ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkHíreinkGalériaDokumentumtárX
2023. március 3. (péntek) 00:00

Sajószentpéter anno (65. rész)

Történelem
news/2203/2203_0.jpg

Sajószentpéter révbe ért: újra város lett

Sajószentpéter városi rangjának visszaadása már közvetlenül a II. világháború után is szóba került (Mi újság a vidéken? – címmel rajzolt körképet 1949-05-01-én megjelent számában a Kecskeméti Lapok, ebben olvasható: „SAJÓSZENTPÉTER várossá épül az ötéves tervben. Vízvezeték, vágóhíd, népfürdő stb. épül.”). Aztán hamar fordult a kocka, és már arról szóltak a hírek, hogy a földből gyorsan kinőtt, új szocialista iparváros, Békeváros (ma: Kazincbarcika) részévé kívánják tenni. Szerencsére ez nem következett be, lakosai és vezetői Miskolc és Kazincbarcika súlyos árnyéka alatt is a városiasodás útján nagy léptekben fejleszteni kezdték a komoly történelmi múlttal rendelkező településüket.

Így a várossá válás feltételeit már valamivel korábban sikerült teljesíteni, az egykori optimista tervek azonban csak négy évtized után válhattak valóra, amikor 1989. február másodikán dr. Ladányi József megyei tanács első embere átnyújtotta az ezt bizonyító okiratot dr. Péter András sajószentpéteri tanácselnöknek.

Erről tudósította olvasóit az Észak-Magyarország 1989. március 03-án megjelent számában:

Ünnepi tanácsülésen adták át az oklevelet
Sajószentpéter város lett

A helyi bányász fúvószenekar köszöntötte az ünnepségre érkezőket, akik a nagyszámú érdeklődő közönséggel együtt nézhették meg a majorettek kedves, könnyed műsorát. Mindez a helyi Petőfi Sándor Művelődési Ház előtti téren zajlott a hivatalos ünnepség előtt.

A zsúfolásig megtelt művelődési házban 10 órakor, a település és a környék múltját, megtartó szellemiségét idéző verssorok után dr. Péter András tanácselnök köszöntötte az ünnepi tanácsülés résztvevőit, köztük dr. Ladányi Józsefet, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács elnökét, Juhász Pétert, a megyei pártbizottság titkárát, Ződi Imrét, a Hazafias Népfront megyei titkárát, Básti Jánost, az SZMT vezető titkárát, dr. Túrós András megyei rendőrfőkapitányt.

 

Dr. Péter András a település történetéről szólva elmondta, hogy léte a 13. századtól követhető nyomon a fennmaradt okmányok alapján, és a történelem során volt mezőváros is. A legutóbbi évtizedekkel kapcsolatos történéseket idézve pedig a nagyközség fejlődésének szakaszait tárta a hallgatóság elé. Mint mondta, az is felvetődött egy időben, hogy Sajószentpétert más településhez csatolják. Mindez azonban már a múlté, hiszen a nagyközség önállóságát
megőrizve immár várossá nőtte ki magát. Több, mint tizennégyezer lakosa magáénak érzi a település minden gondját, baját, s részt vállal a város fejlesztéséből, szépítéséből, értékeinek megőrzéséből. Az elmúlt évek alatt bővült a helyben foglalkoztatottak aránya, ám még ezzel együtt is sok a naponta Miskolcra, Kazincbarcikára járók száma.

Az öt általános iskola, öt óvoda jó színvonalú oktatónevelő tevékenységet végez, a könyvtárra jelentős feladatok ellátása hárul a település művelődési életének szervezéséből. Sokat javult és bővülőben van az egészségügyi ellátás, a jövőben a meglévők mellett újabb szakrendelések várják majd a betegeket.
A város fejlesztési koncepciója alapján készül a részletes rendezési terv, ami
felvázolja a település jövőjét. Mint a város tanácselnöke elmondta, Sajószentpéter nem akar panelarcú várossá válni, igazán szépnek tartják a családi házas területeket.

Ezt követően dr. Ladányi József, megyénk tanácselnöke köszöntötte az ünnepi tanácsülés résztvevőit, a város lakosságát. Kiemelte, hogy a helyi tanács vállalkozó szellemű vezetése az utóbbi évtizedben sokat tett annak érdekében, hogy otthont és munkát adjon mindazoknak, akik ragaszkodtak lakóhelyükhöz. Sajószentpéter intézményi ellátottsága jelenleg hasonló a vele azonos adottságú fiatal városokéval. Szólt a megyei tanács elnöke arról is, hogy az elkövetkezendő évek feladatainak megoldása nagy terheket rak a helyi vezetés vállára részben a lakosság igényeinek növekedése, másrészt pedig a behatárolt gazdasági lehetőségek miatt. Ezt követően dr. Ladányi József átadta az Elnöki Tanács oklevelét Sajószentpéter várossá nyilvánításáról dr. Péter András tanácselnöknek.

Ezután Takács István, a Kazincbarcikai Városi Tanács elnöke köszöntötte a város vezető testületét, az ünnepség résztvevőit. Ezt követően dr. Szabó Mária körzeti orvos, Gyúró Lajos kisiparos és Horváth Barna református
esperes mondta el a város holnapjáról fogalmazott véleményét. A köszöntők között volt Sajószentpéter legfiatalabb generációjának szószólója, egy úttörő is, kritikus észrevételeivel, bizakodó mondataival. Az ünnepség a Szózat hangjaival fejeződött be.”

Kiss B.

Vissza