Sajószentpéter anno (48. rész)

Sajószentpéter 1964

Sorozatunk előző részében arról olvashattunk, hogy a második világháború után évtizedeken át „felszabadulás” néven emlegetett szovjet megszállás kezdete után tíz évvel, milyen szerény tervekkel számolt Sajószentpéter. Most vizsgáljuk meg, hogy húsz év elteltével milyen változáson ment át a település.

Az Észak-Magyarország 1964. december 12-én megjelent számának rövid híre figyelmezteti az olvasókat a közelgő a jubileumra:

„20 ÉVE
1944. december 15-én felszabadult Sajószentpéter, Ziliz, Hegymeg, Berente, Alacska, Szirák, Bokor, Rimóc, Gödöllő.”

Majd a következő napi (december 13.) lapszámban az itt született, és sorozatunk korábbi számaiban már általunk is „megismert” Benedek Miklós emlékezett meg a két évtizedes változásról egy – érthető okokból kicsit szubjektív -elemzésben:

„Sajószentpéteri képeslap
Eredmények, tervek, gondok a felszabadulás 20. évfordulóján

SAJÓSZENTPÉTER elém jött. A község határa Miskolc felől jövet ezelőtt húsz évvel a 23-as műút 13-as kilométerkövénél volt. Itt állt az első ház, amely Sajószentpéterhez tartozott. Ez is tanyának számított már akkoriban. Berente felé pedig a Kisfaludy-pusztának nevezett uradalmi udvar szegte be a községet, amitől még jó sokat kellett gyalogolni a 16-os kilométerkőig. Most, ha Miskolcról közelítem meg egykori szülőfalumat, új családi házak hosszú sora integet elém, jóval a régi község széle előtt, és ha végig haladok a fő útvonalon Ózd felé, a Kisfaludy-tanya egykori épületeit elhagyva, hosszú kilométereken kísérnek a Szabadság-telep új utcasorai, s mire elhagyom Sajószentpétert, már el is értem Kazincbarcikát, a könnyűbetonelem gyárat. Hosszában tehát így nőtt meg a falum, déli irányban pedig, amerről pontosan húsz évvel ezelőtt, 1944. december 11-én a szovjet nép fiai a szabadságot hozták a községnek, most új lakótelep hatszáz új lakása nyújt otthont bányászoknak, egyéb dolgozóknak, és a serény toronydaruk mozgása jelzi, hogy újabb hatszáz lakás épül a hajdani Kecskés-alja dűlőben.

Járom a szinte városi méretekre nőtt község utcáit. Az átutazónak talán nem sokat jelent a falu látványa. A főútvonal lényegében a régi, a község magvát alkotó belső utcák is nagyjából változatlanok, mert a község elsősorban külterületein fejlődött.

Az üveggyár mellett épített új lakótelep, a már említett bányász lakótelep, a Szabadság lakótelep és az Alacska felőli úton, a kukucskai dombot benépesítő új házak sok-sok tucatja, amelyek között alig találtam meg az egykori Kukucska-telepet jelző néhány öreg, bányászkolóniai házat – mind-mind új, a fő útvonaltól kívül eső települések. De az egykori vásártéren is több tucat új ház nyújt otthont a szentpéterieknek; sok-sok keserves emlékem színhelye, a hajdani levente gyakorlótér is nagyrészt lakóteleppé lett, s a régi utcákon is sorra tűnnek fel az új családi házak, az átépített, nagyobbá tett otthonok. Beépült a hajdani szolgabíróság nagy kertje is, megteltek kényelmes lakásokkal a foghíjak, így van ez rendjén.

Járok a régi bányatelep öreg, kövezetlen, kátyús utcáin. A Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság hajdani urai által építtetett kolónia házai semmiben sem különböztek a szomszédos Vladár-féle uradalom cselédlakásaitól. Ma már nagy részüket gerenda támogatja, s védi az összedűléstől. Átmenetileg még szükség van legtöbbjére, hiszen bármennyire is épült Sajószentpéter, a lakásépítés nem tud lépést tartani a község létszámbeli fejlődésével. A környékbeli bányák egykori korlátlan urának, vitéz Ronkay Ferenc bányafőtanácsosnak, Gömbös kebelbarátjának, szélsőjobboldali országgyűlési képviselőnek hajdani rezidenciájában most a bányászok klubja van. Itt szórakoznak, pihennek a bányászok munka után, s az épület egy másik szárnyában, a bányászok napközi otthonos óvodájában a hajdan Ronkay nyomorgatta bányászok unokáit nevelik egy szebb életre, amelyben elképzelhetetlen a méltóságos bányafőtanácsos. Alacska felé menet a hajdani István akna, ahol valaha dolgoztam, már nem működik. Nincs meg a drótkötélpálya sem, amelynek csilléiben utazni tilos, veszélyes, de nekünk, a fiatal lakatosnak mégis olyan férfias, jó dolog volt. A közelében nyitott új aknához diesel-mozdony vontatta vonat viszi a bányászokat.
IGEN SOKAT fejlődött Sajószentpéter húsz év alatt. E cikknek nem feladata a község két legjelentősebb üzemének, az üveggyárnak és a bányaüzemnek fejlődését, termelési eredményeit ismertetni, de feltétlen ide kívánkozik, hogy az egykor inkább mezőgazdasági, mint ipari jellegű községből, amelynek parasztjai nagy többségben az üveggyárban, vagy a bányában is dolgoztak, egészen ipari jellegű település lett. 1960. január 1-én, a legutolsó népszámláláskor 11 300 lakosa volt a községnek. Napjainkban már igencsak megközelíti a 15 ezret. A lakosságnak 90 százaléka az iparban dolgozik most, részben a bányában és az üveggyárban, részben pedig a közeli Kazincbarcika különböző üzemeiben. A fennmaradó 10 százalék mezőgazdasági és egyéb foglalkozású. Jóllehet az elmúlt években a község életében történt olyasmi, ami más helyeken megálljt parancsolt a fejlődésnek, — nevezetesen az, hogy Sajószentpéter 14 évvel ezelőtt megszűnt járási székhely lenni, a miskolci járáshoz csatolták, elköltöztették járási jellegű hivatalait, s a közlekedés fejlődésével szinte még közelebb került Miskolchoz, hiszen a szentpéteriek autóbusszal és vonattal egyaránt naponta többször is elérhetik húsz perces utazással Miskolcot,— a község igen nagy mértékben fejlődött. További növekedésével is kell számolnunk, s éppen ezért a távlati fejlesztési tervben Sajószentpéteren további 1400 lakás felépítése szerepel.

Sokan azt mondják, káros a község fejlődésére a városközelség. Káros, ha a dolgozók csak aludni járnak haza, kenyerüket a közeli városban keresik. Sajószentpéter az eleven cáfolat erre.

Új híd épült a szeszélyes Haricán, és felépült a nagy Sajó-híd is, szabályozták a már említett Harica-patakot, amely korábban nem egyszer
elöntötte a környékbeli utcákat, fürdőt építettek, csinosodott, városiasodott a község. Sajnos, eredeti településénél fogva, a Sajó és a lankás hegyoldal közé ékelt, hosszan elnyúló utcákból áll, és a részleteiben érdekes, szép települések a község egészének képét megváltoztatni nem tudjak. Úgy van ez, mint Miskolcon.

A főútvonalon ütött-kopott, ablaktalan emeletes épület: az egykori zsinagóga. Szomorú emlékeztető az innen elhurcolt üldözöttekre, akik közül mintegy 700-750-en szenvedtek mártírhalált részben Auschwitzban, részben egyéb helyeken. A zsinagóga ma használaton kívül áll. Tenni kellene vele valamit, hasznosítani, átépíteni, vagy elbontani és a szomorú emléket más mementóval megőriztetni, mert az épület mai állapota nemcsak egy múltbeli szörnyűségre emlékeztet, de azt is eszünkbe idézi, hogy valaki, vagy valakik ma sem törődnek az épülettel és a község utcaképével. A községnek ismételten kezdeményeznie kellene az illetékesekkel e hajdani templomépületre vonatkozó tárgyalásokat.

Jelenleg mintegy húsz bolt, nyolc italbolt, egy harmadosztályú étterem, két cukrászda, amelyek közül a Holdfényt most alakították át szinte már luxus berendezésű szórakozóhellyé, továbbá egy tejcsárda szolgálja kereskedelmi területén a község lakosságát. Többségben ezek a boltok korszerűtlenek, régi szatócsboltok helyén létesült állami üzletek, igen kevés az olyan új, korszerű, mint a Szabadság-telepen létesített fűszer és hentesáru bolt.

Többször említettem a bányász lakótelepet. A község felől jövet balkézről lefaragott agyaghegy zárja el a horizontot. Hajdan aprócska téglagyár volt itt. A dombok alatt kisebb meddőhányók begyepesedett halmai, egy valamikori öreg gépészkovács álmainak nyomai: bányafúrással kísérletezett egész életében, minden eredmény nélkül. A lakótelepen a már meglevő 600 lakás, és a most épülő újabb 600 áruházat kíván. Kellene a főutcára is egy nagyobb fűszer-csemegebolt, több kisvendéglő a községbe, akár az italboltok rovására is, több zöldségbolt is jó lenne. Jelenleg 250-nél több gépjármű van a községben, de benzinkút nincs. Korábban volt, de megszüntették. A gépjárművek nagy száma, valamint az átmenő forgalom indokolttá teszi, hogy újra legyen.

Hatvannégy utcája van a községnek, de még igen sok közte a teljesen kiépítetlen földút. Számszerűen 37. A felszabadulás előtt nem haladta meg a tízet a kiépített utak száma. A járdásítás terén is sok még a tennivaló. Régen jóformán csak a Kossuth Lajos utca egyik oldalán, a két vasútállomáshoz vivő rövid mellékutcán és a piactéren volt járda. Most 16 400 folyóméter járda van, de még mindig több mint 30 ezer méter szükséges. Községfejlesztési alapból a második ötéves tervben 5440 folyóméter járdát építettek. Út, és járda szempontjából természetesen legjobb állapotban az új bányász lakótelep van.

VAN MÉG TEENDŐ a vízellátásban. A vízvezeték-hálózat hossza mindössze 5 kilométer, ezen van 21 közkút, s azonkívül 34 darab ásott közkút adna vizet, de az ásott kutak nagy része nem egészséges. Hasonló gondot okoz a szennyvízelvezetés.

A község három általános iskolájából keltő új. 2260 gyerek jár most iskolába, de a létszám előreláthatóan 2800-ra növekszik néhány éven belül. A tanterem már most kevés, váltott tanítási rendszerben is, tehát a tanterem-építés égetően szükséges gond. A községhez tartozó Duzsnok-puszta iskolájának épülete százesztendős. Korszerűtlen, rég megérett a lebontásra. Hetvenegy pedagógus van a községben, és jelenleg mindössze hat szolgálati lakás. A pedagógusok nagy része utazik, nem lakik Sajószentpéteren, s ezért egy 36-40 lakásos pedagógus lakótelep építése lenne kívánatos, hogy a nevelők odatelepítésével jobb legyen a község iskolán kívüli művelődési élete is. Sajnos, a szép bányász lakótelepen nem épült eddig sem óvoda, sem bölcsőde, s általában nem kielégítő a napközi otthon ellátottság a községben.

A szentpéteriek egészségére öt körzeti orvos, egy gyermekorvos, egy fogorvos ügyel. Az egészségügyi ellátás szempontjából idetartozik Sajólászlófalva, Sajókápolna és Alacska is. Így egy orvosra közel 2700 személy jut. A rendelők közül csak egy felel meg a célnak, az üveggyári orvosi rendelő kérdése megoldás előtt áll, de még további három körzeti orvosi rendelőt kell korszerűsíteni.

Ez év elején Sajószentpéteren kapott otthont a miskolci járási könyvtár, s így a község bizonyos vonatkozásban kulturális irányító központja a nagylétszámú járásnak. Sajnos, egyéb művelődési intézményekkel nem sokat büszkélkedhet. Bár van korszerűsített szélesvásznú mozija az egykori úri kaszinó helyiségében, van egy picurka mozi a vasútállomásnál, és egy időnként játszó mozi a bányász művelődési otthonban, — mindez kevés. Nincs a községnek művelődési otthona még. A bányásztelepi öreg művelődési otthon mintegy hatvan esztendős lehet, elavult, korszerűtlen, mindössze 300 személy befogadására alkalmas, s még a saját, jól működő, művészeti csoportjainak, szakköreinek sem tud helyiség hiányában otthont nyújtani. Feltétlenül kívánatos egy nagy befogadóképességű művelődési ház megépítése, (esetleg a romos zsinagóga átépítésével), ami a község művelődési központja lenne.

A HÚSZ ÉV, a felszabadulás óta eltelt időszak eredményei mellett, a szép tervek között jelentkeznek bőségesen a gondok is. A fenti vázlatos áttekintés korántsem teljes. Pusztán felvillantani, érzékeltetni akartam egy részt abból, hogy hová, meddig jutott el Sajószentpéter húsz szabad esztendő alatt, és milyen feladatok állnak előtte az elkövetkező években.”

Kiss B.

Fotók forrás: Észak-Magyarország