2021. május 7. (péntek) 08:27
Újabb fájdalmas veszteség érte Sajószentpéter város közéletét: 74 éves korában, 2021. május 5-én elhunyt Samu István, a város rendszerváltozás utáni első választott polgármestere.
Samu István 1947. szeptember 30-án született Rudabányán, egy háromgyermekes bányászcsaládban, Rózsika és Margit mellett egyetlen fiúgyermekként. Itt ismerkedett meg a betűk és a számok világával, amelyekből hamar az utóbbiakhoz került közelebb, amelyek talán tévedhetetlenebbül le tudják írni számára a természet, az életünk törvényeit. Legalábbis ő így gondolta, ezért később nem is vezethetett az útja más irányába, mint a műszaki tudományok megismerése felé.
A családi fészekből így hamar ki kellett repülnie, hogy elkezdhesse az álmait megvalósítani. Az élete meghatározó jelentőségű szakaszát, a felnőtté válás éveit már Miskolcon töltötte. Előbb a Gépipari Technikum (ma Andrássy Gyula Szakközépiskola) padjait koptatva bizonyosodott meg arról, hogy jó úton jár, majd a sikeres érettségi vizsga után 1966 szeptemberétől a Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán folytatott felsőfokú tanulmányokat.
Gépészmérnöki diplomával a zsebében a megszerzett tudását szerette volna másoknak is átadni, ezért 1971-től három évig az NME Vegyipari Automatizálási Főiskolai Karán, Kazincbarcikán tanársegédként oktatta a jövő üzemmérnökeit. Majd ezeket a tapasztalatait is felhasználta az „Anyag és gyártásismeret IV” című szakközépiskolai tankönyv elkészítéséhez.
Közben 1974-ben a megszerzett és átadott elméleti tudásának gyakorlati alkalmazására vállalkozott Berentén, a Borsodi Hőerőmű Vállalatnál. Ahol előbb beruházási osztályvezető, majd 1979-től karbantartási főosztályvezető, végül 1985-től 1989-ig üzemviteli főosztályvezetői poszton bizonyította mérnöki képességeit. Úgy gondolta, hogy mindig tovább kell képeznie magát, az előrelépéseket meg kell alapoznia új ismeretek elsajátításával is. Felelősségteljes munkája mellett újra visszaült hát az iskolapadba is: 1977-1979 között a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán energiatermelési szakmérnöki, és közben 1978-ban az Országos Tervhivatal, Felsőfokú Beruházási Szakon szerzett másoddiplomákat.
Sikeres szakmai tevékenysége ellenére a rendszerváltás előtti időszakban - a politikai vezetés bizalmát elveszítve - munkahelyváltásra kényszerült, és 1989-től Putnokon, a Mezőgazdasági Szakközépiskolában vállalt szaktanári állást.
Egy év elteltével, az 1990. évi első szabad helyhatósági választáson megválasztották Sajószentpéter polgármesterévé, és a település működéséért, fejlesztéséért nyújtott munkájáért 1994. március 15. tiszteletére a köztársasági elnöktől „A Magyar Köztársasági Érdemkereszt Kiskeresztje (Polgári Tagozat) kitüntetést vehetett át. A polgármesteri feladatokat 2006-ig töltötte be, mivel a szavazók még három cikluson keresztül megerősítették tisztségében, 2006 májusában Kobiór városa díszpolgári címet adományozott neki.
Sajószentpéter 1973-ban lett otthona a Milicz Irmával (Mucikával) kötött házasságuk révén, amelyből két gyermekük született: Tamás és Viktória, akik később összesen öt csodálatos unokával ajándékozták meg. Természetesen számára Eszter, Benedek, Sebestyén, Fruzsina és Levente mindennél drágábbak voltak. Így a visszavonulása után családja körében lelt békére, közöttük teltek mindennapjai. Szabadidejében szívesen barkácsolgatott és „utolsó mohikánok” egyikeként még velük együtt művelte a péteri szőlőhegyen található kis gyümölcsösét.
Egészen addig, amíg 2021. május 5-én már nem csak békére, hanem szíve utolsó dobbanásával végső nyugalomra talált.
Dr. Horváth Barna esperes úr megismertette őt városunk híres költőjének, Lévay Józsefnek a műveivel, melyek közül egy különösen kedves volt számára, s odafentről a szeretett szőlőhegyet vigyázva, most is halkan mormolja sorait:
In memoriam Samu István
Újabb fájdalmas veszteség érte Sajószentpéter város közéletét: 74 éves korában, 2021. május 5-én elhunyt Samu István, a város rendszerváltozás utáni első választott polgármestere.
Samu István 1947. szeptember 30-án született Rudabányán, egy háromgyermekes bányászcsaládban, Rózsika és Margit mellett egyetlen fiúgyermekként. Itt ismerkedett meg a betűk és a számok világával, amelyekből hamar az utóbbiakhoz került közelebb, amelyek talán tévedhetetlenebbül le tudják írni számára a természet, az életünk törvényeit. Legalábbis ő így gondolta, ezért később nem is vezethetett az útja más irányába, mint a műszaki tudományok megismerése felé.
A családi fészekből így hamar ki kellett repülnie, hogy elkezdhesse az álmait megvalósítani. Az élete meghatározó jelentőségű szakaszát, a felnőtté válás éveit már Miskolcon töltötte. Előbb a Gépipari Technikum (ma Andrássy Gyula Szakközépiskola) padjait koptatva bizonyosodott meg arról, hogy jó úton jár, majd a sikeres érettségi vizsga után 1966 szeptemberétől a Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán folytatott felsőfokú tanulmányokat.
Gépészmérnöki diplomával a zsebében a megszerzett tudását szerette volna másoknak is átadni, ezért 1971-től három évig az NME Vegyipari Automatizálási Főiskolai Karán, Kazincbarcikán tanársegédként oktatta a jövő üzemmérnökeit. Majd ezeket a tapasztalatait is felhasználta az „Anyag és gyártásismeret IV” című szakközépiskolai tankönyv elkészítéséhez.
Közben 1974-ben a megszerzett és átadott elméleti tudásának gyakorlati alkalmazására vállalkozott Berentén, a Borsodi Hőerőmű Vállalatnál. Ahol előbb beruházási osztályvezető, majd 1979-től karbantartási főosztályvezető, végül 1985-től 1989-ig üzemviteli főosztályvezetői poszton bizonyította mérnöki képességeit. Úgy gondolta, hogy mindig tovább kell képeznie magát, az előrelépéseket meg kell alapoznia új ismeretek elsajátításával is. Felelősségteljes munkája mellett újra visszaült hát az iskolapadba is: 1977-1979 között a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán energiatermelési szakmérnöki, és közben 1978-ban az Országos Tervhivatal, Felsőfokú Beruházási Szakon szerzett másoddiplomákat.
Sikeres szakmai tevékenysége ellenére a rendszerváltás előtti időszakban - a politikai vezetés bizalmát elveszítve - munkahelyváltásra kényszerült, és 1989-től Putnokon, a Mezőgazdasági Szakközépiskolában vállalt szaktanári állást.
Egy év elteltével, az 1990. évi első szabad helyhatósági választáson megválasztották Sajószentpéter polgármesterévé, és a település működéséért, fejlesztéséért nyújtott munkájáért 1994. március 15. tiszteletére a köztársasági elnöktől „A Magyar Köztársasági Érdemkereszt Kiskeresztje (Polgári Tagozat) kitüntetést vehetett át. A polgármesteri feladatokat 2006-ig töltötte be, mivel a szavazók még három cikluson keresztül megerősítették tisztségében, 2006 májusában Kobiór városa díszpolgári címet adományozott neki.
Sajószentpéter 1973-ban lett otthona a Milicz Irmával (Mucikával) kötött házasságuk révén, amelyből két gyermekük született: Tamás és Viktória, akik később összesen öt csodálatos unokával ajándékozták meg. Természetesen számára Eszter, Benedek, Sebestyén, Fruzsina és Levente mindennél drágábbak voltak. Így a visszavonulása után családja körében lelt békére, közöttük teltek mindennapjai. Szabadidejében szívesen barkácsolgatott és „utolsó mohikánok” egyikeként még velük együtt művelte a péteri szőlőhegyen található kis gyümölcsösét.
Egészen addig, amíg 2021. május 5-én már nem csak békére, hanem szíve utolsó dobbanásával végső nyugalomra talált.
Dr. Horváth Barna esperes úr megismertette őt városunk híres költőjének, Lévay Józsefnek a műveivel, melyek közül egy különösen kedves volt számára, s odafentről a szeretett szőlőhegyet vigyázva, most is halkan mormolja sorait:
„Ezt a tájat az Úristen
Különösen szerette,
Víg borhegyek lába alatt
Szépen elterítette.
Jó kedvében nem is szabta
Nagyon szűkre határát,
Hozzáfűzte a végtelen
Magyar alföld rónáját.”
A család fájdalmában osztozva búcsúzik tőle Sajószentpéter városa. Sajószentpéter Városi Önkormányzat a település korábbi polgármesterét saját halottjának tekinti. Samu István búcsúztatása 2021. május 11-én (kedden), 15 órától lesz a sajószentpéteri ravatalozóban.Kiss Barnabás
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza