Hőseink és őseink

Az immár három évtizede minden novemberben megrendezett Lévay napok rendezvénysorozat csúcspontját az akadémiai tag költő-politikus születésnapjához közel eső vasárnap eseményei jelentették. Az ez évi, fő témájával és üzenetével talán még a korábbiak közül is kiemelkedik: egy közösségnek kell, hogy legyenek példaképeik, hőseik, és a legszerencsésebb, ha azok éppen - és minél nagyobb számban - az őseik közül kerülnek ki.  

Az újra életre hívásának 30. évfordulóját most ünneplő Sajószentpéteri Református Nőszövetség (melynek alapítója és szellemi vezére, dr. Horváth Barnáné Perjéssy Márta jelenlétével megtisztelete a napot), és a szintén 30 éve újjáalakult miskolci Református Gimnázium és Diákotthon (Lévay alma matere)  összefogása segítségével 30 éves múltra visszatekintő ünnepség 2023. november 19-én, vasárnap délelőtt a Lévay öreg templomában (melynek padjait egykor koptatta) a vendéglátó Marozsák Dániel lelkipásztor köszöntőjével vette kezdetét. Bevezetőjében mintegy meg is határozta a nap vezérgondolatát, amikor a városcímerünk latin nyelvű jelmondatának (SVB MAIORVM REFLORET VMBRIS) többes jelentéséről értekezve az „Ősök árnyékában újra felvirágzik” változatot emelte ki.         

Lévay József versére komponált „Gondviselő jó atyám vagy” református ének elhangzása után az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Estók István, a Lévay Gimnázium iskolalelkésze is megmaradt ennél a gondolatnál: a mai értékvesztett, kitalált („fröccsöntött műanyag”) hősök uralta világunkban egyre inkább szükség van az igazi „kézzel fogható” példaképekre, akikre felnézhetünk, akik – mint Lévay is – a nemzet történelemét, a haza szeretetét nemzedékről nemzedékre képesek átörökíteni. Az igehirdetés után Paszternák István történész, a gyülekezet főgondnoka bemutatta a templom Lévay által arany (mára már óarany) színű betűkkel hímeztetett lila (fekete mellett a gyász színe) színű bársony asztalterítőjét, amelyen imádott szülei elhalálozásának évét (1892) is megörökíttette.

Az ünnepség folytatásaként közvetlen, befogadható stílusban szintén ő mutatta be az egykori kisnemesi (inkább paraszti) portát, a kertet, és Lévay-relikviákat őrző emlékházat, amelynek homlokzatán található emléktábla alatt ezután az ünneplő közönség elhelyezte az emlékezés koszorúit.         

A nap második eseményének a Rendezvények Háza adott otthont, ahol elsőként prof. dr. Horváth Zita történész, a Miskolci Egyetem rektora,  Sajószentpéter város Pro urbe-díjasa rövid, de annál tartalmasabb beszédében Lévay életművének (költői, tanári, politikusi) munkájának közös mozgatórugójaként lokálpatriotizmusát emelte ki. Majd Kodály Zoltánt idézve a ma – remélem, unokáim sorsának féltése miatt nem csak az én számomra - legaktuálisabb intelmét fogalmazta meg: „Kis nemzet vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak a műveletlenség luxusát!” Emiatt is kötelességünk nagy elődünket, Lévayt megbecsülni, és mint nagy tudású „filoszt” és mondjuk ki bátran: bölcs államférfit ünnepelni. De azért is, mert ugyanolyan fontosnak tartotta szülőfaluja felemelését, mint a hazájának igazgatását, és ezzel példát mutatott a mai kor számára is.         

Ezt követően dr. Faragó Péter, Sajószentpéter város polgármestere nem csupán a hőseink emlékének ápolását emelte ki. Hanem a jelenünket és jövőnket nagymértékben behatároló múltunk - amelynek az előre vivő eredmények mellett sajnos vannak a jelenünket is nyomasztó, negatív hatásai - cselekedeteinek kihatásait is tartsuk szemünk előtt. Ilyen a két háború, ami tulajdonképpen egy közös őssel (Ábrahám) rendelkező (unoka)testvérek között zajlik. Az igehirdetésben is szereplő egymás iránti szeretetre visszatérve városunk két református gyülekezetéről is János evangéliuma jutott eszébe: „Ahogy én szeretlek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról fogja megtudni mindenki, hogy ti tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” Majd e sorok magyarázatára is szolgált idézettel: „Ha a hívek között nincs egység, a világ arra következtet, hogy ők nem Isten népe, mert egymás ellen dolgoznak. Ha a hívek egyek Krisztussal, akkor egymással is egyek lesznek.”  Véleményem szerint ez az intelem sem csupán most és itt hordoz alaposan megszívlelendő tanácsokat…         

A köszöntők sorában Dr. Ábrám Tibor, a Gimnázium igazgatója következett a mikrofon előtt, aki először arról beszélt, hogy a Lévay (más névben 30 évvel ezelőtt nem is gondolkodtak) Gimnázium akkor visszakerült a méltó helyére. A közös gondolatsort folytatva pedig kiemelte, hogy „Ma a hősök deheroizálása zajlik, a mai felfogás szerint nincs szükség ősökre, hősökre.” Ezzel ellentétben ők azt vallják, hogy ez igenis fontos érték, amelyet a diákoknak is közvetíteniük kell: a globalizálódó világban az egyéni érdekek helyett közösségek (család, lakóhely, nemzet) erősítésére van szükségünk.         

Majd a Lévay Gimnázium tanulói egy Lévay verseiből, és mai fiatalokat foglalkoztató gondolatokból jól magkomponált, remek, zenés emlékműsort adtak elő a színpadon, amelyet a hálás közönség hosszan tartó vastapssal jutalmazott. A műsort, és az idei Lévay emléknapon való részvételüket File Tamás, a Bányai Gyülekezetért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszönte meg a gimnázium igazgatójának, a felkészítő tanároknak és a szereplő diákoknak. A műsor zárásaként pedig dr. Tóth Péter történész, címzetes egyetemi tanár, városunk díszpolgára Lévay életművének saját szemszögéből történő elemzésével, hivatáshoz méltóan igényes, mégis izgalmas, és érdekfeszítő előadásával foglalta keretbe a ma élő embereknek a közösség, és annak (h)ősei emlékével kapcsolatos kötelességeit.                                                                                                          

Kiss B.

Fotógaléria