Sajószentpéter anno (54. rész)

Széncsata 1951

Sorozatunkban már említést tettünk a háború utáni újjáépítés sikere érdekében elindított munkaversenyről, amely a bányászat történetébe széncsata néven került be. Amelyről a napilapok szinte minden számát megtöltötték a gazdaság különböző területeit érintő termelési jelentések. Erről szólt Rákosi Mátyás bányászokhoz intézett beszéde, és természetesen az Északmagyarország /akkor még így írták a megyei lap nevét – a szerk./ 72 évvel ezelőtt – 1951. január 6. – megjelent számának sajószentpéteri riportja is:

„A sajószentpéteri 121. bánya példát mutat a Bükkaljai Szénbányák üzemeinek

A Bükkaljai Szénbányák üzemei közül a terv teljesítésében 1950-ben élenjártak a sajószentpéteri 121-es számú üzem dolgozói. Sok olyan bányász van itt, aki már a múlt év utolsó hónapjában 1951 első, sőt második havi tervüket is befejezték. A Bükkaljai Szénbányák legjobb bányája jelenleg is a sajószentpéteri 121-es akna, mely példát mutat a többi üzemeknek.

Hogyan érték el a szép eredményeket

A bányairodában Vierg Béla személyzeti vezetővel beszélgetünk.
— Eredményeinket elsősorban a dolgozók munkalendületének köszönhetjük — mondja Vierg elvtárs. — Rákosi elvtárs szavait, útmutatásait magunkévá tettük és most mindjobban arra törekszünk, hogy munkamódszer átadással, a munkafegyelem további megszilárdításával eleget tudjunk tenni dolgozó népünk kérésének az új széncsatában.
— Menjünk le a bányába — mondja Vierg elvtárs —, majd elmondják a dolgozók maguk, hogyan kívánják az eredményeket megtartani, továbbfejleszteni.

Elindulunk lefelé a vágatokon keresztül a 3-as számú telephez. Zara Lajos hattagú csapatával keményen dolgozik. Éppen a kaparószalagot indítják el, majd pár perc múlva, mikor megindult a szállítás, beszélgetünk.
— A csapat átlagteljesítménye 30-32 csille szén naponta. Ez szép eredmény, mert a szénfal itt mindössze 60 cm-es, s nehéz körülmények között dolgoznak.

Az eredményt elsősorban annak köszönhetjük, hogy egyikünknek sincs földje
— mondja Zara elvtárs. — Amikor olvastuk Rákosi elvtárs beszédét, melyet az Országos Bányászértekezleten mondott, mindannyian úgy éreztük, mintha itt járt volna, itt élt volna sokáig közöttünk, úgy ismeri problémáinkat. Nem lehet ott jó termelés, ahol a bányász dolgozóknak kisebb, nagyobb darab földjük van. Mi magunk látjuk, akiknek nincs földünk, hogy mennyivel többet tudunk termelni azoknál — akik földdel rendelkeznek.

Elismeréssel beszél arról, hogy a műszaki dolgozók milyen aktívan segítik őket munkájukban, biztosítják a jó munkafeltételeket.
— A szakmai továbbképzésre nagy gondot fordítunk — folytatja —a most induló sztahanovista iskolán valamennyien résztveszünk majd, hogy szakmai tudásunkat megnövelve, új munkamódszereket alkalmazva, még több szenet tudjunk termelni.

Jex János kitüntetett vájár tanítja a fiatalokat

A hernyótalpas kanalakról ömlik a szén a csillék felé. Újabb és újabb csillesorok indulnak a külszínre az új széncsata termékével. A 3-as számú teleptől nem messzire ácsolást végeznek. Jex János vájár dolgozik itt, akit a Népköztársasági Érdemérem bronz fokozatával tüntettek ki. Lelkesen magyarázza a fiataloknak az új ácsolási módszereket. 43 éve bányász. A bányamunka minden apró részletét kitűnően ismeri, hiszen volt már vájár, ácsoló, réselő, csillés, szállító, külszíni munkás, minden, ami a bányánál csak létezik.
— Nagyon szeretek a fiatalokkal foglalkozni — mondja Jex elvtárs —, hiszen a fiatalokra vár elsősorban az a feladat, hogy rohamosan fejlődő iparunkat mind több és több szénnel lássák el. Kitüntetésem kötelezettségekkel is jár. S amikor Rákosi elvtárstól átvettem, ígéretet tettem, hogy munkamódszeremet, tapasztalataimat nem rejtem véka alá, hanem átadom a fiataloknak. Ezt be is tartottam. Én magam is tovább tanulok, hogy a legújabb szovjet módszereket alkalmazva még nagyobb termelést tudjunk elérni. Szabad időmben részt veszek a Szabadságharcos kiképzésben is, mert tudom, hogy népi demokratikus államunknak edzett, kemény harcosokra van szüksége.

Az ácsolók közül Viczén Miklós szép eredményt ért el. Amikor először osztották be erre a helyre, három ácsolatot tudott megcsinálni egy műszakon, de most Jex elvtárs segítségével már 10 ácsolatot is felállít.

Fúró- és réselőgépet, kombájnt kap az üzem

A 3-as számú telep másik részlegénél Pásztor András két tagú brigádjával dolgozik. Az alacsony szénvastagság mellett naponta 12-16 csille szenet termelnek ki a gépek segítségével. — A gépesítés terén igen nagy segítséget kaptunk a Szovjetuniótól mondja. — 1951-ben még több fúrógépet, réselőt, sőt szénkombájnt is kap bányánk, nagyban növekszik majd a termelés.
A jövő vájárai is itt tanulnak a bányában, Ambrus József irányítása mellett. A fiatalok nagyon lelkesen végzik a munkájukat. Nekik is a gépek tetszenek a legjobban, hiszen mindannyian tudják, tapasztalják, mennyire megkönnyíti, segíti munkájukat.

Anyagtakarékosság, melegcsákány váltás

A sajószentpéteri bányászok a Bányászértekezlet óta mind eredményesebben harcolnak a takarékosságért is. A bányánál különösen a robbanóanyag takarékos felhasználásával értek el szép eredményeket. Csongrádi István felvigyázó a műszak előtt kiosztja a robbanóanyagot a csapatvezetőnek, a csapatok pedig egymással versenyeznek, melyikük használ fel kevesebb robbanóanyagot, melyikük termel több szenet ugyanannyi mennyiséggel.

Műszakváltás közeledik és az új műszak dolgozói már bent vannak a bányában. A melegcsákány mozgalmat kifejlesztették s ma már a munkahelyen történik a váltás.

A sajószentpéteri 121. üzem dolgozói példamutatóan harcolnak a magasabb teljesítményért, a több és több szénért, mert tudják, hogy jó munkájukkal hazánk felemelkedését, jólétét, békéjét biztosítják.”

 Kiss B.

Kép forrás: Péteri Páholy