereg eddig esküjéhez híven küzdött ezen alkotmány fönntartása mellett. A hadsereg ezentúl is hű marad esküjéhez és fegyvereit csak akkor fogja nyugton hagyni, ha ez az alkotmány ujból biztosítva lesz, s minden ellenséges hatalom Magyarország területéről kiszoríttatik.
Kelt a sajó-szent-péteri főhadiszálláson, 1849. julius 22-ikén, déli 12 órakor.
A magyar hadsereg tábornokai, törzs- és főtisztjei nevében: Görgei Arthúr magyar tábornok"
Majd 1896. augusztus 7. Lévay József ezt írja naplójában:
„A múlt szombaton, augusztus elsőjén kihoztam Szentpéterre vendégeimet: Görgei Artúrt és Gyulai Pált… Artúrt már régóta és többször kértem Budapesten, hogy látogasson meg… Most Gyulai rábírta őt, hogy együtt elránduljanak hozzám. Rendkívül megörültem, kivált az Artúr jövetelének. Mióta Gyulai útján közelebbről megismertem, rokonszenvem és tiszteletem csak nevekedett iránta. Erős, nagy lélek, melyet az élet ezerféle viszontagságai acélkeménnyé edzettek, mely mindenütt a dolgok mélyét és valódiságát keresi. Emellett érzékeny, jó szív s gyermekies, vidámkedély teszi kedvessé és szeretetreméltóvá… Megnézték vendégeim az én kis hajlékomat. Itt mulattak velem egypár órát. Aztán átmentünk Vadászy Paliékhoz a parókiára, s onnan ki a hegyre, a pincébe. Gyönyörködtek, kivált Artúr, a felséges kilátásban, a tündéri szép vidékben, amelyről mondottam előttök, hogy csakugyan méltó volt nekem itt és nem másutt születnem.”
Barátságukról számos levél is árulkodik:
Lévaynak Görgeihez:
„Tisztelt barátom!
… Gyulai barátunk felemlítette, hogy jól esett neked egy-egy korty abból a papramorgóból, melyet számodra valamikor küldöttem. Ennek hallása pedig nekem esett jól. Engedd meg tehát, hogy folytassam eme mindkettőnknek jóleső érzést. A mai postával négy butella igen finom szilvóriumot indítottam útra hozzád, mégpedig nem is valami új keletűt. Fogadd szívesen és reggelenként imádkozás előtt, után vagy helyett szívogass belőle egy kis erőt napi fáradalmaid könnyebbítésére.
Isten áldjon, őszinte szívélyes üdvözlettel: barátod, Lévay József”
Egy másik látogatáskor Lévay új kapuval várta a vendégeit. Ezt követően egy fényképet küldött hozzá Görgei, ezt megköszönve válaszolta, hogy „folyton itt fog állani a szemem előtt, hogy *hozzád hasonló fehér hajú és fehér lelkű jó barátok, Arany, Szász, Gyulai társaságában*”.
Lévay 1916. május 21-én kelt naplóbejegyzése, Görgei haláláról értesülvén:
„Nagy jelentőségű, nevezetes földi hosszú pályát zárt be a mulandóság. Tiszta, gyémánterős jellemű egész ember tűnik el az ő alakjával, aki nemcsak az öntudatos, lángoló hazaszeretettel, de az átható ész hatalmas fegyverzetével is el volt látva. Glóriává alakult fején az a töviskorona, mellyel dicső hadvezéri pályafutása után ajándékozta őt meg a nemzet egy részének balvéleménye. Lélekemelő volt látni hadvezéri működését szabadságharcunk dicsőséges küzdelmeiben, csudálatos jellemét és önérzetes nyugodt türelmét száműzetése nehéz évei alatt.”
Ez az egyik legméltóbb emlékezés Görgeiről, amit valaha leírtak.
Glóriává alakult fején a töviskorona
Ezzel a címmel tartott érdekfeszítő előadást Gróf Péter történész-régész, a Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás király Múzeum főmuzeológusa a Lévay napok zárásaként, melyben Lévay József és Görgei Artúr barátságát elevenítette fel.
Értekezésében olyan információkat osztott meg a jelenlévőkkel, amelyeket csupán azok ismernek, akik mélyebben foglalkoznak Lévay életével. Pedig a Gyulai Pál segítségével köttetett ismeretségből, őszinte tisztelet, majd sokéves barátság lett. Ennek néhány érdekes, Sajószentpéterhez kapcsolódó részletét osztom meg, amelyek talán sokakban újra felkeltik az érdeklődést Lévay élete iránt.
Görgei többször is járt Sajószentpéteren, először a szabadságharc idején, csapataival:
„Emlegette, hogy Szentpéteren vonult keresztül seregével 1849. július vége felé; itt néhány órára megállapodtak, s itt egy hosszú szobában (úgy mondják, Lossonczyéknál volt) diktálta tollba azt az átiratot, melyet Rüdiger orosz tábornokhoz küldött Rimaszombatba. Kínosan sétálva diktálta; kloroformot kellett szagolnia akkor még égetőn fájó, nagy fejsebe miatt, amint maga beszélte.”– írta naplójában Lévay. A levél így szólt: "Az orosz császári megszálló hadsereg fővezérének, herczeg Paskiewich-Erivanski tábornagy úrnak.
Az általam vezényelt sereg tábornokai, törzs- és főtisztjeinek felelete a minket Vácztól fogvást nyomon követő orosz előhad parancsnokának, Chroulow ezredesnek ajánlatára, – a melyet ez két hadkövet, névszerint Katlorow százados és Rüdiger hadnagy által intézett hozzám, – a következő: A hadsereg föl van esketve arra az alkotmányra, melyet V-ik Ferdinánd, Magyarország királya 1848. év tavaszán maga szentesített. A hadsereg eddig esküjéhez híven küzdött ezen alkotmány fönntartása mellett. A hadsereg ezentúl is hű marad esküjéhez és fegyvereit csak akkor fogja nyugton hagyni, ha ez az alkotmány ujból biztosítva lesz, s minden ellenséges hatalom Magyarország területéről kiszoríttatik.
Kelt a sajó-szent-péteri főhadiszálláson, 1849. julius 22-ikén, déli 12 órakor.
A magyar hadsereg tábornokai, törzs- és főtisztjei nevében: Görgei Arthúr magyar tábornok"
Majd 1896. augusztus 7. Lévay József ezt írja naplójában:
„A múlt szombaton, augusztus elsőjén kihoztam Szentpéterre vendégeimet: Görgei Artúrt és Gyulai Pált… Artúrt már régóta és többször kértem Budapesten, hogy látogasson meg… Most Gyulai rábírta őt, hogy együtt elránduljanak hozzám. Rendkívül megörültem, kivált az Artúr jövetelének. Mióta Gyulai útján közelebbről megismertem, rokonszenvem és tiszteletem csak nevekedett iránta. Erős, nagy lélek, melyet az élet ezerféle viszontagságai acélkeménnyé edzettek, mely mindenütt a dolgok mélyét és valódiságát keresi. Emellett érzékeny, jó szív s gyermekies, vidámkedély teszi kedvessé és szeretetreméltóvá… Megnézték vendégeim az én kis hajlékomat. Itt mulattak velem egypár órát. Aztán átmentünk Vadászy Paliékhoz a parókiára, s onnan ki a hegyre, a pincébe. Gyönyörködtek, kivált Artúr, a felséges kilátásban, a tündéri szép vidékben, amelyről mondottam előttök, hogy csakugyan méltó volt nekem itt és nem másutt születnem.”
Barátságukról számos levél is árulkodik:
Lévaynak Görgeihez:
„Tisztelt barátom!
… Gyulai barátunk felemlítette, hogy jól esett neked egy-egy korty abból a papramorgóból, melyet számodra valamikor küldöttem. Ennek hallása pedig nekem esett jól. Engedd meg tehát, hogy folytassam eme mindkettőnknek jóleső érzést. A mai postával négy butella igen finom szilvóriumot indítottam útra hozzád, mégpedig nem is valami új keletűt. Fogadd szívesen és reggelenként imádkozás előtt, után vagy helyett szívogass belőle egy kis erőt napi fáradalmaid könnyebbítésére.
Isten áldjon, őszinte szívélyes üdvözlettel: barátod, Lévay József”
Egy másik látogatáskor Lévay új kapuval várta a vendégeit. Ezt követően egy fényképet küldött hozzá Görgei, ezt megköszönve válaszolta, hogy „folyton itt fog állani a szemem előtt, hogy *hozzád hasonló fehér hajú és fehér lelkű jó barátok, Arany, Szász, Gyulai társaságában*”.
Lévay 1916. május 21-én kelt naplóbejegyzése, Görgei haláláról értesülvén:
„Nagy jelentőségű, nevezetes földi hosszú pályát zárt be a mulandóság. Tiszta, gyémánterős jellemű egész ember tűnik el az ő alakjával, aki nemcsak az öntudatos, lángoló hazaszeretettel, de az átható ész hatalmas fegyverzetével is el volt látva. Glóriává alakult fején az a töviskorona, mellyel dicső hadvezéri pályafutása után ajándékozta őt meg a nemzet egy részének balvéleménye. Lélekemelő volt látni hadvezéri működését szabadságharcunk dicsőséges küzdelmeiben, csudálatos jellemét és önérzetes nyugodt türelmét száműzetése nehéz évei alatt.”
Ez az egyik legméltóbb emlékezés Görgeiről, amit valaha leírtak.
Kiss Barnabás
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza