ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2021. június 25. (péntek) 10:58

Hirdetmény

Hirdetmény
A Sajószentpéter Városi Önkormányzat tájékoztatja Önöket, hogy Sajószentpéter Város Képviselő- testülete a 118/2021. (III.30.) számú határozatában döntött, hogy a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozóan szükséges új Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) elkészítése, valamint az ITS-ben szereplő projektjavaslatok műszaki tanulmány színtű kidolgozása ahhoz, hogy pályázatot nyújthassunk be uniós forrásokra. A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet előírásai értelmében az önkormányzat partnerségi rendelete szerint a településrendezési eszközök módosítását megelőzően - a tájékoztatás és a partnerségi vélemények, javaslatok megismerése céljából az új Integrált Településfejlesztési Stratégiát munkaközi tájékoztatásként a város honlapján és közterületi hirdetőtábláján bemutatatjuk, valamint a Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó termében
  1. július 5–én 16:00 órakor 

LAKOSSÁGI FÓRUM -ot 

tartunk, melyre a lakosság, az egyházak, a civil szervezetek képviselőit tisztelettel meghívom.

A dokumentációval kapcsolatos észrevételeket a lakossági fórumon személyesen, vagy a fórum időpontjától számított 8 napig írásban Dr. Faragó Péter polgármester nevére címezve tehetik meg. (Sajószentpéter Városi Önkormányzat 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4., Email: titkarsag@sajoszentpeter.hu )

  Sajószentpéter, 2021. június 24.  Dr. Faragó Péter sk. polgármester
Vissza