Szeressük az édesanyákat!

Tavasszal, amikor a borongós téli napok után a föld anya kivirul, az érzelmekkel rendelkező emberek szívébe legtöbbször ünnep költözik. Nem véletlenül kötődik az emberiség számtalan ősi (pogány és vallási) ünnepe is a természet újjászületésének időszakához. Ahogyan a természet megújulása, egy gyermekek világra hozatala is maga a csoda, május első vasárnapján ünnepeljük hát az édesanyákat, akiknek ezt az élet nevű csodát leginkább köszönhetjük.

Ismereteink szerint – hálájuk jeléül – már az ókori görögök is tartottak tavaszi ünnepségeket Rhea, az istenek anyja, és egyben minden édesanya tiszteletére.

Világi ünnepként először 1872-ben Bostonban éppen ennek a csodának a lerombolása okán tartottak egy hasonló emléknapot, amelyen Julia Ward Howe írónő és feminista harcos kiáltványával a – fájdalmukban osztozva – tisztelegtek a polgárháborúban férjeiket, fiaikat elveszítő anyák előtt. 

Az első, tartalmában és formájában is a mai Anyák napjához hasonló ünnep Anna Jarvis nevéhez köthető, aki – az 1905-ben elhunyt szociális munkás édesanyja álmát valóra váltva – 1908-ban tartott emléknapot. Majd ennek elterjesztéséért kampányba fogott, és 1912-ben megalapította az Anyák Napja Nemzetközi Szövetséget. Küzdelme hatására az 1914. május 10-én megtartott anyák napját Wilson elnök már hivatalos ünneppé nyilvánította. 

Magyarországra az ötletet Petri Pálné, a Vallás- és Közoktatási Minisztériumi államtitkár felesége hozta haza, és 1925. március 8-án a MÁV Gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek már meg is tartották az első anyák napját (majd májusban a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt – a Mária, a Magyarok Anyja tiszteletéhez kapcsolva – rögtön egy másodikat is). Egy 1928-ban született miniszteri rendelet a hivatalos iskolai ünnepségek sorába emelte ezt a májusi napot.

A május, az egyik legszebb emberi érzés, a szerelem hónapja, a szerelemből fakadó emberi lét legnagyobb csodája pedig a születés, az anyaság. Amelyek minden kor, szinte minden művészeti ágát képviselő művészének szolgátak hálás témaként. Legyen az vers, novella, regény, klasszikus vagy kortárs zene, festmény, szobor, fotó, ha ez a témája, még a művészetet kevésbé ismerő és kedvelő emberben is érzéseket ébreszt.

Kevés nagyobb fájdalom létezhet a Földön annál, mint amit az édesanya érezhet gyermeke elvesztésekor, és viszont. Ebből következően a most az oroszok által egy másik nép ellen vívott értelmetlen hódító háborúban az ártatlan civil áldozatok (anyák és gyermek) életének kioltása az értelmes ember számára az emberiesség ellen elkövetett egyik legaljasabb cselekedetnek, legnagyobb bűnnek számít.  

Több – nem reprezentatív – közvélemény kutatás szerint az édesanya a legszebb magyar szó, de szinte mindegyikben az első öt között találjuk. Kár, hogy a mai rohanó, a szép magyar nyelvünket pusztító, digitális világban egyre kevesebben használják. Pedig minden szeretetünk, hálánk, tiszteletünk benne van, csakúgy, mint a viszonzásképpen tőlük – akár még felnőtt korunk delén is – megkapott „kisfiam” (vagy éppen „kislányom”) megszólításban.

Vasárnap mindenki köszöntse nagymamáját, édesanyját – addig, amíg ezt megteheti – egy szál virággal, apró figyelmességgel, néhány jó szóval, megbecsülve a velük töltött idő minden percét. Ha a távolság miatt nem tudjuk megtenni, legalább egy telefonhívással pótoljuk, ha pedig még nagyobb, örök szakadék választ el egymástól, akkor vigyünk az emlékezés friss virágaiból néhány szálat a temetőbe, édesanyánk sírjára. 

Mert édesanya csak egy van, aki életünk minden szakaszában pótolhatatlan.

Kiss B.