ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2023. február 21. (kedd) 00:00

Sajószentpéter anno (62. rész)

Történelem
news/2213/2213_0.jpg

Mozi és nézőtere

Sajószentpéter életének évtizedeken át meghatározó hírvivője lett a településen született újságíró, az Észak-Magyarország kulturális rovatvezetője, Benedek Miklós. Számos cikkében hozta emberközelbe a nagy képzőművész generáció helyi képviselőit (Lukovszky, Feledy, Barczi, Mezey), vagy vette górcső alá a rá jellemző alapossággal és igényességgel a település kulturális életét. Ezek mindegyikében – amellett, hogy bennük egyben önmagáról is vall – érezhető a szülőföldjének szeretete, és a jobbító szándék. Még a kritikáiban is.

Egy ilyen hangulatos írását mutatjuk most be, amely 1980. február 21-én az Észak-Magyarországban jelent meg.

„Ostor és nézőtér

Régvolt sihederkoromban szülőfalum (bocsánat: szülő-nagyközségem) mozijában ismerkedtem a filmmel. Már a némafilm korában beleszerettem a sötét nézőteres szórakozásba és elfelejthetetlen élményem Chaplin Aranyláz című filmje, amelyet elsőként láttam.

De mielőtt moziélményeimet sorolnám, el kell mondanom azt is, hogy mint minden siheder, a futballért is rajongtam és nem létezhetett kedvenc csapatomnak, a SILCS-nek (Sajószentpéteri Iparosok Labdarúgó Csapata) olyan mérkőzése, amelyiken ott ne lettem volna és rekedtre ne ordítottam volna magam. Különösen, ha a helyi rangadót játszotta a SISE (Sajószentpéteri Ifjúsági Kör és Sportegylet) ellen. Volt ugyan még két másik csapat is, az SBTK (Sajószentpéteri Bányászok Testgyakorló Köre), meg a SÜSE (Sajószentpéteri Üveggyári Sportegyesület) is, de az igazi rangadó mégis a SILCS meg a SISE összecsapása volt. Na, ennek a SILCS-nek volt a kapusa Vida Sanyi bácsi, a pincér, a két bekk, meg Jakab Pista, a pék és Kufcsák, a hentes. Félelmetes hármas volt.

Ezután a kitérő után pedig vissza kell kanyarodni a moziterembe.
A vetítőtermet mindössze egy deszka ajtó választotta el a helyi „intelligencia” kártyázó és fröccsöző helyiségétől —, amit nagyképűen kaszinónak emlegettek —, s ha a délutáni előadások ifjonc közönsége illetlen hangoskodással zavarta a kaszinótagok kaláberpartiját, vagy egyéb kártyajátékát, úgy Vida Sanyi bácsi, ha éppen nem állt a SILCS kapujában, hanem fröccsöket, meg spriccereket hordott a vendégeknek, átjött a moziterembe. Az ajtó világos négyszögében félelmetesen magasodott fel telt alakja, a kezében ostor volt, igen hosszú csípős szíjjal, és ahonnan a legnagyobb lárma hallatszott a sötétben, gondolkodás nélkül odacserdített. Csend lett. Legalább is azon az előadáson.

Idestova valami fél évszázad telt el az ostorpattogásos filmélvezetek óta, mégis igen gyakran eszembe jut. Különösen olyankor, ha nem hallom a moziban a film szövegét, mert éretlen suhancok és éretlen felnőttek egyenesen sportot csinálnak abból, hogy milyen ízetlen megjegyzésekkel fűszerezik a látottakat, milyen tanácsokat adnak olykor a szereplőknek, milyen segítséget ajánlanak fel nekik. Vagy olyankor is erre gondolok, amikor összesúgó társaságok a filmtől függetlenül végigbeszélgetik az előadást, meg ha három sorral távolabb ülő ismerőseiket ordítva üdvözlik, stb. Arra is gondolok ilyenkor, hogy hasonló esetben valaha azonnal ott termett egy jegyszedő, hogy figyelmeztesse az illetlenkedő nézőt, s ha eredménytelen volt közbelépése, úgy felemelkedett helyéről a hatóság ügyeletes és egyenruhás képviselője, aki adott esetben már keményebben intézkedett, a renitenskedőt eleve eltávolította a nézőtérről.

Most meg mit tapasztalhatok?! A hűvös idő sokakat tett mozibaráttá. Közterületen inni ugyan nem szabad, de az nem számítana, viszont az eső, a havazás, a szél, a hideg, az igen. Nosza, italos palackokat, illetve italt lehet venni bármely élelmiszerboltban, olcsóbban, mint a kocsmában. Általában mozijegy is mindig kapható, néhány forintért melegben és sötétben lehet hódolni az italozásnak, az ital melletti tercierének, s a vásznon is mindig akad valami, amit persze jó szaftosan lehet kommentálni, s az egész olyan kellemesen komótos. Hát persze a sok ital időnként sok mozgást is kíván, dehát emberek vagyunk …

Valóban? Mindig?

Vajon nem kellene-e néha, hogy Vida Sanyi bácsi ne a SILCS kapuját védje, hanem benyisson a mozitelembe azzal a bizonyos ostorral? …”

Kiss B.

Kép: Charlie Chaplin és Georgia Hale az Aranyláz című filmben (1925)

Vissza