Köszönet az édesanyáknak

Májust bátran nevezhetjük a szeretet havának, hiszen első és utolsó vasárnapja - anyák napja és a gyermeknap - egyaránt az emberi szeretet ünnepe. 

Korunk embere egyre inkább kezdi elfelejteni, hogy alapvetően társas lényként jön e világra. Ezt támasztja alá az is, hogy ma már nem tudunk felszabadultan, együtt ünnepelni. E megállapítás még akkor is igaz, ha a fenti két ünnep talán valamennyire megmaradt olyan alkalomnak, amelyen mindennapi gyűlöleteinkkel eddig a legkevesebb foltot ejtettünk.     

Az anyák napja Anna Jarvis nevéhez köthető, aki 1905-ben elhunyt szociális munkás édesanyja álmát valóra váltva 1908-ban tartott emléknapot, ennek elterjesztéséért kampányba kezdett, és 1912-ben megalapította az Anyák Napja Nemzetközi Szövetséget, és 1914. május 10-én megtartották a már hivatalossá nyilvánított anyák napját.

Ennek ötletét honosította meg Magyarországon egy évtizeddel később (1925) Petri Pálné, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium államtitkárának felesége. Majd egy 1928-ban keltezett miniszteri rendelet az anyák napját a hivatalos iskolai ünnepségek közé emelte, és azóta is május első vasárnapján tartjuk.

Az emberiség a tavaszt ősidők óta a természet újjászületése ünnepeként tartja számon, az ókori görögök e csoda felett érzett hálájukat kinyilvánítva Rhea, a teremtés, és minden istenek anyja, - és vele együtt az összes földi halandó édesanya - tiszteletére tartottak ünnepségeket ilyenkor. A természet és az emberi élet bizonyára legnagyobb csodája a kezdet, a születés, amelyet mi elsősorban az édesanyáknak köszönhetünk. Ne felejtsük el, hogy számukra az anyaság amilyen felemelő érzés, legalább annyira felelősségteljes szolgálat. 

Ugyanis az anya-gyermek kapcsolat tartalma és minősége nagyban meghatározza, hogy felnőve évtizedek múlva milyen emberré válunk. Már csupán ezért is köszönettel és hálával tartozunk édesanyánknak, aki akkor is gyermekeként szeret, ha éppen hibáztunk, vagy egyáltalán nem is érdemeltük azt meg. Szívében, amíg él, mindig gyermeke maradunk, és a bajban is mindig biztos pontként számíthatunk rá. Talán ezért is olyan fájdalmas érzés elveszíteni egy édesanyát. Ennél csak egy lehet fájdalmasabb: amikor az édesanya veszíti el a gyermekét. Már pedig napjaik háborús hatalmi tébolyában úgy tűnik, egyre gyakrabban kell ezt átélni, és mintha egyre kevesebbet érne az emberélet. 

Ameddig lehetőségünk van rá, vigyázzunk hát azokra, akiknek életünket köszönthetjük. Tiszteljük, szeressük őket, akiknek sokszor egy szál virág, egy jó szó, egy kedves simogatásunk a világ minden kincsénél többet ér. Legalább most, május 5-én, anyák napján köszönjük meg édesanyánknak azt a sok jót, amit életünk során értünk tett. Megérdemli.

Kiss B.