Méltatlan sajtó-csörte Lévay József halála után

Lévay József, a reformkor Sajószentpéteren született polihisztora (költő, műfordító, újságíró, tanár, Borsod megye közéletének kimagasló alakja) százöt évvel ezelőtt, 1918. július 4-én (este tíz órakor) Miskolcon „kilencvenhárom éves korában csöndesen lehunyta a szemét és vele szinte egy darab Magyarország szállt a sírba.”

A szomorú hírt szinte minden hírlap tudatta olvasóival, legtöbbjük nagy terjedelemben méltatva az agg irodalmár életművét, a halála felett érzett (országos méretűnek is nevezhető) gyászt, a részvétet azonban kissé beárnyékolta egy – Lévay kultuszához méltatlan – sajtó-csörte, amely a Pesti Napló hasábjain Falus Ferenc, a lap munkatársa és a Balogh Bertalan, a Borsod-Miskolci Közművelődési Egyesület elnöke között a zajlott le:

„(…) A Pesti Napló munkatársának értesülése szerint már a temetési aktus alatt akadtak vállalkozók, akik a családtól a Lévay-hagyatékot azonnal meg akarták vásárolni — de a család minden ilyen kísérletet visszautasított. A végrendelet szerint — mely ma már a miskolci törvényszéken van letétbe helyezve — a sajószentpéteri családi házat Vadnay György szentpéteri esperes örökölte — a pénzben maradt ötven-hatvanezer koronát a legközvetlenebb rokonok. A kéziratok teljes tulajdonjoga — a végrendelet értelmében — Csermák Béla nagyváradi református lelkészre szállott — aki esztendők óta tulajdonképpen az egyetlen bizalmasa volt Lévay Józsefnek. Az elhunyt poéta halála előtt évekkel figyelmeztette már Csermák Bélát, hogy prózaírásai rá fognak maradni — de a verseket köteles lesz kiadni a Franklin-Társulatnak — amely Lévay összes megírt és haláláig megírandó verseit megvásárolta. A végrendeletnek a kéziratokra vonatkozó részét nem ismeri el a Borsod-Miskolci Közművelődési Egyesület, amennyiben szintén igényt tart a hátrahagyott írásokra. Balogh Bertalan a közművelődési egyesület elnöke arra alapítja igényét, hogy Lévay halála előtt három héttel odaígérte az egyesületnek a kéziratokat megőrzésre, erről a végelhatározásáról Csermák Bélát is értesítette levélileg.

A jog szerinti örökös erről a levélről mit se tud és nem akarja kiadni a tizenhárom vaskos kötetet kitevő kéziratokat, amennyiben erre semmi rendelkezés, megjegyzés, vagy figyelmeztetés a végrendeletben nincs. A közművelődési egyesület Miskolcon Lévay-múzeumot akar létesíteni, melyhez a családtól elkérik az írószoba teljes berendezését — és ide akarják elhelyezni a kéziratokat és leveleket is. Ezeknek az átengedése teljesen Csermák Bélától függ, aki értesülésünk szerint a jelenben nem hajlandó a kéziratokat átadni. A Borsod-miskolci Közművelődési Egyesület abban az esetben, ha a kéziratokat nem kapja meg, törvényes úton fog értük lépéseket tenni — de nem sok reménnyel. A végrendelet törvényesen készült, semmi megtámadható nincs benne, a fatális három hét előtti levélről csak az egyesület elnöke tud, igy Csermák Béla a kéziratok kizárólagos örököse.” (Pesti Napló 1918. július 9.)

A fenti cikkre táviratban reagált Balogh Béla:

„Lévay József és a Közművelődési Egyesület
Miskolcz, julius 9.
A Pesti Napló mai számában Lévay József temetéséről irt tudósítás kapcsán a Borsod-Miskolczi Közművelődési egyesületet is érintette, mint amely az elhunyt hagyatékát meg akarná szerezni s emiatt konfliktusa támadt a családdal.
E közleményre Balogh Bertalan, a Közművelődési Egyesület elnöke a következő távirattal felelt a Pesti Naplónak:
Lévay József temetése cím alatt lapjában ma megjelent közleményre következőket kell megjegyeznem: itt senki semmit nem tud a Lévay hagyatékának megszerzése körül megindult leghevesebb akcióról. Szemenszedett valótlanság és vakmerő kitalálás, hogy a közművelődési egyesület nem ösmeri el a költőnek hátrahagyott kézirataira vonatkozó rendelkezését, amennyiben azokra szintén igényt tartana. Egy szó sem igaz ebből. Az sem igaz, hogy a költő ezelőtt három héttel nekünk ígérte volna kéziratait. Csernák Béla nagytiszteletű úrtól senki sem követeli az iratokat, én magam őt mindössze arra kértem, hogy fölhasználás után helyezze el a Lévay-szobában megőrzendő többi relikviák között. Felháborító és kegyeletünkben mélyen sértő, tisztességünkben megalázó a tudósitónak az a vakmerő kitalálása, hogy mi a végrendelet érvényességét megtámadni akarjuk. Én magam és a vezetésem alatt álló egyesület minden tőlünk telhető módon és minden kínálkozó alkalommal arra törekedtünk, hogy az agg költőt szeretetünk, tiszteletünk és nagyrabecsülésünk jeleivel halmozzuk el. Elmúlását mély fájdalommal gyászoljuk, emlékének megőrzését, ápolását és megörökítését kötelességünknek ismerjük, de becstelenségekre, mint aminőket tudósítójuk tulajdonit nekünk, kaphatók nem vagyunk. A nagy költőnek gyönyörű harmónia volt az egész élete, ilyen harmóniában nyilatkozott meg ravatalánál és most már sírja fölött mindnyájunknak kegyelete. Kérem a szerkesztőséget, rektifikálja tudósítójának hamis információit, amelyek durván sértik meg egészen friss gyászunkat.  (Pesti Napló 1918. július 10.)

A tudósító válaszában már a hír forrását is megjelölve zárta le a vitát:

„Nyilatkozat
Lévay József temetéséről a Pesti Naplóban megjelent közlemény azt tartalmazta, hogy a Közművelődési Egyesület nem ismeri el a költőnek kézirataira vonatkozó végrendeletét, mert a költő halála előtt három héttel az egyesületnek ígérte kéziratait.
A Pesti Napló e híradására Balogh Bertalan cáfoló táviratot küldött és azt a helyi sajtóban is közzé tette, azt állitván, hogy a Pesti Napló közleményének idevonatkozó része „szemenszedett valótlanság és vakmerő kitalálás”.
A Pesti Napló közleményének írójaként ezennel alulírott én jelentkezem és annak kijelentésével, hogy a Pesti Naplóban megjelent állításokat föntartom: a közönség elbírálására bízom annak megítélését, hogy kinek az állítása „szemen- szedett valótlanság és vakmerő kitalálás” akkor, amikor a Pesti Naplóban foglaltakat Balogh Bertalan a temetés utáni napon nekem a Miskolczi Napló szerkesztőségében a többi között Fehér Ödön és Jánosffy Kálmán urak előtt mondotta.
Miskolcz, 1918. julius 13.
FALUS FERENC, hírlapíró Budapest, II., Batthyány-u. 59., I. 8.”

Kiss B.