ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2023. január 16. (hétfő) 00:00

Sajószentpéter anno (52. rész)

Történelem
news/2240/2240_0.jpg

Szénre vár a tűz

Sorozatunk előző részében a bányász község nem sokkal a világháború utáni állapotát, a széntermelés beindításának fontosságát és nehézségeit mutattuk be. Most az ezzel szervesen összefüggő, így a szénhiány miatt leállni kényszerült üveggyár, és dolgozóinak nyomorát követhetjük nyomon a Miskolci Hírlap 1947. január 12-i számában megjelent tudósítást felidézve.

„Szénhiány miatt állt le a szénbányák tövében fekvő sajószentpéteri üveggyár.
Mély munkásnyomor keretei bontakoznak ki a telepen

Sajószentpéter, január 11.

         Borsod egyik jelentős üveggyára a sajószentpéteri. A malom befagyott vize mellől, a magas, megdermedt fák hegyéről csapatostul mozdulatlan varjak bámulják. Mindenütt csönd. Az az egy-két ember, aki erre kerül, sietve lép át egy méternyi kerítéskét, keresztülbujkál az üres vaskocsik közt a vágányokon s didergőn megy az állomásnak.

A néma gyár

A gyár éppolyan üres, mint a vagonok. Ahol megölt, kísérteti holtlelkek ütnek tanyát, ott se meredezhetnek hidegebben az égre a kihűlt kemencék kéményei. Harmadszor kerülöm már meg, amig végre észreveszek lézengeni belül — közvetlenül a kapu környékén — néhány láthatóan odatartozó, tétlen embert. Az egyiken meleg sapka van, de ahogy rosszul gombolt, elálló felsőkabátja elárulja: inge nincs. Társán ezt a darabot megtalálni, de itt meg a bakancs nem ér hajítófát se … A gyár dolgozói! De ilyenek — ahogy elmondják és kifejtik rongyaik közül a panaszokat — a többiek is!

A kapus bizalmatlanul kétszer is kérdez, mintha rosszul hallana:
— Igazgató? Gondnok? Nincsen bent kérem senki.

Mit mondanak az irodában?

— Valami szak-, vagy üzemi munkás?

— Tessék beszélni Rudival! … Urai Rudolf, az üzemi bizottság elnöke … — magyaráz és tájékoztat egyszerre a melegsapkás, ingetlen. Aztán elmondja, hogy az OTI-tól többeknek járna még családi segély. A szerencsésebbek meg is kapták, — mások viszont vele együtt; naponta jönnek érdeklődni. Nem fizetik …

A pénz megakadt.

És senki sem tudja miért? … Rudi se …
Az irodában mérsékelt fűtés fogad. Két tisztviselő bíbelődik a könyvekkel. Urai Rudolf nagykabátban áll az ablaknál. Fiatal, huszonötév körüli munkás. Komolyan szól a kérdésekhez.

— Állunk. Nincsen szén. A borsodi és berentei bánya látott el. 70 vagonnal kapunk, a kilátások szerint januárra — és 150 vagon kellene! A gyár kezdetben szépen indult. A háborút érezzük. A régi háromból ki kellett hagynunk s igy feladtunk két kemencét. E hátrányos helyzet ellenére, az egy kemencével is – úgy dolgoztunk, hogy szinte békebeli termelési nívót értünk el. Kizárólag palackokat gyártunk. Minden jól menne, ha kapnánk szenet és ha sikerülne a szóda és a fehér üvegcserép, mint nyersanyagok biztosítása.

2000 kenyértelen

A gyár szeptember 14-től november 2-ig szüntette be először kényszerűségből, komolyabban az üzemet. Most karácsony hetében álltunk le ismét. Azóta egy kemencében sincsen tűz. Minden hideg. A 420 dolgozó munkás fizetése pedig Mohamed koporsóját játssza: „egyelőre” a levegőben lóg! És mivel itt a gyár környékén, a telepen, a dolgozók józan, emberi becsülete különösen messzire veti — tudatosan — az egykét, s igy a 6-8, sőt 10 gyerekes család épp oly megszokott, mint télen a varjú, nyáron pedig a verebek — csöppet sem túlzás, ha közel kétezer kenyértelenséggel küzdő lélek nélkülözéséről kell itt beszélnünk.

A kilátások

— Időben mik a legközelebbi kilátások?

— Január első fele. Akkorra talán érkezik szén. A munkások visszajönnek s azonnal újra begyújtunk, 10 nap kell, amíg a kemencét üzemképes állapotára, a kellő hőfokig felfűthetjük.

Talán sikerül…

A gyár sötét képe, nyomasztó hangulata mögött szinte valószínűtlennek hangzik, amikor Urai Rudolf az egyik közbevetett, véletlen és akaratlan kérdésre megemlíti, hogy itt, az éhes, elesettséggel birkózó ruhátlan, rongyokban járó munkások között: sportegylet van … És működik is. A fiatalok könyvtárt szerveznek, könyveket szednek össze. Telepükön gyermekotthon él.
Az életakarat tehát — a dolgozóknál — az elszánt haladó készség megvan, noha olykor már a legelhagyatottabb állapotúnak érzik helyzetüket az ország gyárai és munkásai közt. Riasztó nyomorúságuk: a cipő nélkül, rongyaikban cigány módra is szánkázó gyerekek sovány arca — és a sok-sok áldozatát termékenységében vállaló munkásanya gyötrelme sürgősen követeli: szén legyen! Tűz! S az üveg ismét folyjon … Munka … Élet… Mielőbb kereset legyen…!”

 

Kiss B.

Vissza