Édesanya csak egy van!

Tavasszal, amikor a borongós téli napok után a föld anya kivirul, az érzelmekkel rendelkező emberek szívébe legtöbbször ünnep költözik. Nem véletlenül kötődik az emberiség számtalan ősi (pogány és vallási) ünnepe is a természet újjászületésének időszakához. Ahogyan a természet megújulása, egy gyermekek világra hozatala is maga a csoda, május első vasárnapján ünnepeljük hát az édesanyákat, akinek ezt az élet nevű csodát leginkább köszönhetjük.
Ismereteink szerint - hálájuk jeléül - már az ókori görögök is tartottak tavaszi ünnepségeket Rhea, az istenek anyja, és egyben minden édesanya tiszteletére.
Világi ünnepként először 1872-ben Bostonban éppen ennek a csodának a lerombolása okán tartottak egy hasonló emléknapot, amelyen Julia Ward Howe írónő és feminista harcos kiáltványával a - fájdalmukban osztozva - tisztelegtek a polgárháborúban férjeiket, fiaikat elveszítő anyák előtt.
Az első, tartalmában és formájában is a mai Anyák napjához hasonló ünnep Anna Jarvis nevéhez köthető, aki – az 1905-ben elhunyt szociális munkás édesanyja álmát valóra váltva - 1908-ban tartott emléknapot. Majd ennek elterjesztéséért kampányba fogott, és 1912-ben megalapította az Anyák Napja Nemzetközi Szövetséget. Küzdelme hatására az 1914. május 10-én megtartott anyák napját Wilson elnök már hivatalos ünneppé nyilvánította.
Magyarországra az ötletet Petri Pálné, a Vallás- és Közoktatási Minisztériumi államtitkár felesége hozta haza, és 1925. március 8-án a MÁV Gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek már meg is tartották az első anyák napját (majd májusban a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt - a Mária, a Magyarok Anyja tiszteletéhez kapcsolva - rögtön egy másodikat is). Egy 1928-ban született miniszteri rendelet a hivatalos iskolai ünnepségek sorába emelte ezt a májusi napot.
A május, az egyik legszebb emberi érzés, a szerelem hónapja, a szerelemből fakadó emberi lét legnagyobb csodája pedig a születés, az anyaság. Amelyek minden kor, szinte minden művészeti ágát képviselő művészének szolgátak hálás témaként. Legyen az vers, novella, regény, klasszikus vagy kortárs zene, festmény, szobor, fotó, ha ez a témája, még a művészetet kevésbé ismerő, és kedvelő emberben is érzéseket ébreszt.
Több – nem reprezentatív - közvélemény kutatás szerint az édesanya a legszebb magyar szó, de szinte mindegyikben az első öt között találjuk. Kár, hogy a mai rohanó, a szép magyar nyelvünket pusztító, digitális világban egyre kevesebben használják. Pedig minden szeretetünk, hálánk, tiszteletünk benne van, csakúgy, mint a viszonzásképpen tőlük – akár még felnőtt korunk delén is - megkapott „kisfiam” (vagy éppen „kislányom”) megszólításban.
Vasárnap mindenki köszöntse nagymamáját, édesanyját - addig, amíg ezt megteheti – egy szál virággal, apró figyelmességgel, néhány jó szóval, megbecsülve a velük töltött idő minden percét. Ha a távolság miatt nem tudjuk megtenni, legalább egy telefonhívással pótoljuk, ha pedig még nagyobb, örök szakadék választ el egymástól, akkor vigyünk az emlékezés friss virágaiból néhány szálat a temetőbe, édesanyánk sírjára.
Mert édesanya csak egy van, aki életünk minden szakaszában pótolhatatlan.
Kiss B.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza