ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2024. március 25. (hétfő) 12:17

Csökkenő károsanyag-kibocsátás, mérséklődő költségek

news/2563/2563_0.jpg

A környezettudatos gondolkodás jegyében egy több szempontból is nagyon fontos fejlesztési program ünnepélyes megnyitására került sor a Pécsi Sándor Művelődési Központban 2024. március 22-én délelőtt.


Sajószentpéter város mindig büszke volt hagyományaira, még a címere jelmondatában is bevallva igyekezett az ősök által létrehozott értékeket megbecsülni. Ám az élet nem áll meg, a technika állandóan fejlődik, s aki ezzel nem hajlandó, vagy nem képes lépést tartani, az lemarad. Ez a fejlődés azonban óhatatlanul mindig el is vesz valamit az egykori életünk kincseiből: földet, erdőt, vizet, levegőt. Különösen akkor, ha szűk látókörű, a jövő generációjának érdekeit figyelmen kívül hagyó „rablógazdálkodást” folytatunk a környezetünk ellen. Egyre inkább rá kell jönnünk arra, hogy ezt nem tehetjük meg súlyos következmények nélkül.


Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi időben egyre több környezettudatos gondolkodásról valló fejlesztésnek lehettünk tanúi Sajószentpéteren is.
Egy ilyen, a város lakóinak életét közvetlenül is érintő fejlesztési program ünnepélyes megnyitójára került sor a Pécsi Sándor Művelődési Központban 2024. március 22-én délelőtt. Nem sokkal azután, hogy egy új iparterület átadása megtörtént. Ennek kölcsönözhetnénk akár szimbolikus jelentést is, az azonban két élű lenne. Ugyanis azt nagyon szeretnénk, ha Sajószentpéteren ilyen ütemben követnék egymást az építkezés megnyitásai és befejezései, de ez egyben azt is jelenti, hogy bőven van mit bepótolni a régiónak, és a városnak egyaránt.


Annak azért örülhetünk, hogy jelenleg is zajlanak építkezések a városban, és ezek között találjuk ezt az átfogó korszerűsítést (vagy annak folytatását) is, amely a város közintézményei energia termelő rendszereinek megújítását célozta meg.


Amint azt az ünnepélyes projektindító rendezvényen dr. Faragó Péter polgármester és Demeter Zoltán országgyűlési képviselő ismertette: a település önkormányzata eredményes pályázatot nyújtott be „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Sajószentpéter városban” címmel, amely TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BO1-2022-00051 azonosító számon 300 millió forint vissza nem térítendő uniós forrást jelent. Ebből az összegből hét önkormányzati tulajdonban lévő, energetikai szempontból korszerűtlen épület

  • Polgármesteri Hivatal A. épület (Kálvin tér 4.)
  • Polgármesteri Hivatal B. épület (Kálvin tér 6.)
  • Polgármesteri Hivatal D. épület (Kálvin tér 31-33.)
  • Rendezvények Háza (Hunyadi utca 11.)
  • Területi Szociális Központ és Bölcsőde (Kossuth Lajos út 40.)
  • Sajószentpéteri Gyógyító-Megelőző Intézmény (Kossuth Lajos út 200.)
  • Sajószentpéteri Művelődési és Sportközpont, Városi Könyvtár Petőfi Sándor Művelődési Ház (Sport u. 32.)

energia ellátó rendszere újulhat meg a közeljövőben.


A gyakorlatban ez az alábbi fejlesztéseket jelenti:

  • háztartási méretű kiserőmű (napelemes) rendszer kiépítése;
  • hőszivattyú telepítése és hőközlő rendszerre kötése;
  • fosszilis energiahordozó alapú hőtermelő berendezések (gázkazánok) korszerűsítése, cseréje, és/vagy a kapcsolódó fűtési és hideg-melegvíz ellátó rendszerek korszerűsítése;
  • külső határoló szerkezeteik korszerűsítése (hőszigetelés, nyílászárók üvegezésének cseréje).


Mindezzel a települési önkormányzat az üvegházhatású gázok kibocsátott mennyiségének mérséklését, illetve az épületek magas fenntartási költségeinek csökkentését kívánja elérni.


Az utóbbi (a mai önkormányzati finanszírozás mellet) bizony egyáltalán nem elhanyagolható hatással lehet a város mindenkori költségvetésére sem.

Kiss B.

Galéria

Vissza