ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatale-ügyintézésKözérdekű adatokVálasztási információkTérfigyelő Kamera rendszerHíreinkGalériaDokumentumtárX
Sajószentpéteri kilátó

Kilátó2.jpg

Sajószentpétert körül ölelő dombok – ha nem is legmagasabb, de az arra legalkalmasabb – pontján, a Pipiskén elterülő Majális Park szélén 2021. augusztus 21-én avatták fel ünnepélyesen a 15 méter magas, négy pihenő szintes, vasbeton szerkezetű kilátót. Amely a jövőben versenyre kelhet a „Sajószentpéter ikonikus építménye” cím elnyeréséért a település múltjának értékeit hordozó műemlék, és műemlék jellegű épületeinkkel is.

A történelme során szőlőtermesztéséről is híres egykori mezőváros „pincefaluja”, és az alatta elterülő pihenő park hosszú évtizedek óta a város pezsgő társasági életének egyik kedvelt helyszíne. Most már ebből mintegy koronaként magasodik a város fölé ez a mérete és magassága miatt annak szinte minden pontjáról látható építmény. Amelyről kedvező időjárási körülmények között nem csak a város fejlődését tarthatjuk szemmel, hanem akár a Tátra magaslatainak szépségeit is megcsodálhatjuk.

A kilátó - a már hagyományossá vált kulturális és gasztronómiai rendezvények résztvevői mellett - az év jelentős részében célpontként számít a településünkre és a Pitypalatty-völgybe érkező turisták látogatására is. A városnak és lakóinak ezt a vendégváró nyitottságát jelképezi az ide felvezető tanösvény és az épülethez kapcsolódó, völgy felé forduló, lábaival a rézsűre támaszkodó híd is.

Hasonlóan szimbolikus hidat épít a Sajószentpéter esti fényeivel a kilátó kivilágítása is: fentről gyönyörködhetünk a város, lentről pedig a kilátó színeiben.

Galéria

Élő kamera