Sajószentpéter anno (56. rész)

A téeszesítések kora

Sorozatunk mai részében maradjunk továbbra is a világháború utáni éveknél. Amelyekről a gazdaság minden területén a (szovjet minta után szervezett) sztahanovista munkaverseny jut eszünkbe elsőként – a széncsatával -, ám azonnal utána a mezőgazdaság – többször sajnos erőszakos – szövetkezetesítési hulláma következik az emlékeink sorában. Természetesen ez a folyamat Sajószentpétert sem kerülhette el, ahol már 1946. október 13-án megtartotta alakuló közgyűlését az első Sajószentpéteri Földmívesszövetkezet.

Erről jelent meg egy propagandaízű riport az Északmagyarország 1951. január 28-án megjelent számában is:

 „Így jutott el a termelőcsoportig Veres György sajószentpéteri középparaszt

Cseléd volt a Dadányi-féle birtokon. Annak előtte hosszú ideig raboskodott Buskapusztán, Frank Jenő birtokán, az edelényi Erényieknél, meg Finkén Gömöri Vilmos úri birtokosnál. Rab élet volt az. Odakötve a komencióhoz [fizetség, járandóság – KB.], egyik nap olyan volt, mint a másik: nyomorúság, kilátástalanság. Nem volt semmi értéke a dolgozó embernek. Pusztított a népbetegség! Ki szánta. Az úr nem, az bizonyos! Bánta a dolgozó paraszt a szegény ember.

Az egykori szegény emberekből, a letiport dolgozókból gazdag emberek lettek. Egy egész ország urai. Övék a gyár, a föld, az üzem, övék mindaz a szép és jó, amit az élet nyújt.

Az élet… Igazi tartalmat, határozott célt Veres György sajószentpéteri 14 holdas középparaszt életében is most kapott ez a szó. Mióta!

Azóta, amióta nem 18 mázsa gabonáért, meg 80 forintért dolgozik egész éven át a Dadányiaknak, vagy a kuláknak. Azóta, amióta családjának, 7 gyermekének már nem kilátástalan a jövője. Egyik fia a szentpéteri traktorállomáson dolgozik, másik, a Gyula vasutas, harmadik a tanácsházán teljesít szolgálatot, negyedik fia, István a gyárba, jár. Odahaza két lánya van még, a harmadik meg férjnél.

Azóta boldog, felvidult ember Veres György, az édesapa, a szülő, a jó hazafi, amióta látja a célt, látja munkájának gyümölcsét, saját életében tapasztalja a népi demokrácia áldásait.

1945-öt írtak ekkor. Ebben az évben lépett át egy új, épülő, szépülő világba sokszázezer paraszttársával együtt Veres György is. Ez volt az első fordulópont sokat hányatott életében. A másik ez évre esik.

A földosztáskor 14 holdat hasítottak ki neki abból a birtokból, amelyen oly hosszú ideig raboskodott. Nekifogott a munkának. Vonzotta a föld — saját földje —, vonzotta a munka, amely becsület és dicsőség dolga lett. Élen is járt mindenben. A szántásban, a vetésben, az aratásban, a beadásban. Nem tudta őt túlszárnyalni senki. Az elmúlt ősszel oklevelet kapott 200 százalékon felüli teljesítéséért.

Jó gazda Veres György. Nem ragaszkodik a régihez, a megszokotthoz. Felfigyel az újra. Amikor gépállomást kapott a község, az elsők között jelentkezett, hogy talajművelési szerződést kössön. A kulákok persze aljaskodtak: „Nem érdemes szántani, letapossa a földet a traktor.” Ő azonban átment a gépállomásra, megkötötte a szerződést, ami olcsó, jóminőségű munkát biztosít számára. Amíg igával szántott, alig aratott 6-7 mázsát holdankint. A gépi munka után összátlagot véve búzából is, rozsból is 10 mázsát hozott a föld.

A községben megalakult a tszcs. „Egy ember mégiscsak egy ember” — morfondírozott, Látástól-vakulásig dolgozom a földet, míg azok ott — a tszcs-re gondolt — nem törik magukat, könnyebb a munkájuk.” Ismeri a közmondást: „Egy vesszőt könnyebb eltörni, mint egyszerre tízet.” Na meg az is gondolkodóba ejtette, hogy a csoporttagoknak jut idejük olvasásra, tanulásra is. A tszcs irodájában rádió is van, munka után azt hallgatják. Meg mi tagadás: szebben járnak, jobban élnek. Igaz, Veres Györgynek is a traktor dolgozott, de az is igaz, hogy nem mindegy: 6 holdat, vagy pedig 60 holdat szánt-e egy tagban a gép. Természetes, a nagyobb területen még jobb a munka, még több tehát a termés is!

A csoport az elmúlt évben is búzából 10 mázsás átlagot aratott, míg az egyéniek eredménye alig érte el a 8-at. Az árpa és a rozs is körülbelül ilyen arányú eredményt hozott.

Aztán ott van a mostani eredmény is. Egy munkaegységre 16.75 forint jutott. Virág Jánosné például több mint 5 ezer forintot kapott. A télirevalója is meg van. Meghát — vetődött fel benne a gondolat — nem ok nélkül lépett be ősszel a csoportba Kiss József, Kerékgyártó János, Aleva János, Kónya János s a többi, összesen 31 dolgozó paraszt. Bizonyára nem! Annak oka volt s ez pedig: közös munkával könnyebb az élet!

Mindezt elgondolta Veres György. Mind többet érdeklődött a csoport felől és kezdett érlelődni benne az elhatározás.
Arra is rájött, a népnevelők is jól megmagyarázták neki: ha a csoport erősödik, az gyengíti a kulákot, tehát ez rossz a kuláknak. Ami pedig rossz a kuláknak, jó a dolgozó parasztnak. Ezt a jót akarta a kulák kihasználni úgy is, hogy igyekszik befurakodni a tszcs-be, hogy romboljon, kárt okozzon, szabotáljon.

Bővebben is érdeklődött a csoport felől a tszcs-tagoktól, a népnevelőktől.
Elérkezett élete második fordulópontja: 1951 január 1-én aláírta a belépési nyilatkozatot. Csoporttag lett. Nemsokára jött a vezetőségválasztás — a tagság oda is beválasztotta. Korábban már a községi tanács tagja lett.

Most tele van munkakedvvel, lelkesedéssel dolgozik. A múlt rabságának emléke még élénken benne él. Mint édesapa, mint szülő, jó hazafi, derekasan végzi munkáját, mert tudja: minden eredmény, amit elér, gyengíti az imperialistákat; de erősíti a béke híveinek táborát. Ezért agitál a csoport mellett. A minap is Benedek Györgyné 8 holdas parasztasszonnyal beszélgetett, aki azt mondta: tavasszal közétek állok.

Így jutott el Veres György 14 holdas középparaszt a termelőcsoportig, így értette meg, hogy felemelkedésének egyedüli útja, biztos záloga: a közös, nagyüzemi gazdálkodás.”

 Kiss B.

Fotó forrás: Péteri Páholy